Akkor kezdtük az isztambuli gyorsot emlegetni, amikor Törökország legnagyobb városában az ellenzék megnyerte a választást. Találgattuk: befut-e Budapestre? A török rezsim azért nem egészen olyan, mint a miénk. Még olyanabb. Ott nemcsak a sajtó nagyját kebelezték be: le is csuktak jónéhány újságírót, szerkesztőségeket foglaltak el rendőri erővel. Nemcsak korlátozták a parlament működését, de be is börtönöztek renitens képviselőket.
Fáj, hogy ebben így le vagyunk maradva. Miért ne tarthatna fenn Kövér László parlamenti karcert is a sokkolóval, elfogó hálóval, lőfegyverrel már ellátott őrezred mellett? Mindjárt nem ugrálna Tordai Bence annyit. „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók”, már Zrínyi Miklós is megmondta. Igaz, ő épp a török áfium ellen keresett orvosságot. De biztos, hogy Orbán Viktor még előbb mondta. Ezt is.
Isztambulban is egy kerületi szociáldemokrata polgármester mögé sorakozott fel az ellenzék. És megnyerte a választást. Kétszer is, mert az első eredményt Erdoganék megsemmisítették. Vesztükre, mert a győztes előnye 13 ezerről 800 ezer szavazatra nőtt.
Vagyis az isztambuli gyors egész jó kezdősebességet vett. Most már azt is tudjuk, a magyar szakaszon ki vezeti a mozdonyt. De az előválasztás többet is hozott, mint azt, hogy megvan a masiniszta. Az ellenzék most először törte szét a NER szabályrendszerének egyik börtönrácsát. Ha Orbánék olyan választási törvényeket fundáltak ki, amelyekben az egyetlen forduló miatt lehetetlen, hogy a pártok meg is méressék magukat, és együtt is működjenek, akkor az ellenzéknek most sikerült az előválasztás formájában összehoznia a maga első fordulóját, a saját szabályai szerint.
Az első komoly modell arra, hogy a politizálás ne szoruljon be a rezsim kalodájába, hanem kitörjön a rendszeren kívülre. Egyetlen kilátópontról, de egy másfajta világba enged bepillantást, amelyet a függőségek láncolata helyett az állampolgárok szabad döntése határoz meg. Oly régen kerestetik az igazi „rendszerellenzéki” szerep. Az előválasztás kikerüli, fölé megy a kormány által diktált eljárásmódoknak: ennyiben maga a rendszerellenzékiség, de legalább ennek világos példája. Tömeges politikai partizánmozgalom a rezsim reguláris csapataival szemben. A kánikulában a sátrak előtt kígyózó sorok egy hétre átrajzolták köztereink képét.
Persze, hogy fitymálják, egyre kényszeredettebb mosollyal. „A legalkalmatlanabb jelölt nyert a roncsderbin” - így Gulyás Gergely és Kocsis Máté, aki polgármesterként az össznépi vizeletvizsgálat javaslatával bizonyította vitathatatlan alkalmasságát. Sajnos, Orbán szemében nem eléggé, pedig a pletykák szerint ő lett volna a kiszemelt Tarlós-utód. Érthető, hogy becsípődött szegénynek az alkalmasság problémája. Mint ahogy az is világos, hogy az előválasztás résztvevőit kaszálni kell.
Eddig az volt a szöveg Arany nyomán, hogy „egy csak egy legény van talpon a vidéken”, természetesen Orbán. (A többi is stimmel: lassan „nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben”.) Erre előkerül három ember a lesajnált ellenzéki oldalon, akikre, akármelyikre, nem csak befogott orral lehet szavazni. Kínos. Az meg pláne, hogy ország-világ értelmes politikai vitákat láthat a neten meg a tévében. Még a végén rákapnak! Egyáltalán: hogy lehet tűrni, hogy hosszú idő óta először az ellenzék tematizálja a médiát, a közbeszédet?! Ő az érdekes, rá kell reagálnia a Fidesznek is, és nem fordítva. Mi van itt, a nyúl viszi a puskát? A befőtt teszi el a nagymamát?
A legtöbb humorérzékről mégis régi kedvencünk, a CÖF és a Békemenetek szóvivője, ifj. Lomnici Zoltán tett tanúságot. (A híresztelések szerint belőle is lehetett volna a következő ombudsman. Jó választás. Roppant kényes az állampolgárok jogaira, és függetlensége is közismert.) Ez az ember mestere a szatírának: „A bizarr elemekkel tarkított előválasztási komédia az ellenzék régóta lappangó belső válságának újabb állomása, szimpla hatalmi harc, amely morálisan lealacsonyítja az abban résztvevőket.” Fuj. Szerencsére a morális gödörből felpillanthatunk ifj. Lomnicira, akinél jobban senki nem utálja a hatalmat. Óva inti a jelölteket: „még a legkeményebb közéleti csatákban” sem szabad „vagdalkozva rátámadni politikai ellenfeleinkre”. Hát attól tényleg isten ments, életemben nem hallottam még ilyesmiről.
De az isztambuli gyors előtt még göröngyös a pálya. Ha az MSZP azt hiszi, jelöltje sikerével régi bajai is megoldódtak, ha a Párbeszéd nem használja fel ezt az esélyt, hogy politikusai népszerűségéhez felnövessze szimpatizánsainak számát is, ha a DK vagy a Momentum inkább csak a saját polgármesterjelöltjei kampányára összpontosít… Ha megkeserítik a szánkban az előválasztás jó ízét, huzakodással a fővárosi lista vagy egy-egy kerületi hely körül… Ha nem gyógyítják a bizalmi sebeket… Ha hagyják, hogy miközben a vezetők muszájból vagy őszintén paroláznak, feltüzelt kádereik egymásra vicsorogjanak a közösségi oldalakon… Akkor beteljesedhet N. Kósa Judit kesernyés mondata: „Innen szép veszteni!”
Nem hogy szép: rút bűn, csúnya csalódás volna. Vigyázzunk. Vigyázzatok.