Tavaly 47,2 millióról 97 millióra nőttek Schmidt Mária főigazgató juttatásai a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapitványban (KKETTKK) – derül ki a Terror Házát is üzemeltető szerveződés minap leadott beszámolójából. (Amúgy Schmidt Mária az ország egyik leggazdagabb vállalkozója.) Bevételük 5,2 milliárdról 5,4 milliárdra bővült. A támogatások viszont a 2017-es 4,7 milliárdról 4,6 milliárdra estek. A többi értékesítésekből folyt be. Eredményük 185 millióról 161 millióra mérséklődött. A központi költségvetésből a 2017-es 4,6 milliárd után tavaly 4,5 milliárdot kaptak. A tételes, lényegében kizárólag állami támogatások lapunk összegzése szerint tavaly ötmilliárdra rúgtak.
E lista szerint messze leglelkesebb hívük az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), amely hat – amúgy akár éveken átnyúló – jogcímen tavaly számításunk szerint összesen 2,8 milliárdot fizetett. Ez leginkább az I. világháború kitörésének (sic!) száz éves évfordulójára rendezett ünnepségsorozathoz, az 1956-os és a Gulág-emlékévhez, valamint a Kertész Imre Intézet megalapításához kapcsolódó költségek. A második legnagyobb tétel a Visegrádi 4-es (V4) elnökséghez kapcsolódó programokra másfélmilliárdot juttató Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM). A Miniszterelnökség is százmilliókat adományozott – főképp „működtetésre, feladatellátásra”. A többiek ehhez képest feltűnően szűkkeblűek. A Mol 3,2 milliót adott az általa alapított Petőfi-díj átadójára, a Nemzeti Kulturális Alap, a fővárosi és terézvárosi önkormányzat holokauszt-emléknaphoz kapcsolódó támogatásai szinte százezresek, az adó 1 százalékából pedig összesen félmillió jött össze.
A közhasznúsági jelentésben részletezik, a milliárdjainkat mire költötték. Az általuk közölt összefoglalók már csak azért is szembeötlők, mivel önmeghatározásuk szerint a KKETTKK „biztosítja a kulturális javakhoz való hozzáférést és így a közművelődést, továbbá elősegíti a természeti, társadalmi, művészeti, kulturális és tudományos összefüggések kutatását, megértését, nyomon követi azok jelenkori változásait és folytonos művelődésre ösztönöz”.
Kérdés, kit mire ösztönöz például az elsőként bemutatott, tavaly januári program, ahol Schmidt Mária Frank Füredi A célkeresztben: Magyarország című könyvét bemutatva felvetette: maradhatunk-e keresztények, vagy nekünk is úgy kell gondolkodnunk, mint a nyugat-európai elitnek. Frank Füredi pedig akként foglalta össze Schmidt Mária Nyelv és szabadság című könyvét, hogy ha a saját nyelvünket is elveszik tőlünk, akkor a szabadságunkat is elveszik. (Talán annak bizonyítékaként, hogy a nyugati hippielit még az alapítvány legbelsőbb köreibe is befészkelte magát, kiadványlistájukról kiderül, hogy a nyelvi önazonosságot hirdető kötetet lefordították angolra is.) Az is kérdés, milyen tudományos következtetés vonható le abból, amiként a szocialistáktól a 2010-es Fidesz-győzelem után a kormányoldalhoz átigazolt Szili Katalin arról elmélkedik, az MSZP miként juthatott oda, ahova. Az MSZP egykori vezető politikusáról, házelnökéről, köztársaságielnök-jelöltjéről, Orbán Viktor határon túli autonómiaügyekben közreműködő megbízottjáról megtudhatjuk: legtöbb vitája azokkal volt, akik nem népben, nemzetben gondolkodtak és mindennek ismerték az árát, ám semminek nem ismerték az értékét. A róla „Mindig a Haza” címmel könyvet író, hasonló pályaívű Galló Béla felteszi a kérdést: hogyan teremthet valaki értéket és lesz meghatározó szereplője demokratikus közéletünknek, ha politikai pályája még a Magyar Szocialista Munkáspártban indult. Egyik titka a kikezdhetetlen embertisztelet; pályaíve és teljesítménye a demokratikus magyar baloldal egyik sikertörténete - fogalmaz a szerző. (Kétségkívül tanulságos.) Emellett állták az amerikai polkorrektség-ellenességet hirdető alt-right-mozgalom két kedvence, Steve Bannon, Donald Trump egykori tanácsadója, illetve a homofób meleg, Milo Yiannopoulos előadását is. A kulturálódni kívánók azt is megtudhatták, hogy Németország „hippiként” viselkedik és „káoszt idéz elő Európában”, az amúgy szélsőjobboldali AfD pedig „a pártstruktúrát megbontó új szereplő”.
A V4-eket számos beszélgetésen igyekeztek egymáshoz közel hozni. Erre például kidolgozták az „Egy mindenkiért, mindenki egyért” szlogent. Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója szerint „a V4-es országok a vallási értékek védelméért törnek lándzsát, míg a nyugati elit ezt nem tartja fontosnak; a visegrádi vezetőknek van karakterük, míg a nyugati politikai elit mára elbizonytalanodott” (Néhány hétre rá Robert Fico szlovák miniszterelnök lemondott és mára eltűnt a politikából.) Schmidt Mária szerint a visegrádiak ragaszkodnak a függetlenséghez, a szabadsághoz, míg a birodalomépítésre törekvő nyugati-európai technokrata, bürokrata vezetőréteg ezt megkérdőjelezi. A Terror Háza Múzeum főigazgatója rávilágított arra is, hogy a régebbi uniós államoknak hibás a helyzetfelismerése, hiszen a ’70-es, ’80-as éveket idéző, Kelet-Közép-Európától elválasztott, jó gazdasági növekedést produkáló Nyugat-Európát, vagyis a múltat kívánják visszahozni, míg mi a jövőt képviseljük. (Egy másik beszélgetés cseh, szlovák és lengyel megszólalói ugyanakkor szembeötlően inkább az együttműködésre és a fejlődésre helyezték a hangsúlyt, míg a magyar megszólaló szinte kizárólag sértettségét hangsúlyozta.) A Mol Petőfi-díját Václav Klausnak adományozta. A volt cseh állam- és kormányfő felszólalásában kemény szavakkal illette az erőltetett multikulturalizmust, vélhetőleg nem olvasva a 40 országban tevékenykedő Mol munkaerő-toborzó hirdetéseit.
Az alapítvány kiadványai között helyt kapott Roger Scruton az újbaloldal gondolkodóiról szóló Bolondok, csalók, agitátorok, valamint Gertrude Himmelfarb az 1960-as évek végének ellenkultúráját mára dominánsnak látó és elvető Egy nemzet, két kultúra című dolgozata is.
A közalapítvány történelmibb szemléletű kutatásai feltárták az első világháború és a szocializmus mindennapjait. Előbbi kapcsán ugyanakkor szeretnének a száz éve sulykolt győztes-vesztes, áldozat-agresszor-ellentétpárokat meghaladó értelmezési kereteket.
A Terror Háza homlokzatának a nyilaskeresztet és a vörös csillagot egyforma veszélyként feltüntető üzenetével szemben ugyanakkor a nácizmus, a holokauszt időszakával látványosan kevésbé foglalkoztak, a magyar társadalom cinkosságának témáját még véletlenül sem érintve.
A közalapítványt mindennapi gondok is sújtják. A Terror Házára ráférne egy nagygenerál – például bedöglött a légkezelő -, de egyelőre nem kapnak rá pénzt.
