Friss kenyeret hozott csak magával Hajdúszoboszlóról, minden más van Angyalházán, a puszta közepén, Hortobágy falu és Nádudvar között, ahol hatszáz juhot őriz társával együtt a hatvanéves B. Nagy János. Azt mondja, ő „magatarti” és „számadó” juhász, vagyis lefordítva: nem csak a saját több mint kétszázötven-háromszáz állatát gondozza, de bértartást is vállal. Tavasszal felveszi a környékbeli gazdáktól az övéiket, s viszi ki magával azokat is, késő ősszel meg behajtják a nyájat. Egy lovaskocsival és néhány lovon ülő, segítő baráttal, rokonnal harminc kilométert mennek a pusztában több száz jószággal, Angyalházától Hajdúszoboszlóig, ahol a telelő hely található. A lovaskocsi részben azért kell, hogy a gyengébb példányokat, amelyek nem tudnak ilyen hosszan gyalogolni, felrakják rá.
B. Nagy János nem győz hálát adni a sorsnak, hogy tizenhat évvel ezelőtt lett egy kis bojtára, az akkor tizennégy éves Jákob Dániel, aki ma már társa, segítője, egyfajta fogadott fia. Ő először asztalosnak tanult, de már gyerekkorától vonzotta a pusztai szabad élet. Már általános iskola után is hétvégente kijárt ide, aztán a nyarakat is végigdolgozta a nyáj mellett, végül itt kötött ki.
- Az ilyen fiatal már nagyon ritka, hogy így szívvel-lélekkel a jószágért dolgozik, szereti az állatot, tisztelettel bánik vele, nem is hiszem, hogy van még egy olyan juhász a környéken, akinek ekkora szerencséje van a társával, mint nekem. Ez is tartja bennem a lelket, hogy minél tovább bírjam: ha ő nem hagyott cserben tizenhat év alatt, akkor nekem is így kell tennem - mondja az idősebb férfi.
Három-négynaponta váltják egymást, de ha olyasfajta munka van, ketten is elalszanak a kicsi kis kunyhóban, ahol csak a legszükségesebb tárgyak adnak egyfajta kényelmet: ágy, asztal, sparhelt. Igaz, akad azért „luxus”, egy tévé is, de ezen leginkább az időjárást nézik, mire az esti film kezdődne, ők már régen alszanak.
Életüket a természet irányítja, nem valamiféle hivatalos beosztás, akkor kelnek, amikor a nap: télen hat óra felé, nyáron korábban. A nyájat csak akkor engedik ki, ha a harmat felszáradt, nyáron déltől háromig, a legnagyobb forróságban pedig állat és ember is árnyékba vonul.
- Rendje van ennek, nem úgy van, hogy kicsapjuk az állatokat, és mennek, ahová akarnak, nem mindegy, hogy hol legelnek, a nemzeti park területén arra is kell vigyázni, hogy megmaradjanak a növények - mondják.
Főfoglalkozású őstermelők, szavaik szerint meggazdagodni ugyan nem fognak, de a megélhetésüket biztosítják az állatok. A saját juhaik szaporulatát eladják, s a gyapjúért is kapnak külön pénzt, ebből gazdálkodnak. Egy anyajuhnak nyolc hónapos hasznosulási ciklusai vannak: öt hónapig vemhes, két hónapig szoptat, s egy hónapot pihen, mielőtt újra ráengedik a kost. Utóbbira egyedenként harminc-negyven nőivarú jut, de ha úgy hozza a szükség, akár hatvan-hetven anyajuhot is megtermékenyít. Egy-egy ciklusban egy vagy két kisbárány születik, ám a természet arról is bölcsen gondoskodik, hogy ha ennél több esne, azok se maradjanak felneveletlenül: ilyenkor a kecskék állnak be szoptatni. A puszta mindenféle előítéletet nélkülöz. Ki gondolná például, hogy itt a pulyka neveli fel a gyöngytyúktojásokból kikelt kis „gyöngyikéket”, mert a pulykánál nemigen kell gondosabb szárnyas, így alá rakják be az „idegen” tojásokat.
A juhászok telente hazamennek, de a gondolataik ilyenkor is a pusztában járnak. Előfordult olyan tavasz, hogy kihajtva az állatokat, a fém itatóvályúkat nem találták a helyükön, amikor meg beszereztek újakat, s lebetonozták, lángvágóval vitték el azokat a tolvajok. Ilyenkor nem is az érték miatt bosszankodnak igazán, hanem mert ezeket a jól bevált használati tárgyakat nehéz pótolni, ráadásul a jószág ellátása kerül veszélybe: nem lehet csak úgy motorra pattanni, s egy másik vályút szerezni a környéken. - Szerencsére az utóbbi időben a perzekutorok már sűrűbben járőröznek – utal a mezőőrökre B. Nagy János – így nagyobb biztonságban vannak a dolgaink.
A környéket úgy ismerik, mint a tenyerüket, egy távoli fa, egy felsejlő istálló segít nekik az eligazodásban, nem kell iránytű. Sőt, inkább ők segítenek azoknak, akik bajba kerülnek a pusztában. Itt ugyanis nem elég a GPS, tudni kell, melyik földút van elázva, hol akadnak el a kátyúban a kerekek – ha ilyesmi történik, lovaskocsival vagy traktorral ők húzzák ki a megrekedt autósokat.
Nyaralni sose mennek, azt mondják, nekik az a nyaralás, ha ketten együtt egy fél napra el tudnak jutni valamelyik környékbeli vásárba vagy pásztorünnepre. Ezt a pár órás szabadidőt is nagyon meg kell szervezniük: ilyenkor vagy a fiatalabb juhász testvérei közül jönnek ki segédkezni, vagy az idősebbik katonatisztként dolgozó fia áll be helyettük. A jószágot nem is bíznák idegenre, de még így is akkor nyugszanak csak meg, ha visszatérve mindent úgy találnak, ahogyan azt otthagyták.
