Az elmúlt három hónapban 105 millió dollárt gyűjtött Donald Trump amerikai elnök újraválasztási kampánya. Brad Parscale, a kampánycsapat igazgatója szerint az összeg nagysága annak bizonyítéka, hogy Donald Trump "elsöprő támogatottságnak örvend". Egy kampányfőnöknek elnézhető, hogy ez a megállapítás persze tételesen nem igaz, hiszen az Axios hírportál által hetente frissített „elfogadottsági index” jelenleg 43,8 százalékon méri a Fehér Ház lakójának a népszerűségét, ami fél százalékponttal alacsonyabb az előző heti adatnál.
Ettől még persze az amerikai gazdaság szekere elég jól fut, ami a választók számára csaknem mindig messzemenően a legfontosabb szempont, és ráadásul Trumpnak azon a területen is sikerült kommunikációs babérokra szert tenni, amiben talán a legbotrányosabban gyenge, nevezetesen a külpolitikában, amikor a minap az amerikai elnökök közül elsőként lépett át Észak-Koreába.
Tizenhat hónappal az amerikai elnökválasztás előtt a Demokrata Párt jelöltségére pályázó politikusok meg sem közelítik a hivatalban levő, republikánus elnök adománygyűjtő képességét. Egyikük, Pete Buttigieg - egy indianai kisváros polgármestere - az év második negyedében 24,8 millió dollárt szedett össze, ami a demokrata táboron belül kiemelkedő: Buttigieg e tekintetben maga mögé utasította mind Joe Biden volt alelnököt, mind a balos megnyilvánulásairól elhíresült Bernie Sanders vermonti szenátort, akinek a kampánykasszája az elmúlt három hónapban 18 millió dollárral gyarapodott.
A 24 demokrata elnökjelölt-aspiráns közül 20-an vállalták, hogy részt vesznek a kétszer 10-es körben lebonyolított első, országosan közvetített tévévitában, amelynek alapvető célja több induló esetében még csak az volt, hogy az illetőt egyáltalán megismerje a szélesebb közönség.
Az elsőt a floridai Miamiban tartották az NBC tévéhálózat szervezésében. Részt vett Bill de Blasio, New York polgármestere, Julián Castro, az Obama-kormányzat volt építésügyi és városfejlesztési minisztere, továbbá Cory Booker New Jersey-i, Elizabeth Warren massachusettsi és Amy Klobuchar minnesotai szenátor, Tim Ryan ohiói és Tulsi Gabbard hawaii képviselő, Beto O'Rourke, Texas egyik ex-képviselője, Jay Inslee, az északnyugati Washington állam kormányzója és John Delaney, volt marylandi képviselő.
A vitában az egészségbiztosítás, a bevándorlás és az adókérdések mellett szó esett arról is – pro és kontra érvek egyaránt elhangzottak -, hogy vajon célszerű lenne-e a Donald Trump alkotmányos felmentését célzó vádeljárás, az impeachment kezdeményezése.
Tisztán technikai értelemben erre a demokraták képesek lehetnek, hiszen ők vannak többségben a képviselőházban. A folyamat győzelmes végigviteléhez azonban minősített többségű szenátusi támogatásra is szükség lenne, márpedig ott a republikánusok vannak többségben. Nyilvánvaló, hogy a saját pártbeli – és ráadásul újra induló - elnöktől való elpártoláshoz valamilyen „füstölgő pisztolyt” kellene felfedezni Donald Trump kezében, olyan főbenjáró vétket, amit a 2017 januári hivatalba lépése óta folyamatosan kerestek különböző vizsgálatok során, mindhiába.
Ebből az első vitából az elemzők leginkább Elizabeth Warrennek, a keleti parti Massachusetts állam szenátorának a szereplését találták figyelemre méltónak. Ő a demokrata tábor liberális szavazóinak legnépszerűbb politikusa. Néhány héttel korábban nagy feltűnést keltett azzal a javaslatával, hogy meg kellene szüntetni a diákhiteleket.
Warren a vitában némileg máshova helyezte mondandója hangsúlyait, mint ami a klasszikus liberalizmus „laissez faire” szemléletéből következne. "Vajon ez a mostani gazdaságpolitika valójában kinek a javát szolgálja?" - tette fel a kérdést, és rögtön meg is válaszolta: a társadalom egyre keskenyebb felső rétegeit szolgálja. Támadta a nagy gyógyszergyártókat és olajipari vállalatokat, és leszögezte: "strukturális változásokra van szükség a kormányzatban, a gazdaságban és az országban". Kifejtette azt is: a magánbiztosítási rendszert az egészségügyben a kormányzat által működtetett, állami egészségügyi rendszerrel kellene felváltani. "Az egészségügyi ellátás alapvető emberi jog, és én harcolni fogok ezért az alapvető jogért" – fogalmazott Elizabeth Warren.
Ebben a kérdésben osztotta a véleményét Bill de Blasio, New York polgármestere is. Az ilyen kijelentések elég plasztikusan jelzik, hogy a demokraták érzékelhetően balra tolódtak az elmúlt években, és már-már olyan nézeteket vallanak, amilyeneket Európában a jóléti állam szociáldemokrata hívei - csak éppen a sokkal jobboldalibb amerikai normarendszerben ezzel azt vívják ki maguknak, hogy a republikánusok gátlástalanul "leszocizzák" őket.
A vita többi résztvevője kevésbé hozta lázba a stúdióban ülő publikumot. Beto O'Rourke spanyolul mondta el beszéde egy részét. Cory Booker arra a körkérdésre, hogy visszaállítanák-e az iráni atomalkut, egyedüliként nem emelte fel támogatóan a kezét, vagyis jelezte, hogy egyetért a Trump-kormányzat politikájával. Julián Castro a szabad bevándorlás mellett állt ki, Inslee pedig az abortusz szabadsága mellett foglalt állást.
A másnap, másik tíz résztvevővel megrendezett vita már sokkal nagyobb politikai hullámokat keltett az Egyesült Államokban. Az elnökjelölt-aspiránsok egyik nagyágyúja és egyben doyenje, Joe Biden, aki alelnök volt Barack Obama oldalán, éles polémiába keveredett Kamala Harris kaliforniai szenátorral a faji előítéletek kérdésében, mivel a politikus kétségbe vonta Bidennek a polgári jogok iránti maradéktalan elkötelezettségét.
Harris a vitában felemlítette Biden néhány héttel korábbi nyilatkozatát arról, hogy évtizedekkel ezelőtt fajgyűlölő törvényhozókkal dolgozott együtt, és „még nekik is jobb volt a stílusuk, mint a mai politikusoknak”. A kaliforniai szenátor elmondta: nem hiszi, hogy Biden rasszista, de őt igenis mélyen sérti, hogy a volt alelnök elismeréssel szólt két olyan szenátorról, aki a hírnevét és a karrierjét a faji alapú szegregációra építette fel.
Harris, aki jamaicai fekete apa és indiai anya gyermeke, felhozta azt is: Biden az 1970-es években vezető szerepet vállalt abban a kezdeményezésben, hogy a fehér és a fekete gyermekeket ne közös iskolabusszal vigyék iskolákba. "Volt akkor Kaliforniában egy kislány, akit másodrendű állampolgárként integrálni kellett az állami iskolába, és minden nap külön busszal kellett iskolába mennie. Én voltam az a kislány" - idézte fel szenvedélyesen az akkori időket Kamala Harris. Biden azzal védekezett, hogy ő csak a fekete és a fehér gyermekek kötelező közös buszoztatását ellenezte, de azt nem, hogy a gyermekeket önkéntes alapon egy buszon szállítsák az iskolába. Annak idején is úgy foglalt állást, és most is azt gondolja, hogy nem az egyes tagállamok szegregációs, azaz faji elkülönítésen alapuló politikáját kell szabályozni, hanem a szövetségi kormány szintjén kell megoldani a kérdést.
Később egy chicagói rendezvényen Biden azt fejtegette, hogy egész életében szót emelt az amerikai feketék polgári jogaiért. "Meghallgattam, figyeltem és tisztelem Harris szenátort. De mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy egy 30-60 másodperces kampányvita alapján nem lehet igazságosan ítélkezni a polgári jogok melletti és egy életen át tartó elkötelezettségről" – mondta a volt alelnök.
A vita másnapján a The Washington Post előbányászta Biden egyik, 1975-ben egy helyi lapnak adott interjúját, amelyben a politikus azt fejtegette: éppen a fehér és a fekete gyermekek kötelező közös iskolabuszoztatását tartja rasszizmusnak.
Az amerikai elemzők széles köre egyetért abban, hogy a vitajelenet megcsappantotta Joe Biden népszerűségét a fekete amerikaiak körében, márpedig e választói csoport támogatása minden elnökjelölt-aspiráns számára kulcsfontosságú. Hogy aztán e közjáték hatása mennyire bizonyul tartósnak, arra most csak annyit lehet felelni, amit az anekdota szerint Henry Kissinger válaszolt, amikor megkérdezték tőle, milyen következményekkel járt a Nagy Francia Forradalom a világtörténelemre: „túl korai lenne ezt még megmondani”.
