Borzasztó volt, csalódottság maradt benne, amelyet azóta sem beszéltek ki – mondta Császár Gábor arról, miként élte meg, amikor a januári kézilabda világbajnokságon a középdöntőbe jutott válogatottban már nem léphetett pályára, mert a szövetségi kapitányok élve cserelehetőségükkel, kitették a csapatból. Csoknyai István és Matics Vladan döntése mélyen megérintette a 35 éves irányítót, aki a Sport Tv Mai helyzet című műsorában elmondta: azóta sem beszélték meg a történteket.
„Megalázó helyzet volt, 20 évesen az ember örül, ha odakerül, aztán hazajön, és azért dolgozik tovább, hogy ne forduljon elő ilyesmi legközelebb. Tizenhat év válogatottság után azonban kicsit nehezebb volt megélni. Én a vb előtt fair módon szóltam az edzőknek, hogy szívesen jövök, van bennem annyi, hogy tudjak segíteni a válogatottnak, ha számolnak velem”.
Úgy érezte, mivel a svájci Kadetten Schaffhausen külföldijeként 50-60 perceket húzóemberként játszott, nem esett ki a válogatottsághoz szükséges ritmusból. Elmondta, akkor született második gyermeke, ezért nem volt egyszerű a családi logisztika, a felesége is áldozatot hozott azért, hogy ő a válogatottban szerepelhessen. A középdöntőben azonban már nem léphetett pályára, hazaküldték. „Az edzőknek nyilván megvolt az elképzelésük, de ezt a helyzetet azóta sem rendeztük. Borzasztó volt megélni, csalódottság maradt bennem. Bizonyítani akartam magamnak, ezután a Schaffhausen meccsein nem tudtam tíz gól alatt lőni. Mindez komoly hatással volt rám, nem esett jól, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érintett meg. Tudom, van ilyen helyzet a sportban, de ennek nem így kellett volna történnie. Értek én a szóból, meg tudtuk volna beszélni, ha megmondják időben. A legutolsó pillanatban kicseréltek, ami nem volt szép” – emlékezett vissza.
Valóban nem sok szerep jutott neki a vb-n: öt meccsen összesen 40 percet töltött a pályán, ezalatt nyolc gólt lőtt – mind a hat hetesét belőtte (pontosabban: egyet kihagyott, de a kipattanót értékesítette).
Császár Gábor a Schaffhausen légiósaként idén is svájci bajnokságot ünnepelhetett. Nem először, és az is lassan megszokott, hogy a csapat legeredményesebb játékosa. 2015-ben igazolt a svájci élcsapathoz, amit olyannyira jó döntésnek tartott, hogy szerződését 2021-ig meghosszabbította. „Svájcban jó életünk van, szeretünk ott lenni, vagyis nem csak a korom miatt írtam alá még két évet” – mesélt jelenlegi helyzetéről, egyúttal megjegyezte: nem véletlenül játszik külföldön kevés magyar légiós, mert a hazai kézilabda helyzete nagy örömére olyannyira jó, hogy ezt a bőséget kicsit irigykedve szemléli külföldről. „Ahogy hallom, itthon kicsit elkényeztetett helyzetben van a sportág, amit sokan élveznek. Ez persze jó, örülök neki. Én más helyzetben vagyok, nekem minden nap bizonyítanom kell, és sokat is várnak tőlem.”
Tavasszal egy bokasérülés miatt két hónapot kihagyott, ami új élethelyzetbe sodorta. „Akkor döbbentem rá, hogy úgyis a csapat vezéregyénisége lehetek, ha nem játszom. Levetkőztem gátlásaimat vagy talán az egómat is. Addig jó teljesítményemmel emelkedtem ki a csapatból, a sérülésem alatt pedig azzal, hogy összefogtam”. Az eredmények miatt tavasszal krízishelyzet alakult ki, ekkor összehívta a társaságot és egyénileg, illetve csapatszinten is beszélt a játékosokkal. „A Veszprémben és a magyar válogatottban szerzett tapasztalataimat osztottam meg velük”. Mint mondta, ez más szerep volt, és saját tanulási folyamatát erősítette.
Gyerekkora óta édesanyja szavai csengenek a fülében, aki óvta az élsport jelentette egyoldalúságtól. „Mindig azt kérdezte, mi lesz velem akkor, ha megsérülök vagy kidob a rendszerből a gép? Egyelőre 35 évesen is fitt vagyok, élvezem, amit csinálok. Elvégeztem a Testnevelési Egyetemen a sportmenedzseri szakot, de a kinti életem miatt nem tudtam magasabb szinten folytatni. Svájcban most megszerzem az edzői papírokat és megállapodtunk, hogy jövő júliustól a második csapat másodedzője leszek. Az utóbbi három hónapban már tartottam edzéseket és nagyon tetszett: megtapasztalhattam, hogy én ezt egyáltalán szeretném-e csinálni”.
A Bajnokok Ligájában az alsó ágról indulnak, innen igyekeznek a szűk elitbe. „Élvezem, ami még a pályán vár rám. Egész életemben stresszeltem, hogy mi lesz a sportkarrierem végeztével, most ezt a két évet még szeretném kiélvezni. A svéd barátommal beszéltük, mi lesz majd utána. Visszakérdezett: hát mi lenne? Szuper dolog jön, lesz egy teljesen új kihívás az életemben, és ez mennyire jó. Tanulnivaló ez a felfogásbeli különbség”.
