Azt mondja Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, hogy Tarlós Istvánnál többet úgysem tud elérni senki Orbán Viktornál. A mondat nem egy kocsmai pult mellett, vagy egy füstös, zajos szobában hangzott el, hanem sok-sok újságíró előtt, hivatalos tájékoztató keretében. Azon persze már meg sem lepődöm, hogy senki nem ugrott fel és kiáltott oda: hé, miniszter úr, ezt mégis hogy tetszik érteni? Hallgatólagosan mindenki tudomásul vette a közlést.
Ma ez így van Magyarországon: itt csakis Orbán Viktornál lehet elérni dolgokat, és ott is csak erősen korlátosan. Nem a törvények, hatáskörök, szabályok, megfeszített tárgyalások uralkodnak. Ha történetesen jókedvében találja Tarlós a miniszterelnököt, akkor - mondjuk - bizonyos feltételek mellett kap pénzt, például a Lánchíd felújítására, de ha rossz a kedve a Vezérnek, akkor nem, vagy másfél évvel hamarabb kell elvégezni a munkát.
Így működik ma ez itt, ebben a honban: addig nyújtózkodhatsz, ameddig Orbán Viktor ér. Ezt közölte a szakmám képviselőivel a kancelláriaminiszter, elismerve, de fel nem ismerve egy torz működési modellt.
És most itt vannak ezek az „előválasztók”, csupa főpolgármester jelölt, akik arra akarnak felesküdni, hogy ha megnyerik a választást, akkor októberben áthágják ezt a szabálytalan szabályt. Ki-ki vérmérséklete szerint fogalmaz, de mindhárman azt gondolják: Tarlós belesimult ebbe a rendszerbe, ez meg is látszik Budapesten, ők azonban nem hajlandóak erre. Ki akarják, ki fogják kényszeríteni akaratukat a kormányfőnél. Úgy fogalmaznak: a fővárosiak akaratát.
Belátom, hogy ez a fideszesek szemében egyenlő a lehetetlennel, ők naponta hajolnak meg Orbán Viktor akarata előtt, tudják, hogy meddig mehetnek el, és hol kell megállni. Egyikőjük sem akar egyciklusos képviselő lenni – ahogy egyikük fogalmazott, amikor a kritikátlan végrehajtó szerepéről kérdeztem -, és egyikőjük sem akar egyciklusos, vagy annál rövidebb ideig szolgáló kormánytag lenni. Nekik tehát szentírás, hogy mit kíván tőlük a Vezér, de az még ennél is fontosabb, hogy eleve kitalálják, mit is vár el tőlük a Főnök. Ezért aztán csodálattal adóznak Tarlósnak, aki olykor náluk messzebbre mert menni, ha nem is tettekben, de szavakban mindenképp.
Viszont a hármak, az előválasztás versenyzői, nem fideszesek. Nem tartoznak hódolattal és még kevésbé akarnak behódolni. Jól tudják, hogy van egy olyan fegyver a kezükben, amivel a miniszterelnök nem rendelkezik. Aki elnyeri a főpolgármesteri címet, nagyobb legitimációval rendelkezik, mint a kormány feje. Ő lesz ugyanis a legtöbbek által közvetlenül megválasztott politikus, a budapesti polgárokat tudhatja maga mögött, és ez olyan felhatalmazás, amilyennel ma Magyarországon senki sem rendelkezik.
Orbán szeret a kétharmadra hivatkozni, de ez a kétharmad – túl a csalárd mivoltán – nem az ő személyes eredménye. Vele ellentétben tehát a főpolgármester egy olyan entitás, akivel szemben a miniszterelnöknek is meg kell hajolnia. Ha nem teszi, jönnek majd a budapestiek, mert a főpolgármesternek ők jelentik a hátországát.