Végül is úgy történt minden, ahogy történnie kellett. A május 26-i EU-parlamenti választás után másfél hónappal a győztes Néppárthoz tartozó CDU – Merkel kancellár régi munkatársa és hosszú kormányzati tapasztalattal rendelkező – politikusa, Ursula von der Leyen fajsúlyos jelöltként jelent meg hirtelen a kontinentális közélet legmagasabb szintű fórumán. Megválasztása előtt (!) egy nappal lemondott kormányzati tisztségéről (a Német Szövetségi Köztársaság védelmi minisztere volt), amely lépéssel egyrészt nagy kockázatot vállalt, másrészt igazolta erős európai elkötelezettségét. Fontos és jelzés értékű lépés volt, gondoljunk csak a hazai gyakorlatra, amikor a tisztségre pályázók csak akkor mondanak le régi hivatalukról, ha az újat már megszerezték. Ez a hölgy már megválasztása előtt megmutatta, hogy a tisztesség és a komoly ambíció jól megfér egymással.
Július 16-án délelőtt olyan beszédet mondott három nyelven az Európai Parlamentben, hogy - Deutsch Tamás politikai szédelgő és a szélsőségesek kivételével – mindenki nagyot csettintett. Von der Leyen asszony elnöki poszthoz vezető útja ugyan nem volt teljesen sima (gondoljunk csak Weber és Timmermans hányattatásaira és a csúcsjelölti szisztéma megkontrázására), de a végeredmény – legalábbis pillanatnyilag – mindenképpen derűre ad okot. Az, hogy Deutsch néppárti bizottsági alelnök (ez azért vicc a köbön) és csapata nem lelkesedett, no, azon ne csodálkozzunk, hiszen társaival együtt pontosan érzi/tudja, hogy ezzel az asszonnyal nem lehet majd kukoricázni, és nem lehet majd úgy poénkodni, hogy „nőügyekkel nem foglalkozom". Lesznek itt bizony nőügyek, ezt már azzal is jelezte az új EB elnök, hogy határozott szándéka szerint a Bizottság fele nő, fele férfi lesz. Von der Leyen: „Garantálni fogom a teljes nemek közötti egyenlőséget a biztosok testületében. Ha a tagállamok nem javasolnak elegendő nőt, nem fogok habozni új neveket kérni”.
A szavazás előtti programbeszédében a jelölt európai szintű minimális bért és munkanélküli segélyt ígért. Arra is utalt, hogy indítványozza egy új alkotmányossági mechanizmus bevezetését is, amelynek értelmében évente minden tagállamban vizsgálni fogják a jogállami normák maradéktalan betartását. Hangsúlyozta, hogy a jogállamiság tiszteletben tartása számára szent dolog, annak megsértése főben járó bűn. És amitől kiütést kaphattak a hazai jobboldal prominensei, hogy a brüsszeli bizottság elnök asszonya még 2012-ben kijelentette: az Egyesült Államokhoz, Németországhoz vagy Svájchoz hasonló szövetségi államot szeretne Európában is. Az Európai Egyesült Államok gondolatát Magyarországon csak egyetlen politikai párt, a Demokratikus Koalíció karolta fel és tűzte zászlajára. De az új elnök üzent a zöldeknek is: „A legsürgetőbb kihívásunk bolygónk egészséges megtartása. Ez korunk legnagyobb felelőssége és lehetősége. Azt akarom, hogy Európa 2050-re váljon az első klíma-semleges kontinenssé.” (Az erre vonatkozó paktumot vétózta meg a közeli múltban – a csehek és az észtek társaságában - a magyarok vezetője.)
Elszántságot tükröznek az alábbi mondatok is: „Bárki, aki velem tart, hogy Európa egyre erősebbé váljon és virágozhasson, számíthat rám mint lelkes támogatóra. Mindazonáltal bárki, aki Európa gyengülését vagy megosztását akarja, vagy értékeit rabolni fogja, kíméletlen ellenfelet talál bennem.” Könnyen kikövetkeztethető, hogy ez a kemény megnyilatkozás elsősorban a romboló és zsaroló szerepben fellépő V4-es csapatnak szólt.
„Brüsszelben születtem európaiként, és csak később derült ki számomra, hogy német vagyok és alsó-szászországi. Ezért csak egy lehetőség van számomra: Európa egyesítése és megerősítése.”
Én mostantól hiszek a sorsszerűségben, nevezetesen abban, hogy az unió fővárosában hatvan évvel ezelőtt világra jött kislány - aki töretlen karrierjével párhuzamosan összetartotta népes famíliáját is – visszatérve szülővárosába az európai népek elkötelezett és progresszív vezetője lesz. Ismét nagycsaládot kell összetartania. Bízzunk állhatatosságában és sikerében!