A levéltárosokat csendes, magányos kutató embereknek képzeljük, pont nem olyannak, amilyen ön. Mikor dőlt az el, hogy a mozgalmasabb szakszervezeti munka legyőzi a kutatót?
Egy évvel azután, hogy 1997-ben elkezdtem levéltárosként dolgozni, már részt vettem a szakszervezeti munkában. Egy társadalmi szolidaritás és esélyegyenlőség iránt érzékeny családból származom több generációra visszamenőleg, az indíttatást tehát otthonról kaptam és adódott a lehetőség is, mert 1998-ban a Somogy Megyei Levéltárban lévő alapszervezet titkára úgy döntött, a munkahelyünket és így a szakszervezeti tevékenységet is elhagyja, úgyhogy utólag nézve némi romantikus hevülettől is vezérelve elvállaltam a posztot. Ez még megfért a szakmai feladatokkal, a nagy váltást az jelentette, amikor 2016-ban főállású szakszervezeti munkára cseréltem az akkor már közel 20 évnyi levéltári munkát. Úgy ítéltem meg, a levéltári munka keretrendszere annyira megváltozott 2011 óta, hogy én mást szeretnék csinálni, közben pedig többször is megkerestek, hogy vállaljam el a KKDSZ vezetését. Négy éve, amikor a szakszervezet akkori elnöke más pozícióba került, azt gondoltam, elérkezett az idő a váltásra, így elvállaltam a feladatot. A habitusom egyébként levéltárosként is ilyen volt, csak egy helyi vagy megyei vezető nyilván kevésbé jelenik meg az országos médiában.
Hogy történik a kiválasztás a szakszervezetekben? Földiák András, a SZEF elnöke kinézte utódjának?
Nem, én amúgy is nagyon ellene vagyok az ilyen kiválasztásnak. Azt, hogy indulni akarok elnökjelöltként, tavaly augusztus-szeptemberre döntöttem el. 2018 tavaszától többen megkerestek, hogy alkalmas jelöltnek tartanak, sokat beszélgettünk a SZEF belső működéséről, őszre megérett a döntésem ezzel kapcsolatban és novemberben be is jelentettem a szándékomat, hogy ha több szervezettől támogatást kapok, akkor elindulok a posztért.
Nem működött jól a SZEF?
Fogalmazzunk úgy, hogy általában a magyar szakszervezeti mozgalomban jelentkeztek működési zavarok, mert a gazdasági válságot követően, majd a 2010-es kormányváltás után egyértelművé vált, hogy a versenyszféra munkaadói és a közszféra munkáltatója, az állam is eltávolodott az előző 20 év konstruktív tárgyalási módszereitől, konszenzusos megállapodásaitól. Megjelent a kényszer, hogy erre a helyzetre a szakszervezeteknek is másként kell reagálni, mint korábban. Azt gondolom, ezeknek az új típusú várakozásoknak meg tudok felelni, különben nem vállaltam volna a SZEF vezetését.
Hogy készült erre a szerepre, mit kellett tanulni?
Türelmet, kompromisszumkészséget – nagyon sokat – és az irány nem elvtelen módosításának képességét. Nem egyforma a 13 tagszervezetünk érdeke minden kérdésben, ezért folyamatosan súlyozni kell, mindig megkérdezni a másiktól, mit gondol egy döntésről. Odafigyeléssel, türelemmel kell közelíteni valamennyihez és meg kellett tanulnom azt is, hogy nem feltétlenül kell mindenre azonnal válaszolni, tudni kell várni is.
A tagság épp nem türelemre sarkallja, hanem az eddiginél dinamikusabb munkát vár.
Meg kell tartani az intézményes érdekegyeztetési formákat, de meg kell találni azokat a pontokat is, ahol határozottabban és eredményesebben lehet képviselni a tagság érdekeit, mint a tárgyalóasztalnál. A céltalan radikalizmusnak nem vagyok híve, csak a nagyobb nyilvánosság eléréséért nem is fogom alkalmazni, de ha a másik fél „befeszül” és nem enged, akkor kész vagyok nagyon is radikálisan képviselni a munkavállalóink érdekeit.
Tagtoborzásban, fiatalításban le vannak maradva a SZEF tagszervezetei?
Nem, de mi nehezített pályán játszunk. A versenyszférában a munkaerőhiány a megegyezés felé tolja a munkaadókat is, csak az állam nem akarja érzékelni, hogy baj van. Az utóbbi években folyton arról beszélnek, hogy túl sokan dolgoznak a közszférában, ami nem igaz. De a kormány azt gondolja, megteheti, hogy egy nagyon leegyszerűsített fiskális politikát folytasson, vagyis ha a média felkapja, hogy valamelyik területen már tűz van, gyorsan átcsoportosít egy kis pénzt, de alapvető lépésekre nem szánja rá magát a közszféra munkavállalóinak megtartására. Fontos az új tagok bevonása, de a meglévő választott szakszervezeti tisztségviselők, tagok védelme és képzése sokkal fontosabb, hogy ők tudjanak azután tagokat toborozni. A SZEF feladata ebben a munkában a tagszervezetek segítése infrastruktúrával, oktatások szervezésével, nemzetközi példák megismertetésével.
Miért nem verte ki a biztosítékot a közvéleményben a kormánytisztviselők rabszolgatörvénye? Mert szimpatikusabb a melós, mint a hivatalnok?
Igen, sokan azt gondolják, hogy az államhatalom munkavállalói maguk is a hatalom birtokosai. Ez óriási tévedés, tudatosítani kell a közvéleményben, hogy ezek az emberek hihetetlen önfegyelemről tesznek tanúbizonyságot, hogy ne omoljanak össze a hivatalok, intézmények, minisztériumok, az egészségügy stb.
Ezeket mondják az ellenzék pártjai is. Van pártpolitikai nyomás a szakszervezeteken?
Normális dolog egy demokráciában, ha a társadalmi elégedetlenséget civil szervezetek, szakszervezetek és ellenzéki pártok is megfogalmazzák. Az még nem közvetlen kapcsolat, ha vannak átfedések a politikai és az érdekvédelmi tömörülések véleménye között.
A rabszolgatörvény elleni utcai megmozdulások sokadszor igazolták, hogy az ilyen akciók képesek nevet, elismertséget szerezni szakszervezeteknek, vezetőknek, és ezek vonzanak új tagokat. Van elég erő ehhez a SZEF-ben?
Van, de látni kell, hogy a közszféra nem úgy működik, mint a versenyszféra, ahol az erős szakszervezetek nagyon jól megoldották a leckét: a rabszolgatörvénynek nevezett embertelen túlóra szabályt nem sikerült megváltoztatniuk, de a helyi egyeztetésekben gyakorlatilag mindenhol elérték, hogy ne alkalmazzák azt. Az egyetlen munkaadó, amellyel nemhogy nem lehetett kompromisszumot kötni, de a kormánytisztviselőknek egy még embertelenebb törvényt vezetett be, az a magyar állam. Ezért kellenek az új módszerek a közszféra szakszervezeteinek.
Mi a mozgástér?
Meg kell erősíteni a belső egységünket annak érdekében, hogy a következő generáció szakszervezeti vezetői felkészültebbek legyenek, erősebbek, harcosabbak, de az összefogás, a tájékoztatás, a már említett képzés a fiataloknak lassan hoznak eredményt. A téli megmozdulások hatására a közszolgálatban dolgozókat tömörítő szakszervezetek egy utcai követelésrendszer középpontjába kerültek. Amikor egyértelművé vált, hogy a jól hangzó általános sztrájkot nem lehet megszervezni, sokan a közszférára kezdtek mutogatni, többek között ezért is hoztuk létre az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottságot. Látni kell azonban, hogy így sem lehet azonnal lépni. Ez a laza szövetség folytatja a munkát, benne van a SZEF sok tagszervezete is, sőt, a SZEF infrastruktúrával támogatja, segíti a tervek megvalósítását, meggyőződésem, hogy ősztől az eddigieknél is jobban.
Mindehhez rendelkezésre áll a szükséges anyagi háttér?
A SZEF-nek megvan a lehetősége úgy kezelni a vagyonát, hogy meg tudja adni a támogatást a tagszervezeteinek.
