Angol nyelven, nemzetközi szereplőgárdával készül Enyedi Ildikó Füst Milán-adaptációja, A feleségem története. A 2020 év végére, vagy akár 2021-re tervezett film bemutatójáig sok idő van hátra, de már most biztos, hogy a film angol nyelvű lesz és a mozikban csak és kizárólag magyar feliratos formában lesz elérhető. Ennek elsősorban művészeti és koncepcionális okai vannak, lévén, hogy a magyar filmnek nemzetközi a szereposztása: a két főszereplő, a holland Gijs Naber és a francia Léa Seydoux angolul játszik. Ahogy korábban hírül adtuk, Enyedi Ildikó rendező fejében fel sem vetődött, hogy magyar színész kapja valamelyik főszerepet, mert Füst Milán pontosan leírta azt az aurát, amit egy nyelv és egy kulturális közeg jelent. Így különösen fontos, hogy Störr Jakab holland hajóskapitány és párizsi dáma felesége, Lizzy a saját akcentusukkal és színészi játékukkal kommunikálnak egymással. Így alkotói oldalon a magyar szinkronos verzió készítése nincs a tervek között.
Ezzel a Magyar Nemzeti Filmalap mindenképpen történelmi lépésre szánta el magát: 1,15 milliárd forintos gyártási támogatást adott egy nem magyar nyelvű filmnek. Ez mindenképpen dicséretes, hovatovább európai műveltségre és toleranciára utaló magatartás, hiszen egyik legfontosabb irodalmi művünkből az egyik legfontosabb filmrendezőnk készít autentikus filmet. Sőt, ezzel bővül az európai átlagban viszonylag gyér koprodukciók száma, hiszen a feleségem története büdzséje német, olasz és francia pénzeket is tartalmaz.
Persze, mondhatnánk azt, hogy az angol nyelv csak a gyártás során játszik jelentőséget és valakik nem tartják elképzelhetőnek, hogy a külföldi színészek valamelyik hazai aktor hangján szólalnak majd meg a moziban, azokat a forgalmazó Mozinet ábrándítja most ki: a cég lapunk megkeresésére megerősítette, hogy ők sem terveznek szinkront. Mivel a regény is többnyelvű, illetve amúgy is tiszteletben tartják az alkotói ars poeticát. Hozzátéve: piaci elemzéseik szerint az Enyedi-mű potenciális nézőközönsége sem igényli, hogy a filmet szinkronizálják.
Persze nem Enyedi Ildikó az első nagy rendező, akihez nem az anyanyelvén készülő film köthető, azaz kilép a „nemzeti gettóból”. Számos példát tudunk hozni arra, hogy szerzői alkotó koncepcionálisan vált nyelvet, például Francois Truffaut annak ellenére forgatta angolul a Fahrenheit 451-et 1966-ban, hogy nem igazán beszélt ezen a nyelven. Sőt, a filmtörténet nagy alkotóit tekintve Enyedi Ildikó igen elegáns klubba lépett be. Gondoljunk csak bele, Jean Renoir forgatott Hollywoodban hat angol nyelvű produkciót, az első közülük a Swamp Water volt 1941-ben. Luis Buñuel 1954-ben mutatta be az angol nyelvű Robinson Crusoe-t, Michelangelo Antonioni pedig 1966-ban a Nagyítást. Milos Formant többen a Hair amerikai rendezőjeként ismerik, de a cseh nagymester angol debütje az 1971-es Elszakadás volt. A holland zseni Paul Verhoeven mielőtt megreformálta volna Hollywoodot az erőszak ábrázolás terén, európai pénzből forgatta le első angol nyelvű filmjét, a Hús és vért 1985-ben. Az ázsiai művészeknél is találunk bátor angol nyelvű próbálkozásokat: John Woo 1993-ban készítette el a Tökéletes célpontot, Takeshi Kitano 2000-ben mutatta be A testvért, Wong Kar-wai pedig 2007-ben a My Blueberry Nights – A távolság ízét.
