Sánchez kisebbségi kormányt akart alakítani, a Podemos azonban mindenképpen a következő kabinet tagja lenne úgy, hogy a két pártnak együttesen nem lenne meg az abszolút többsége a parlamentben, így a regionális tömörülések támogatására lennének utalva. Amikor április 30-án a szocialisták 28,7 százalékos eredménnyel megnyerték a parlamenti választást, Sánchez azt közölte, „a jövő győzedelmeskedett, a múlt pedig veszített”. Most azonban megismételheti magát a múlt Madridban, hiszen az eltelt években többször is politikai patthelyzet alakult ki, sem a mérsékelt jobboldal, majd sem a balközép nem tudott stabil kormányt létrehozni. Ezért az előrehozott választást találták egyedüli kiútnak, ez azonban nem hozott áttörést.
Pedig elvileg nem lenne olyan bonyolult tartós megoldást találni a mostani helyzetben. Abban az esetben, ha az Európai Parlamentben a liberálisok padsoraiban ülő Ciudadanos hajlandó lenne koalícióra lépni a szocialistákkal, stabil kormány jöhetne létre. A „polgáriak” pártvezetője azonban egyértelműen jobbra kormányozta a pártot, s már az áprilisi voksolás előtt leszögezte: Sánchezékkel biztosan nem szövetkezik. Ő inkább a Néppárttal és a jobboldali populista Vox-szal akart egy kormányba kerülni. Csakhogy a jobboldali kabinetnek messze nem lett volna többsége, így a Ciudadanosnál is mind többen voltak azon a véleményen: mégiscsak meg kellene próbálnia közös kormányzást a baloldallal. Rivera azonban hajthatatlannak bizonyult, ami feszültséget igézett elő a pártban.
Sánchez azért nem akar a baloldali radikálisokkal közös kormányt, mert attól tart, hogy ha Pablo Iglesias pártját bevenné a kormányba, politikailag túlságosan is támadhatóvá válna. Ezért minden jel arra vall, hogy 2015, 2016, majd 2019 után a spanyolok ismét az urnákhoz járulhatnak. A mostani felmérések szerint Sánchez számára nem is lenne rossz ez a megoldás: a szocialisták akár földcsuszamlásszerű győzelmet is arathatnak 32-36 százalékkal.