Ursula von der Leyen határozottan állítja, hogy semmiféle ígéretet nem tett a magyar, a lengyel vagy éppen az olasz kormánynak, mármint hogy azok támogassák megválasztását a Bizottság elnökévé. Így sem fontos biztosi posztot, sem anyagi előnyöket a következő uniós költségvetésben, vagy ilyesmit. Mint mondta, a partnerek tudtára adták a kívánságaikat, ám ő csak akkor kötelezheti el magát bármire, ha már összeállt az egész kép.
A lap megjegyzi, hogy Európa számára minden bizonnyal sok múlik azon, miként boldogul a német politikus, illetve Merkel, akivel most a korábbi miniszteri poszt után egy szintre kerültek. A szoros választási eredmény is azt igazolja, hogy az EU megosztott, és a von der Leyen a sikerhez rá volt utalva a lengyel képviselők szavazataira. Ezért vetődik fel a viszonzás kérdése. Ő maga azt mondja, túl kell lépni főként a kelet-nyugati ellentéteken, a jövő kulcsa sok esetben Keleten van. Erre jó esélyei vannak, mert miniszteri tisztségében rokonszenvet vívott ki magának az új tagok körében.
Ezért a jogállamiságról óvatosabban beszél, mint elődje. Megkerüli a választ, hogy miként vélekedik a 7-es paragrafus alapján indult eljárásról. Csakhogy ez nagy bizalmatlanságot keltett elsősorban Strasbourgban. Felmerült a gyanú, hogy magához édesgeti Orbánt és Kaczynskit, mert így próbál többséget szerezni a középtől jobbra. Ám a demokrácia ügyében Magyarország és Lengyelország legfeljebb enyhébb hangban reménykedhet, a dolog lényegét illetően azonban nem – ezt von der Leyen teljesen egyértelművé teszi: arra hivatkozik, hogy a jogállam az unió egyik pillére. Ezzel együtt idáig sok keleti tagállam úgy érezte, hogy a sarokba szorították, és a többiek nem tartanak rájuk igényt. Ezután azonban úgy lesz, hogy a Bizottság rendszeresen jelentést készít a jogállami viszonyokról - az összes tagállamban.
Merkellel várhatóan hamarosan ütközni kényszerül von der Leyen, mert a kormányfő sokáig ragaszkodott ahhoz, hogy válság esetén szét kell osztani a menedékérőket, ám ez tévedésnek bizonyult és főleg Kelet-Európában keltett bizalmatlanságot Németországgal szemben. A Bizottság leendő vezérének le kell válnia erről a vonalról. Ennek megfelelően hamarosan végig akarja járni a tagállamok fővárosait, hogy kipuhatolja a lehetőségeket, és itt megint az a kulcskérdés, miként vélekednek az új menekültpolitikáról a volt szocialista országok.
A külföldre sugárzó német közrádió szerint az, hogy von der Leyen tárgyszerűbb vitát akar a jogállamiságról, még nem jelenti azt, hogy a populistákhoz törleszkedne. Az összecsapás már évek óta tart a Bizottság, illetve Magyarország és Lengyelország között a többi közt az igazságszolgáltatás és a sajtó függetlenségét érintő reformok miatt. Idáig nem sok eredmény született, politikai területen nincs semmiféle előrelépés. Varsó csupán az Európai Bíróság döntéseit fogadja el, de azt nagyon nem szeretné, hogy német vagy francia vezetők kioktassák, bár itt inkább lélektani tényezők játszanak szerepet. Viszont Merkel az, aki idáig mindig megtalálta a megfelelő hangot a Kelettel. Juncker utódja éppen erre a tekintélyre akar építeni. Egyébként pedig már miniszterként is komolyan vette a térség gondjait.
Ugyanakkor sületlenség, hogy most emiatt a populisták kezére játszana és megértést mutatna a bírósági rendszer átalakítása iránt. Új tisztségét csupán arra igyekszik kihasználni, hogy megtalálja a kellő bánásmódot a vétkesekkel. Ha rögtön azok orrára koppintana vagy a pénzek megvonásával fenyegetné őket, akkor nagyjából annyit tudna elérni, mint az elődjei. Márpedig az túl kevés volna Európa számára, amelynek nem csupán a jogállamiság hiányát, hanem más gondokat is közös erővel kell megoldania. Ezzel együtt nem zárja ki, hogy a végén kénytelen lesz visszafogni a szubvenciókat. Előbb azonban meg akarja várni az Európai Bíróság ítéletét, mielőtt fokozza a nyomást. Hiszen csak ősszel lép hivatalba.
A meglepetés voltaképpen az, hogy új megfigyelő rendszert javasol, mert így akarja elejét venni annak a benyomásnak, hogy a földrész egyik fele eleve kritikusan viszonyul a másikhoz. De ez a nézet már beette magát Keleten. Viszont a Nyugatnak nyugodtan és tárgyilagosan kell elmagyaráznia a dolgokat, amikor Keleten a nyugati jogállami hiányosságokat pedzegetik. Ebben sokat segíthet a szóban forgó ellenőrző mechanizmus.
Az európai ügyek német államminisztere keserűen fogadta, hogy a tagállamok semmire sem jutottak a menedékpolitika megújítása, a terhek megosztása ügyében a Helsinkiben tartott kétnapos tanácskozáson. Michael Roth most azt szorgalmazza, hogy pár állam járjon elöl jó példával és ily módon bizonyítsa, hogy a közös megoldás jobb, mint a nemzeti bezárkózás. A szociáldemokrata politikus szerint továbbra is törekedni kell, hogy az egész unió szintjén találják meg a közös nevezőt, de a Földközi-tengeren zajló dráma nem tűr halasztást. Ám egyértelmű, hogy utóbbiban nem minden tagállam kíván közreműködni. Ennél fontosabb azonban, hogy a mentőhajók befuthassanak biztonságos kikötőkbe, ám ahhoz meg az kell, hogy lehetőleg gyorsan tovább lehessen küldeni más országokba a vízből kihúzott embereket.
Az államminiszter kiemelte, hogy amit ő követendőnek tart, az nem a mag-Európa, vagyis, hogy bizonyos államok kijelentik: mennek a maguk útján. Hanem hogy törik az utat és kipróbálják az új módszereket. Szerinte itt a német-francia viszonyban az a gond, hogy Macron a csacsacsát szorgalmazza, Merkel viszont a lassú keringőt szereti. A kettőt azután nehéz összehozni, de ő a maga részéről inkább a gyorsabb tempó mellett van.
Roth egyáltalán nem tartja elítélendőnek, hogy a Bizottság új vezetőjéről hátsó szobákban született meg a javaslat, mert pontosan így működik a demokrácia, amikor 27 állam érdekeit kell összehangolni. Elárulta: meg lehetett volna csinálni, hogy többségi döntéssel ragaszkodnak Timmermans személyéhez, de az nagy tiltakozást váltott volna ki egynémely állam- és kormányfő részéről. Ezért nem éltek a lehetőséggel. Manfred Weberről, a másik csúcsjelöltről pedig már a verebek is azt csiripelték, hogy ellene nagyok a fenntartások még a saját pártcsaládján belül is. De ellenezte a francia elnök, így aligha kapta volna meg a többséget az EP-ben. Meg a csúcsjelölti rendszerrel sem lehetett sokat kezdeni, hiszen bizonyos nemzeti pártvezetők már kezdettől fogva értésre adták, hogy azt nem tartják jónak. És látnivaló, hogy a nagy pártcsaládok erősen függnek a tagpártoktól.
Kitért arra is, hogy az egységes kül- és biztonságpolitikai fellépéshez sok kompromisszumkészségre van szükség, miközben zsugorodik a demokrácia és drámai módon terjeszkedik a tekintélyelvűség. És hiba azt hinni, hogy az EU eleve sikermodell, mert éppen hogy nem az. Vannak más alternatívák is, igaz, azok nem kínálnak, ennyi egyéni szabadság- és emberi jogot, demokráciát, jogállamot. A sikerhez az EU-nak össze kell kapnia magát – a Trumpok, Putyinok, Erdoganok, a kínaiak ellenében, mert félő, hogy különben azok gyorsan átgázolnak az unión.
FAZ
Heller Ágnes elment egyet úszni a Balatonba és úgy néz ki, hogy utána már a mennyben bukkant fel - búcsúzik tőle a lap. A filozófus az utóbbi évtizedekben mindenek előtt kortársként vétette magát észre, a megtestesült korszellemként, aki elszántan és rendíthetetlenül ült a lakásában és bárki is kereste fel, annak abszolút világos és elfogulatlan elemzést adott az Orbán alatti magyar viszonyokról. Eközben nagyon odafigyelt az ismét fellángoló antiszemitizmusra, mert zsidóként arra igen érzékeny receptorai voltak. Őt egyébként is az jellemezte munkássága során, hogy szembeszállt a fennálló állapotokkal.
Érdekes, hogy pont most távozott e földi világból Luciano de Crescenzo, a nápolyi filozófus is. Mi, akik itt maradtunk, nem hallhatjuk, ahogy ők ketten odafönt megvitatják az életüket, a gondolkodásmódjukat, szenvedélyeiket. Számunkra az marad vigaszként, hogy elolvassuk legfontosabb műveiket.
