A legnagyobb érdeklődést a „Lamantin” atommeghajtású repülőgép-anyahajó váltotta ki, amelynek impozáns makettjét állították ki, mivel egyelőre csak a tervezőasztalon létezik.
A Szentpéterváron megrendezett idei nemzetközi hadiflotta szalon, amelyen 19 ország vett részt, átfogó képet adott az orosz flotta jelenéről és jövőjéről. A legnagyobb érdeklődést a „Lamantin” atommeghajtású repülőgép-anyahajó váltotta ki, amelynek impozáns makettjét állították ki, mivel egyelőre csak a tervezőasztalon létezik.
A 90 ezer tonna vízkiszorítású, 350 méter hosszú, 2800 tengerészt foglalkoztató anyahajó a jövő álma. Pedig a 60 nehéz és könnyű vadászrepülőgéppel, helikopterrel, bombázóval, a tíz pilótanélküli géppel és számos unikális fegyverrel felszerelt tengeri óriás nagyságrendekkel növelné az orosz hadiflotta ütőképességét. A haditengerészet főparancsnokánál ezt nem tudja senki sem jobban, mégis kénytelen-kelletlen kijelentette: meg fogjuk építeni, de ennek még nem jött el az ideje. Magyarul: nincs rá pénz. Amire viszont van, az a meglévő technika fejlesztése.
Így került napirendre a „moszkitóflotta” megteremtése, amely abból az elképzelésből indul ki, hogy miniatürizálni kell a modern fegyverrendszereket a hatásosság fenntartása, sőt növelése mellett. A legkorszerűbb robotrepülőgépek megjelenésével a hadihajók új lehetőséghez jutottak. Míg korábban a deszantegységek nagykaliberű tüzérségének a támogatására és a parti objektumok megsemmisítésére szorítkoztak, addig ma már képesek csapást mérni több ezer kilométerre lévő ellenséges állásokra is. Az orosz haditengerészet az elmúlt néhány évben olyan új típusú hajókat kapott, amelyeket „Kalibr” csapásmérő robotrepülőgépekkel szereltek fel. Ezek – nyugati katonai szakértők nagy meglepetésére – egy Szíria elleni támadásban mutatkoztak be még 2015-ben. A Kaszpi-tengerről lőtték az Iszlám Állam létesítményeit, méghozzá négy könnyű hadihajóról, 1500 kilométer távolságból. 26 „Kalibr NK” típusú robotrepülőt indítottak útnak 11 különböző célpont ellen.
Az itt bevetett fregattok és korvettek mindössze 1500-2000 tonna vízkiszorításúak, és csak 60-90 méter hosszúak. Napjainkban ezek alkotják az orosz haditengerészet csapásmérő erejét. Az elkövetkező évekre kidolgozott hajófejlesztési stratégia prioritást biztosít a stratégiai atomtengeralattjárók és a „moszkitó-flotta” hajói építésének.
Orosz szakértők még vitatkoznak azon, tulajdonképpen milyen vízkiszorítású hajó tekinthető „moszkitónak” – túl azon a kézenfekvő tényen, hogy viszonylag kisebb hadihajókról van szó. A szakértők ugyanakkor felhívják a figyelmet e flotta gyengeségeire is. Míg az amerikai haditengerészet mindenütt ott van a világon, a „moszkitóflotta” nem képes két-három hétnél tovább tevékenykedni a nyílt vizeken. A Kaszpi- vagy a Balti-tenger felől akár 2500 kilométer távolságra is ütőképesek, de geopolitikai érdekeket nem lehet segítségükkel érvényesíteni a különböző régiókban – sem a Földközi-tengeren, sem az Atlanti- vagy a Csendes-óceánon. Az, hogy éppen most modernizálják a „Pjotr Velikij” osztályú atommeghajtású cirkálókat, arról tanúskodik, hogy geopolitikai érdekekből ezekre van inkább szükség.
A szentpétervári nemzetközi bemutató néhány olyan érdekességgel is szolgált, amely nem érinti sem az anyahajó, sem a „moszkitóflotta” építését. Külföldi eladásra ajánlják a „Rubezs-ME” parti komplexumot, amelynek rakétái képesek áthatolni az ellenség légvédelmén. A kiállításon vált ismertté, hogy az év végéig befejezik annak az új rakétának a tesztelését, amelyet mozgatható parti rakétakomplexumok fegyverzetének gyártanak. Újdonságnak számít az a berendezés is, amely 300 méter mélységig képes a tengeri aknák megsemmisítésére. Érdeklődéssel fogadták a mesterséges intelligenciával rendelkező hírösszeköttetési komplexumot, amely kapcsolatot teremt a parancsnoki pontok és a hadihajók, tengeralattjárók, repülőgépek között. Bemutatták a 150 méter hosszú, 8000 tonna vízkiszorítású „Kajman” deszant hadihajót, amely szállító helikopterekkel és naszádokkal rendelkezik.
