Ezekben a napokban emlékeznek meg világszerte a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) megalakulásának századik évfordulójáról. Ez jó alkalom arra is, hogy megnézzük, vajon Magyarország jelenlegi munkaügyi viszonyai mennyire felelnek meg a nemzetközileg elfogadott normáknak, s tanulságként azt is érdemes áttekinteni, hogyan jutottunk idáig.
Az első világháború befejezése után a szakszervezetek sürgetésére, a versailles-i békeszerződés XIII. fejezetében lefektetett elvek alapján 1919. június 28-án jött létre az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet), és csatlakozott a Népszövetséghez. Eleinte főként a munkaidő szabályozásának kérdéseit, a munkanélküliség és az üzemi balesetek csökkentésének elérését tartotta fő feladatának a gyermekek és nők védelme mellett. A második világháború követően, 1946-ban az ILO az ENSZ első szakosított intézménye lett. Megalakulásának 50. évfordulóján Nobel-békedíjjal tüntették ki.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet korszakalkotó találmánya a háromoldalú (tripartit) képviseleti rendszer, melyben a munkaadók, a munkavállalók és a kormányok az egyenlőség elve alapján képviseltetik magukat az ILO valamennyi testületében. Semmiféle döntés nem hozható vita, megbeszélés, vagy szükség esetén a hármas képviseletű gyűlés szavazata nélkül. Így biztosítható a munkahelyi béke.
Magyarországon a háromoldalú képviseletben a kormányzati oldalt az arra kijelölt minisztérium, jelenleg a Pénzügyminisztérium képviseli, és a tárca fogja össze az ILO-val kapcsolatos hazai munkákat. A munkaadói oldalt kilenc magyar munkaadói szövetség alkotja, míg a munkavállalói oldalhoz öt szakszervezeti konföderáció tartozik. Ezek a szervezetek 1999. május 26-án állapodtak meg a Nemzeti ILO (NILO) Tanács létrehozásáról. Ez a testület az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) keretében működött, a tripartizmus szellemében.
Mivel azonban a kormány javaslatára 2011-ben megszűnt Magyarországon a munka világa egészére kiterjedő hatáskörű érdekegyeztető fórum - amelynek egy alárendelt testülete volt a NILO Tanács -, ennek működését új alapra kellett helyezni. Az új háromoldalú megállapodást 2013. december 18-án írta alá a kormány, a munkaadói és a munkavállalói szövetségek képviselője. Így biztosítható az ILO és Magyarország között az összekötő funkció működtetése.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet életében „íratlan szabály”, hogy a már elért eredményeket, a szociális párbeszéd fórumait nem csorbíthatja egyetlen ország sem. Hazánkban az OÉT, az országos szintű szociális párbeszéd fórumának felszámolása hatalmas visszalépést jelentett és jelent a mai napig. Az ILO főigazgatóját, az angol Guy Rydert tájékoztatta erről a munkavállalói oldal, de a szervezet eljárásrendjének megfelelő vizsgálati eljárás eddig nem indult a magyar kormány ellen.
Az OÉT megszűnése óta a munkaerőpiac általános kérdéseinek megvitatására nincs megfelelő hazai fórum. A versenyszféra ügyeit a VKF (Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma), a költségvetési szféra ügyeit pedig az OKÉT (Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács) vitatja meg. Továbbra is országos szintű, háromoldalú megvitatást igényelne számos kérdés, így a minimálbér, a garantált bérminimum, a bérfelzárkóztatás, a nyugdíjfelzárkóztatás, a munka törvénykönyve, a munkavédelmi törvény, a sztrájktörvény, stb.
A NYET (Nyugdíjbiztosítási Ellenőrző Testület) a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről szóló törvény alapján végezte ellenőrző tevékenységét a Nyugdíjbiztosítási Alap felett 2018 júniusáig. A tavaly megválasztott új Országgyűlés egyik első intézkedése ennek a tripartit elven felálló testületnek a megszüntetése volt. Ezzel a döntéssel tovább szűkült az a terület, ahol a munkaadók és munkavállalók érdemben beleszólhattak, beleláthattak az általuk befizetett források felhasználásba.
A fentieken túl az új beruházásokhoz nyújtandó magyar költségvetési támogatás mértéke és módja is alapos, többszempontú megfontolást igényelne, mivel nagymértékben befolyásolja a hazai munkaerőpiacot. A beruházók részére nyújtott pénzügyi hozzájárulás, adókedvezmény és az európai piacokhoz való hozzáférés fejében tisztességes béreket, munkakörülményeket és a munkavállalók szervezkedési szabadságának garantálását is tartalmaznia kellene a kormány által elfogadott megállapodásoknak. A kormány és a cégek között létrejött stratégiai megállapodások is csak a háromoldalú érdekek megvalósulása mentén lennének értelmezhetőek. A magyar munkaerőpiacon is megjelent a munkaerőhiány, szóba került a külföldről szervezett munkaerő betelepítése. Ez megint olyan fajsúlyos téma, amit csak háromoldalú megvitatás alapján lenne szabad eldönteni.
Ha az elmúlt évtizedekben érdemi szociális párbeszéd valósult volna meg Magyarországon a munka világának szerteágazó kérdéseiről, akkor nem vándoroltak volna ki ilyen sokan külföldre munkát vállalni, és nem jelentkezne ilyen mértékű munkaerő-hiány sem.
Az állami költségvetés bevételeit a munkaadók és a munkavállalók biztosítják, így annak felhasználásába is be kell vonni a két szféra képviselőit. Minél fejlettebb egy demokrácia, annál több kérdést és annál szerteágazóbb formában kell megvitatni annak érdekében, hogy a döntések az ország hosszú-távú érdekeit szolgálják.
Az 1999. május 26-án megalakult NILO Tanácsba az akkori szakszervezeti konföderációk egy-egy főt delegálhattak tagként. A SZEF (Szakszervezetek Együttműködési Fóruma) engem jelölt ki a képviseletre. Az elmúlt 20 évben megtanultam, és a magamévá is tettem az ILO alapelveit, megközelítési módját, legfontosabb dokumentumait. Őszintén hiszem, hogy a munka világában a háromoldalú megközelítés az egyedüli helyes módszer a bonyolult kérdések megvitatására és eldöntésére.
A világban a munkaadók rendelkeznek a tőkével, a több mint három milliárd munkavállaló a munkaerejével, a kormányok pedig a jogalkotás, szabályozás és ellenőrzés eszközeivel. Munkabéke, fejlődő gazdaság és erősödő társadalom csak a három oldal korrekt, hatékony együttműködésével érhető el. Ha bármelyik oldal dominanciára tesz szert, az visszaveti a társadalmi fejlődés ütemét. Nemzetközi felmérések bizonyítják, hogy a tíz évvel ezelőtt kirobbant gazdasági világválságot azok az országok küzdötték le kisebb veszteségekkel, ahol működött a tripartit érdekegyeztetés rendszere.
Az elmúlt 20 év alatt több alkalommal részt vehettem az évente megrendezett ILO konferencián Genfben, a Nemzetek Palotájában és az ILO Központi Hivatalában. A 185 ILO tagország közel háromezer küldötte, az ENSZ szakosított szerveinek képviselői az előre elkészített szigorú menetrend alapján vitatták meg az előterjesztéseket, jutottak előbb-utóbb kompromisszumra. Azok számára, akik országos, vagy ágazati szinten részt vesznek a munka világára vonatkozó érdekegyeztetésben, kötelezővé tenném, hogy előtte vegyenek részt legalább egy alkalommal egy nemzetközi, tripartit alapon működő fórumon.
Az 1919-ben megalakult ILO-ban Magyarország 1922-től teljes jogú tag. Az elmúlt egy évszázad nagymértékben hozzájárult az ország fejlődéséhez, a világban elfogadott és bevált módszerek hazai meghonosításához. Visszatekintve tehát van mit ünnepelnie Magyarországnak is. Az ILO-ban bevált alapelveket, értékeket átvette az Európai Unió. A szociális párbeszéd fontosságát alapvetőnek ismeri el mindkét szervezet. Az ENSZ legrégebbi tagszervezetének elmúlt száz éve méltó ünneplést igényelne Magyarországon is.
A legméltóbb megemlékezés az lehetne, ha a munka világában újjá alakulna a nemzeti szintű érdekegyeztető fórum. A Nemzeti Munkaügyi Tanács létrehozása és hatékony működtetése újabb lökést adhatna a magyar gazdaság fejlődésének, a dolgozók életminősége javulásának. Ez a döntés nem igényelne nagy beruházást, a hozama viszont - a nemzetközi példák alapján is - óriási lenne.