Kelet-Európa üres kézzel maradt az uniós álláspóker után, leszámítva, hogy a térség államai sikerrel vetették latba minden befolyásukat Timmermans bizottsági elnöki megbízatásának meghiúsítására. A holland politikus a testület alelnökeként magára haragította a nacionalista magyar és lengyel kormányt, amiért az EU-bírálatok élére állt a jogállam és a demokratikus szabadságjogok ügyében. Viszont ezúttal a régió egyetlen országa sem jutott vezető tisztséghez, miután a maratoni egyezkedések feltárták a szervezet mind nagyobb megosztottságát. A záró csúcson az új tagok nem egyszerűen elpackázták az esélyeiket, hanem felhergelték a nyugati partnereket, amelyek már amúgy is dühösek rájuk, amiért azok nem hajlandóak együttműködni velük a migráció, a klímaváltozás és más ügyek kapcsán.
Egy brüsszeli illetékes úgy fogalmazta meg, hogy a V4-ek lecövekelték magukat Timmermans ellen, csak azért, mert az kész volt kiállni a közösségi jogért. Azaz keresztbe fekszenek, a maguk útját járják, ráadásul felbátorodtak, miközben megkérdőjelezhető, hogy mennyire elkötelezettek az európai értékek iránt. Egy másik diplomáciai forrás szerint nem valószínű, hogy von der Leyen baleknak bizonyul majd a demokratikus normák ügyében. Orbán ellen az a vád, hogy a tekintélyelvűséggel kokettál. Ő és a PiS megerősítette a bíróságok, a tudományos élet és a civilek központi ellenőrzését. Azonban a nyugati figyelmeztetések ellenére odahaza továbbra is népszerű, hála a nagyvonalú szociális programoknak és a migránsokkal szembeni kemény bánásmódnak.
Miután nincs magas rangú képviselőjük Brüsszelben, a négyek ki vannak téve annak a veszélynek, hogy még jobban eltávolodnak a Nyugattól. Utóbbit egyre jobban aggasztja, hogy olyan kormányokat támogatnak anyagilag, amelyek támadják és aláássák a liberális értékeket.
A vezető uniós tisztségek elosztása győzelem a visegrádiak számára, akik közül Timmermans többeket is azzal vádol, hogy letértek a demokratikus útról. A négyek hónapokon át támadták a holland politikust és a végén elegendő súlyt képeztek ahhoz, hogy az EU vezetése belássa: sem az ő, sem Weber kinevezése nem érné meg azt a zűrzavart, ami utána következne. Hogy a csoport nem kapott semmiféle magas posztot, az csekély árnak tűnik cserében. Viszont felsorakoztak von der Leyen mögött, aki most Strasbourgban igyekszik támogatókat szerezni.
Amúgy a személyi döntések a jelek szerint már megint hátsó szobákban folytatott egyeztetéseken születtek meg Merkel és Macron között, de ezúttal kisebb országok is összeálltak, hogy beleszóljanak a dolgok menetébe. Ennél fogva az EP-re immár nemigen hárul érdemi szerep, amit szóvá is tett az európai zöldek társelnöke. Ska Kellet pályázott az elnöki pozícióra Strasbourgban olasz vetélytársával szemben, aki végül a befutó lett, bár nevét idáig nemigen ismerték saját országán kívül. Pedig a pártok azt ígérték a nagy érdeklődés mellett lezajlott májusi választás után, hogy szorosabb kapcsolatokat építenek ki az emberekkel. De végül a csúcsjelöltek üres kézzel távoztak.
Az európai nacionalizmus egyáltalán nem olyan szűk látókörű, mint ahogyan azt gondolnánk, de éppen ezért veszedelmes. Erre figyelmeztet a London School of Economics egyik történésze annak kapcsán, hogy Strasbourgban a tegnapi nappal megkezdte működését a vezető szélsőjobbos, nacionalista tömörülés új szövetsége, benne Le Pen és Salvini pártjával. David Motadel szerint már az együttműködésük is elég nyugtalanító. De a kérdés az, miért akarnak annyira összefogni? Sokak szerint azért, mert belülről igyekeznek aláásni az uniót, az integráció elmélyítését, illetve próbálják megerősíteni a nemzetállamot, és a tömeg erőt kölcsönöz nekik. Ám ezen felül rátaláltak a nemzetközi szélsőséges testvériség gondolatára, szövetségeket alkotnak a világban és mind inkább közösen lépnek fel a nemzetközi szervezetekben.
A nacionalizmus, a kisebbségekkel szembeni ellenséges hozzáállás, a multikulturalizmus és a pluralizmus elleni gúny fogja össze őket. Lehet ezt reakciós kozmopolitanizmusnak is hívni. Ilyen mozgalmakra bőven akad példa a múltból, lásd a fasiszta államok szövetségét. Ezek az erők ugyan meggyengültek a háború után, de továbbra is szervezkedtek – államok fölötti keretekben. Merthogy látják a mai napig, mekkora előnyöket kínál az együttműködés. Erősíti annak a látszatát, mennyire fontosak. Ám az ilyen szervezetek gyakorta törékenyek, tele vannak súrlódásokkal. Nézeteik folytán a nemzetközi összefogásuk minden, csak nem őszinte.
A kommentár úgy látja, hogy von der Leyen jelölése arculcsapással ér fel az Európai Parlament szemszögéből, emiatt Merkel szövetségese ellenállásra készülhet Strasbourgban, éspedig joggal. Hiszen itt cseppet sem körmönfont támadás érte az EU formálódó parlamenti demokráciáját, mivel félretolták a sokkal átláthatóbb csúcsjelölti megoldást és már megint bizalmas megbeszéléseken dőltek el a dolgok. Ha emögé odaáll az EPP, akkor feladja növekvő erejét, tekintélyét. Azon kívül a német politikus sötét ló. Nemigen látni, hogy képes volna felvenni a kesztyűt a kihívásokkal szemben, legyen szó a migrációról, az üvegházhatásról vagy a Brexitről.
Az európai képviselőket annak is a jóváhagyás ellen kell hangolnia, hogy von der Leyen kompromisszumos jelölt lett, mert meg kellett békíteni a Visegrádi Csoportot. Orbán szóvivője twitter üzenetben ünnepelte a fejleményt, azt állítva, hogy a négyek olyan csomagot tettek le az asztalra, amely egyre több államot nyert meg. Ha most a parlament belemegy az ügyletbe, akkor olyan látszat keletkezik, miszerint az unió nem igazán szorgalmazza a jogállamot.
Arra idáig nincs példa, hogy az EP elutasította volna a bizottsági elnöki poszt várományosát, de arra ezúttal is számítani kell, hogy megtorpedóz több kiszemelt biztost is. Ez esetben von der Leyen kérdéséhez is ilyen szkepticizmussal kellene viszonyulnia a testületnek.
A vezércikk rámutat, hogy hamarosan vizsgázik a von der Leyen-Lagarde-tandem, de van abban kockázat, hogy éppen ők kerültek az unió két vezető tisztségére, bár még egyáltalán nem biztos, hogy az EP rábólint a német politikusra. A páros a német-francia fölény következtében kapott megbízatást és egyben azt mutatja, hogy a kulcspozíciókat a középjobb ragadta magához. Azt is jelzi, hogy a tagállamok erőfölényben vannak az EP-vel szemben. Ugyanakkor roppant fontos, hogy mennyire tudnak majd megfelelni a feladatnak. A távozó német védelmi miniszter intelligens és energikus, tisztelik mindenütt. Jól jönnek majd a katonai területen szerzett tapasztalatai. Azonban gyorsan közzé kell tennie programját, illetve meg kell mutatnia, hogy van elég támogatás mögötte.
Lagarde szintén nagy tapasztalatokkal rendelkezik és hozzáértő. De az EKB élén nagy szükség van arra, hogy tudjon bánni a piaccal és fel tudja sorakoztatni a bank többi döntéshozóját a maga vonala mögé. Ehhez intellektuális tekintély szükséges. Mindkét asszony tisztában van azzal, hogy mi Európa szerepe egy olyan világban, amely mind inkább hátat fordít a szabályokra épülő rendnek. A veszélyek ellenére van módjuk arra, hogy erősebbé tegyék az EU-t.
A zavaros személyi döntések sokat ártanak az unió demokratikus felhatalmazásának – állapítja meg a vezércikk. Pedig van épp elég baj a földrészen: a Brexit, a migrációs válság, a pénzügyi bizonytalanság, az USÁ-val kibontakozó kereskedelmi háború, az orosz agresszió fenyegetése. Vagyis hatalmas kihívások érik egyidejűleg a szervezetet, ám közben a vezető tisztségekre csakis nyugati politikusokat ajánlanak. A csúcsjelölti rendszer szavatolta, hogy összhang legyen a Tanács, a Parlament és a Bizottság között, mert annak révén a nagy középpártok elkerülték a kicsinyes alkudozásokat és nagyjából ellentmondásoktól mentes volt a választás.
Az egyensúlyt mostanság igencsak gátolja a populisták és mások megerősödése, ideértve a német zöldeket, az olasz és francia fasiszta, bevándorlás-ellenes pártokat. Ezeknek az erőknek megvannak a képviselőik a Bizottságban is, a magyar, az osztrák, a cseh, olasz és lengyel biztosok jóvoltából. Ezek a kormányok vagy teljesen populisták, de legalábbis már megfertőződtek a vírussal. Csak Macron rendszere ad némi életjelet. A szociál- és kereszténydemokraták bajban vannak, ezért akadozik a földrészen a régi politikai mechanizmus. Nem Európa-ellenes, ha valaki rákérdez, miként is működnek az uniós intézmények és arra bátorítja a vezető intézményeket, hogy gondolják át, hogyan hozzák meg a kulcsfontosságú döntéseket. Mert az átláthatatlan módszerek nem segítik elő a mind szorosabb uniót, pedig az volna a fő feladat.
Az újság a vesztesek közé sorolja a visegrádi tömböt, mert ugyan meglőtték Timmermans jelölését, de hosszú távon nemigen tudnak semmit sem felmutatni a nyereség-oldalon. Nem az futott be a Bizottság elnökeként, akit ők favorizáltak, vagyis Barnier. Orbán ugyan azt mondja, hogy támogatja von der Leyent, ám az valószínűleg kemény lesz vele a jogállam kapcsán. A belga Michel, aki a Tanács elnöke lesz, szintén ki szokott kelni a lopakodó keleti tekintélyelvűség ellen.
Az elemzés a nyertesek közé sorolja Macront, hiszen két embere, Lagarde és Michel is befutó lett. Ő vetette fel von der Leyen jelölését is. Az új vezetők valamennyien folyékonyan tudnak franciául. Kelet-Európának viszont nem jutott poszt. Merkelnek ugyanakkor sikerült legyűrnie a lázadást a Néppártban, és győzelemhez jutatta CDU-beli bizalmasát. Lagarde-dal is jóban van. Viszont odahaza még meg kell birkóznia a szociáldemokratákkal.
Hogy mostantól egy olasz ellenzéki politikus irányítja az Európai Parlamentet, az figyelmeztetés von der Leyennek, egyben pedig azt jelenti, hogy a földrész keleti fele teljesen hoppon maradt a tisztségek elosztásánál. Pedig a deal az volt, hogy a szintén szociáldemokrata bolgár Sztanisev kapja meg a posztot, majd két és fél év után őt Weber követi. Csakhogy a szocialisták Sassolit küldték ringbe, ily módon az új tagoknak nem jutott semmi a koncból. A nemzeti-konzervatív magyar és lengyel kormány mindenáron meg akarta akadályozni Timmermans győzelmét, emiatt visszautasított egy csomagot, noha annak alapján fontos szerepet kapott volna a bolgár Georgieva.
Von der Leyennek azért nem árt, ha óvatos, mert a tegnapi szavazásnál kereken 100 konzervatív, szociáldemokrata és liberális képviselő nem szavazta meg az olasz politikust, inkább tartózkodott. És nagy az elégedetlenség az állam- és kormányfők erőszakos politikája miatt. A német miniszter igyekezett személyesen lehiggasztani a néppárti frakciót. Azt ígérte, hogy szorgalmazza a reformot és a Spitzenkandidát-rendszer megőrzését. A szocialisták viszont nagyon ki vannak rá akadva, de nem tudni, hogy tudnak-e elegendő támogatást szerezni a maguk számára. Ha igen, akkor kirobban az intézményi válság.
A jobboldali lap szerint a visegrádi államok személyes sikerüknek tekintik, hogy sem Weber, sem Timmermans nem lesz a Bizottság elnöke. Orbán Viktor egyenesen fontos győzelmet emleget. Ő és cseh kollégája is örömmel beszélt von der Leyen jelöléséről, de még lényegesebb számukra, hogy a holland vetélytárs lemaradt a versenyben. Hiszen a V4-ek részéről kifejezett követelés volt, hogy neki nem oszthatnak lapot, és bár a hozzájuk csatlakozott Olaszország nagyobb súlyt képvisel, mint a többiek együttesen, ám a határozott fellépésnek így is meglett az eredménye. Annál is inkább, mert ha az EU átlép a csoporton, az csak elmélyítette volna Európa megosztottságát.
Ennek megfelelően a győzelmi csatakiáltásnak van alapja. Az irányt Orbán szabta meg, amikor előbb Weber, majd Timmermans ellen indult meg. És most már egyértelmű, hogy a térség sikeresen tud harcolni az érdekeiért, a szövetség sikertörténet – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök. És Martin Schulz is úgy látja, hogy a történetben Orbán és társai kerekedtek fölül. Weber pedig Macront és a magyar miniszterelnököt tette felelőssé, amiért vége a csúcsjelölti modellnek.
A német szociáldemokraták von der Leyen megválasztása ellen mozgósítanak, és úgy látják, hogy politikus csak azért kerülhetett előtérbe, mert a magyar és több más jobboldali kormány megtorpedózták Timmermans győzelmét. Oppermann, a Bundestag alelnöke súlyos tehertételnek nevezte a történteket. A luxemburgi külügyminiszter pedig azt mondta, hogy éppen azok az államok húztak hasznot, amelyek a migráció ügyében a leginkább ágálnak a szolidaritás ellen, továbbá ki akarják fordítani sarkaiból a jogállamot. Asselborn ugyanakkor hibának tartja, hogy a szocialista frakció megtagadta Weber támogatását.
Közép-Európa ünnepli von der Leyen és Michel jelölését, illetve főként Timmermans kudarcát, de lehet, hogy kérész életű lesz az öröm. Az illiberális vezetők örvendeznek, pedig itt két olyan politikus jut most szóhoz, aki támogatja a bevándorlást, a melegek jogait és elkötelezett a jogállam mellett. De szemszögükből a holland alelnök még rosszabb lett volna, és csupán egy hajszál választotta el a győzelemtől. Budapesten és Varsóban a minden lében kanál brüsszeli technokraták mintapéldányának tartják a politikust, aki beleavatkozik a tagállamok belügyeibe. Az olyanok sem szeretik, mint Babis, mert attól tartanak, hogy egy nap ellenük is hasonló vizsgálat indulhat a demokrácia visszaszorítása miatt.
Egy lengyel EP-képviselő úgy nyilatkozott, hogy Timmermans nagy árat fizetett, amiért támadta Lengyelországot. Weber pedig Orbán számára volt elfogadhatatlan a Fidesz felfüggesztése után, és mert a frakcióvezető nyíltan bírálta a magyar jogállam helyzetét. Egy budapesti kormányzati forrás szerint a miniszterelnök számára csak az a lényeg, hogy a két csúcsjelölt megbukott. A V4-ek bosszút akartak rajtuk állni. Ám hiba volna a térség részéről, ha most túllihegné a dolgot. A holland ugyanis várhatóan alelnök marad, és továbbra is feladatai közé tartozik majd, hogy eredményt érjen el a magyar és a lengyel demokrácia ügyében. Tusk szerint ez ügyben egyáltalán nem befolyásolja a Bizottság elszántságát, hogy von der Leyen áll majd a testület élén.
A német vezető két éve nyilvánosan azt közölte, hogy vitába kell szállni a magyar és a lengyel kormánnyal, ami általában nem jellemző a német hivatalosságok részéről. Továbbá azt is kifogásolta, ahogyan Magyarország bánt a menekültekkel a válság csúcspontján. Elfogadhatatlannak minősítette, hogy a biztonsági erők vízágyút és könnygázt vetettek be a szerb határon. A térség számára szintén problémásnak ígérkezik Michel, mert tavaly azzal fenyegette meg a menedékkérők átvételét megtagadó államokat, hogy azok kikerülnek a schengeni rendszerből. Egyben a német kormánnyal együtt javasolta, hogy az EU hozzon létre új mechanizmust a jogállamiság betartásának ellenőrzésére.
Kovács Zoltán szerint egyszerűen nem felel meg a valóságnak mindaz, amit a közelmúltban a neves angol politológus, Timothy Garton Ash a lapban írt Magyarországról, hogy ti. nálunk lerombolják a demokráciát, és ezért az uniónak lépnie kell. A kormány nemzetközi szóvivője az olvasói levélben kifejti, hogy a szakértőt a pengevillogtatás közben elragadta a hév. Hiszen a sajtószabadság miatt aggódik, ám Kovács a cikkről először magyar orgánumokban olvasott. Az ellenzéki hírportálok igen népszerűek, és sok nézőt vonzanak az ilyen tévék is, ahonnan a lakosság 71 százaléka tájékozódik.
Az állásfoglalás visszautasítja, hogy baj lenne az igazságszolgáltatás függetlenségével. Azzal érvel, hogy a hatalom eleget tett ez ügyben az EU és a Velencei Bizottság kifogásainak. Kovács ideológiai vaksággal vádolja meg Ash-t, hozzátéve, hogy a magyar választásokon egyre magasabb a részvétel, a korábbinál többen kötnek házasságot, miközben kevesebben válnak el. Soha még ennyi nő nem volt állásban. A GDP 5 százalékkal nő, ami példátlan az unión belül. Ezzel szemben rekord alacsony szintre esett vissza a munkanélküliség. A kamatok alacsonyak, és sokan térnek haza olyanok, akik a pénzügyi válság után külföldre mentek.
A londoni polgármester a Büszkeség Napja alkalmából cikkben sürgeti, hogy a világ szálljon szembe az olyan melegellenes populistákkal, mint Trump vagy Boris Johnson. Sadiq Khan hangsúlyozza, hogy londoni menetnek egyben a szolidaritást is ki kell fejeznie azok iránt, akik más államokban nem vonulhatnak fel, mert tartaniuk kell az üldöztetéstől. A szélsőséges populizmus felbukkanása mindenütt komoly fenyegetést jelent, nem csupán az LGBTQ-közösség, hanem más kisebbségek jogai szempontjából is. Zászlósfigurájukkal, az amerikai elnökkel az élen, a szélsőjobbos pártok Európában növelik a befolyásukat, Orbántól kezdve, Salvinin és Le Penen át, Farage-ig. Ezek a vezetők nem csupán gyűlölethullámot indítottak el a közbeszédben, de sokszor olyan politikát folytatnak, amely igencsak hátrányosan különbözteti meg a leszbikusokat, melegeket, biszexuálisokat, transzneműeket és a többieket.
