- Nem szégyellem bevallani, sírtunk, amikor az elmúlt napokban egyharmad hektáron levágtuk az összes, gyönyörűen duzzadó hárslevelűt. Szörnyű azt nézni, hogy a termés nem a tőkén van, hanem a földön hever, s nem azért, mert leverte a jég, hanem mert mi magunk dobtuk le oda – ezt mondja egy középkorú asszony Tolcsván.
Zöldszüret – vagyis az, amikor még éretlen állapotban eltávolítják az összes szőlőfürtöt, nullára csökkentve a terméshozamot – még sosem volt Magyarországon. A kormánysajtó úgy írt erről, mint az állam jóságos tettéről, ami a túltermelési válságban megmenti a gazdákat: az erre szánt 8,5 millió eurós keret amúgy uniós forrásból érkezik. Azt is hangsúlyozták, hogy ez csak csak egy lehetőség, nem muszáj élni vele, az választhatja, akinek a felvásárlás során értékesítési nehézségei lehetnek.
- Süket duma! - dohog az asszony, számos tokaji véleményét tolmácsolva. Szerintük az elmúlt években mesterségesen irányították úgy a piacot, hogy egyre nehezebb legyen eladni a termést. Májusban sokan kaptak levelet a felvásárló Grand Tokaj Kereskedőháztól, amiben közölték: tavaly mind Tokaj-Hegyalján, mind Magyarország többi borvidékén a szokásostól átlagosan harminc százalékkal nagyobb, azaz kiemelkedően magas volt a terméshozam, ezért a tartályok tele vannak, a borértékesítés visszaesett. A részvénytársaság így az átlagos szüreti mennyiségekhez képest 20 százalékkal kevesebb szőlőtermést vesz át, s többeket arról értesített, nem köt velük szerződést.
Érdekes, hogy a tokajihoz hasonló nagyságrendű egri borvidéken nincsenek értékesítési problémák.
- Jól működik az integrátori rendszer, az egri hegyközség termőterületén mindössze 59 ember jelentkezett be zöldszüretre, ami az összterület alig három százalékát, 176 hektárt jelent, s ez az arány igaz az egész borvidékre is – tudtuk meg Tarsoly József egri hegybírótól. Tokaj-Hegyalján információink szerint ez az arány 15 százalék, és 800 hektárt érint, zömének tulajdonosai negyed- vagy félhektáros kis tulajdonosok. Ezeknek a birtoknak jó része Tokaj legjobb termőhelyein van, így vonzó célpontot jelentenek azok számára, akik új földesúrként az utóbbi években tették be a lábukat a borvidékre.
Az egyik napszámosbrigád vezetője kerek-perec ki is mondja, kire gondol. Egy Tolcsva melletti dűlőben beszélgetünk, öt asszony és egy férfi közben szorgalmasan metszi a szőlőt.
- A felcsúti Mészáros Lőrinc betette ide a fenekét, csak mert volt pénze, és megvette a Dereszlát - mesél a gázszerelőből lett milliárdosról, aki az elmúlt években megvásárolta a bodrogkeresztúri Dereszla Pincészetet és a Henye Borászatot, övé lett az ötcsillagos tarcali Andrássy Rezidencia Hotel és jelentős területeket vásárolt fel a bodrogkisfaludi kikötő mellett. - Sose hajolgatott a vesszők felett, sose izzadt meg a homloka, miközben válogatta ki az aszúszemeket, nem tudja milyen egy igazi szőlőműves vagy egy borász élete. De ha akar valamit, azt elveszi. Most birtokokat akar, s minden folyamat arra mutat, hogy lesz is neki. Mert a kicsiket módszeresen kivéreztetik, és nem látnak majd más kiutat, csak hogy eladják a területüket – mondja a brigádvezető, aki harminc éve járja csapatával a borvidéket.
A logikáját mások is megerősítették.
- Nézze, ezen a borvidéken nagyjából 300 ezer mázsa szőlő terem. Ennek harmadát eddig felvásárolta az állami tulajdonban lévő Grand Tokaj Kereskedőház, másik egyharmadát a nagy alföldi feldolgozók, a maradék egyharmadot meg a többi itteni borászat – elemezte egy kéthektáros tokaji termelő. - Csakhogy az alföldieket különféle rendelkezésekkel kiszorították innét, például azzal, hogy nem engedték a borvidékről kivinni a szőlőt, vagyis helyben kellett volna feldolgozót építeniük, így ők elmentek. Arról azonban senki nem gondoskodott, hogy az általuk korábban felvásárolt százezer mázsa szőlőnek új piacot találjon, azt ugyanis helyben nem tudják feldolgozni. Most úgynevezett közösségi feldolgozókat építenek irdatlan pénzekért: az elsőt, ami már kész is van, hogy hogy nem, Bodrogkeresztúron, Mészáros birtokától pár száz méterre. De tarcali is elkészült már, és a tállyait is kezdték alapozni. A „lózung” az, hogy a kistermelők majd az eladhatatlan szőlőjüket behozzák ide, kifizetik a palack meg a borkészítés árát, és a végén megkapják lepalackozva a borukat, amit eladhatnak. Röhej. A kis szőlősgazda, a nulla kereskedelmi tapasztalatával majd elindul új piacokat keresni a kis kézműves borának, miközben a nagyoknak is a nyakán marad a bor! Itt szőlőművesek élnek, ezt tanulták, ezen nőttek fel. Nekik pénz kell, nem szamorodni – berzenkedik. Majd hozzáteszi: borítékolja, pár év után az állam bejelenti, hogy a milliárdokért felépített közösségi borfeldogozók nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, mert veszteségesek, s akkor szépen, nyomott áron Mészáros Lőrinc tulajdonába kerülnek majd azok is.
