Ha a labdarúgás pusztán statisztikai alapon működő sportág lenne, nem valószínű, hogy komolyabb izgalommal kellene várnia a ma esti (tv: M4 Sport 20.00) Bajnokok Ligája-selejtezőt a Ferencvárosnak: a bolgár aranyérmes Ludogorecnek esélye sem volna az Üllői úton, vagy csak nagyon csekély, tudniillik a zöldek hazai győzelmi mutatója valóban lenyűgöző. Az FTC az előző két év során a Groupama Arénában 95 százalékos eredményességet produkált, 38 tétmeccséből mindössze kétszer kapott ki.
Az amúgy egészen combos sorozat a 2017-es, Midtjylland elleni Európa Liga-selejtezővel kezdődött, akkor a Ferencváros 2-4-re végzett a dán csapattal. Aligha gondolhatták akkor sokan, hogy onnantól egészen napjainkig ívelő sorozat kezdődik. Márpedig így lett, az északiak után legközelebb az előző szezonban, az akkor éppenséggel Vidinek hívott csapattól kapott ki 2-1-re a Ferencváros, de az nem bajnoki, hanem Magyar Kupa-mérkőzés volt.
(Zárójelben: az is megérne egy cikket, hogy mi folyik Székesfehérváron, hiszen a csapatnak három év alatt három neve volt: Videotonból MOL Vidi lett, most pillanatnyilag MOL Fehérvár az együttes neve, ami azért finoman leképezi azt a tudatos, előre eltervezett, történelmi tradíciók és értékek mentén ívelő klubmodellt, amit abban a városban képvisel a klubvezetés…)
De vissza az FTC-hez: magyar bajnokin két éve nem kapott ki saját pályáján, ergo két teljes NB I-es szezont tudott úgy le, hogy egyetlen ellenfele sem győzött ellene az Üllői úton. De ezek persze csak számok, amelyek a pályán nem sokat számítanak.
De akkor mi?
Leginkább a csapat, de hogy az jelenleg milyen állapotban van, legfeljebb csak Rebrov tudja. Az ukrán tréner Thomas Doll távozása után vette át a csapatot, elődjének azt rótták fel, amúgy teljes joggal, hogy az évekig tartó türelem dacára sem tudott nemzetközi fronton virítani a csapat. Hiába volt a fölényesen megnyert bajnokság, a megannyi kudarc között is a legfájóbb az volt, amikor az albán Tirana ütötte el a Ferencvárost.
Rebrov érkeztével láthatóan szigorúbb éra vette kezdetét, az ukrán nem barátkozik, nem mosolyog, semmi olyat nem csinál, ami sejtetni engedné, hogy neki is vannak érzelmei, és hogy egyáltalán élvezi-e, amit csinál. A klasszikus Lobanovszkij-féle iskolát viszi, az összeszorított szájjal végzett munkában hisz, a többi nem érdekli. Más kérdés, hogy ezt a szovjet típusú edzői felfogást mennyire tudja tolerálni a jelenlegi multikulturális társaság: a Ferencváros ma a világ minden tájékáról érkezett légiósok gyülekezője, akiktől nyilvánvalóan teljességgel idegen ez a kultúrkör. A szemléletbeli és kulturális különbségek egyelőre nem bújtak ki, mint szög a zsákból, legfeljebb Böde Dániel húzta a rövidebbet, de sem a csapat, sem a vezetőség nem állt ki az utóbbi évtized legeredményesebb, következésképp legkedveltebb ferencvárosi játékosa mellett. Böde eltávolítása rusztikus üzenet volt a keretnek, aki a legminimálisabban is eltér vagy kilóg a megálmodott iránytól, az repül.
Rebrov totális szabadkezet kapott, ami addig működik, amíg van eredmény. A csapat tulajdonképpen zsebre dugott kézzel nyerte a bajnokságot, amiről majd most, a nemzetközi fronton dől el, hogy a Ferencváros dicsérete vagy a többiek lesújtó kritikája. Ha viszont a selejtező első körében kiesne a csapat, akkor az a kellemetlenebbnél is kellemetlenebb lehet. Már a vezetőségre nézvést. Orosz Pál vezérigazgató negyedik (ötödik?) éve mantrázza szóról szóra ugyanazt, hogy az FTC-nek legalább az Európa-liga csoportkörében a helye. Eddig a Kubatov Gábor vezette Ferencváros nemhogy az ajtórésbe, még a küszöbre sem tudta rátenni a lábát, olyan gyorsan és nyomtalanul esett ki évek óta a nemzetközi körforgásból.
Most tényleg minden adott, csapatnyi új játékos érkezett, köztük egymillió eurós is, amit Rebrov és a vezérkar akart, azt mind megkapta: az állami hirdetőknek sorszámot kell kérniük a pénztár befizetési oldalán, így a magyar lehetőségek többszöröséből gazdálkodó FTC nem csupán egy BL-selejtezőt játszik a bolgár bajnokkal. Az egész projekt hitelessége és értelme a tét.
