Komoly zavarban lehetnek mostanában a jelenlegi hatalom hívei. Aligha kaphattak ugyanis eligazítást arról a kérdésről, hogy akkor most érdemes-e egyáltalán figyelniük az ellenzékre a nemrég lezajlott előválasztás kapcsán, vagy sem. Így pedig azt sem tudhatják, hogy kell-e aggódniuk, netán összezárni a sorokat, vagy úgy kezeljék az egészet, ahogyan a megmondó emberektől naponta többször is hallhatták.
Roncsderbi. Sületlenségek parádéja. Felelőtlen ígérgetések. Tarlós legyőzhetetlen. Csak néhány jellemző mondat az eseményt kísérő kommentárokból. Amelyekből arról is értesülhetett mindenki, hogy a részvétel nagyon alacsony volt, hiszen végül is Karácsony Gergely a budapesti választópolgárok 2,4 százalékának szavazatával győzött. Személyében egyébként – mint megtudhattuk – a legalkalmatlanabb fővárosi polgármester lett az ellenzék jelöltje. Ezt a „tényt” még a Kormányinfón is szükségesnek tartotta leszögezni Gulyás Gergely.
Mindez enyhén szólva is ellentmondásos. Miért kell egy nyilvánvalóan jelentéktelen és eredményét tekintve semmit sem számító eseménnyel annyit foglalkozni? Miért kell folyamatosan elemezni és értékelni valamit, ami úgysem ér fel a hatalom magasságos szintjéig? Miért tartották szükségesnek, hogy minden érintett szereplőt a lehető legjobban befeketítsenek, ha amúgy sincs semmi esélyük a győzelemre, vagyis arra, hogy Budapesten megszüntessék a Fidesz-uralmat?
Két lehetséges magyarázat is kínálkozik e dilemma feloldására. Az egyiket röviden úgy jellemezhetnénk, hogy jobb félni, mint megijedni. A hatalom propagandistái valóban hisznek abban, hogy a jelenlegi helyzet megváltoztathatatlan. Ezek szerint a főpolgármester gond nélkül nyer ősszel, az ellenzéki próbálkozások – a lehetséges összefogás – ellenére is. Ám ők is tisztában vannak vele, a politika kiszámíthatatlan, beüthet a mennykő, arra is fel kell készülni. Jobb, ha az ellenfeleket most teszik lehetetlenné, egy kis karaktergyilkosság mindig beválik, nehogy aztán később bajt okozzanak.
Még az is lehet azonban, hogy – minden látszat ellenére – komolyan számításba vették Tarlós vereségét. Ez pedig mindenképpen gondot jelentene, ráadásul az sem lenne mindegy, hogy hány kerületben győzne még az ellenzék. Nyilvánvaló, hogy a vezér már kiadta a parancsot, ilyesmi semmiképpen sem történhet meg. És most kell megakadályozni a fordulatot, s ha lehet, leszalámizni az ellenzéket. Kerül, amibe kerül.
Ezért tapasztalhatják a gyanútlan – és talán nem eléggé képzett – hívek, hogy folyton olyasmiket magyaráznak nekik, ami látszólag nem is fontos. A kormánypárti média megteszi, amire képes. A felkent megmondó emberek – politikusok és a különböző intézetek „szakértői” –mind csatasorba álltak. Pedig már lezárult az – egyébként tőlük tudjuk, mennyit érő – előválasztás, de a résztvevők ellehetetlenítése mégsem csillapodik. És ez így megy majd egészen az önkormányzati választás napjáig, hogy a híveket – az ellentmondások ellenére - meggyőzzék a teendőkről.
A kérdés – és az ellenzék leckéje -: maradnak-e elegen.