Az unió egyik korábbi vezető diplomatája szerint a Visegrádi Csoport időnként olyan jeleket küld a többi tagállamnak, hogy csak ellenkezni képes, ám semmiféle érdemi javaslatot nem tesz. Pierre Vimont, aki annak idején főtitkárként segített létrehozni az EU Külügyi Szolgálatát, ma pedig a Carnegie Europe elemzője, szívesen megtudná, mi is a négyek pontos álláspontja az igencsak vitatott migráció ügyében. Pl. hogy miként állnak hozzá az 1951-es nemzetközi Menekültügyi Egyezményhez, támogatják-e a szabad mozgás jogát a schengeni övezeten belül, és hogy mi a véleményük a menedékjogról. A szakértő szándékosan nem használta a téma kapcsán a szolidaritás, illetve felelősség kifejezéseket. Merthogy pillanatnyilag úgy látszik: Magyarország és Lengyelország egyszerre támogatja és utasítja el a közös fellépést ezen a területen.
Hozzátette, hogy ezek a kormányok odahaza igencsak kinyitják a szájukat, de Brüsszelben már sokkal csendesebbek. Nemigen szólalnak meg. Amit Orbán mond Budapesten, azt nem ismétli meg az Európai Tanács ülésein. Pedig kár, mert jó volna, ha tisztáznák a partnerek előtt, mit is gondolnak. Ha mindenki marad a szorító saját sarkában és csupán a többieket bírálja, akkor nem jutunk előbbre. Így viszont nagy a veszély, hogy többsebességes EU jön létre, és egyes országok a másodligába kerülnek. Ezt azonban el kellene kerülni. A szakértő n nem ért egyet azzal, hogy ha egy kormány nem fogad be menedékkérőket, akkor ezért az alapok egy részének megvonásával torolják meg. Hiába helyezi kilátásba Merkel és Macron, mert az elképzelés kedvezőtlenül hat az európai tervre. Inkább az Európai Bíróságra kellene bízni a dolgokat ilyen esetekben.
De az interjúalany lehetségesnek tartja a közös külpolitika esetében azt is, hogy áttérjenek a többségi döntés elvére, mert azzal nyomást lehetne gyakorolni a vonakodó tagokra. Bár pl. ez a kvóták esetében nem sikerült a visegrádiak ellenállása folytán.
A halottak háborújának nevezi a lap azt, ami az első világháborús katonatemető kapcsán a többségében magyarok lakta erdélyi Úzvölgyében lejátszódott, hozzátéve, hogy a vita diplomáciai válsághoz vezet a két ország között. Pedig a település szinte a világ végén található, zúzott kővel borított úton lehet oda eljutni, áram nemigen van, a mobiltelefon nem működik. A legtöbb román idáig nem is hallott róla, ám most mégis a szalagcímekbe került, mert román nacionalisták rátámadtak a magyar kisebbség tagjaira. Ilyen összecsapások a 90-es évek óta nem fordultak elő. Akkor Marosvásárhelyen öten vesztették életüket és az ország a polgárháború szélére került.
Most az RMDSZ felmondta a kormány támogatását és a jövő héten megszavazza a bizalmatlansági indítványt. De hogy ezúttal ki mozgatta a szálakat, azt nem lehet tudni. Smaranda Enache, a neves polgárjogi harcos jól megtervezett és célzott provokációról beszél. Úgy látja, hogy a magyarellenesség mindig felbukkan az utóbbi 30 évben, amikor választás közeleg, vagy valamilyen válság ütött be. Márpedig most a hatalom leszerepelt az európai választáson, Dragneát pedig börtönbe csukták. Ugyanakkor a Belügyminisztérium idáig nem tudta hitelt érdemlően megmagyarázni, miért nem rendelt ki elég rendőrt, amikor tudni lehetett, hogy baj lesz. Illetve miért nem zárta le az egész völgyet. Ám a közvélemény jelentős része józanul reagált. Enache szerint ebben az tükröződik, hogy fejlődött a civil társadalom. A történteket ezzel együtt figyelmeztető jelnek tartja, főként, amikor erősödik a populizmus és egyes uniós kormányok szélsőjobbra csúsznak.
A mai populista vezetők gazdaságpolitikájának feltűnő vonása a korábbiakhoz képest, hogy meglepően fegyelmezett – írja a Citi Bank feltörekvő piacokért felelős fő közgazdásza. David Lubin a többi között azt hozza fel példaként, hogy Orbán Viktor alatt lényegesen visszaesett a költségvetési hiány, így az államadósság már csupán 68 % a 9 évvel ezelőtti 74 %-hoz képest. A magyarázat az, hogy az ilyen vezetők nemzeti önállóságra törekednek, ezért igyekeznek elkerülni, hogy a külföldi tőkétől függjenek. Keményen kézben tartják a makrogazdaság gyeplőjét, kerülik a költségvetés kapcsán a fegyelmezetlenséget, nehogy ki legyenek szolgáltatva az idegen tőkének. Így akarják kiszűrni a globalizáció káros hatásait, amikor arról van szó, hogy országuk saját magára támaszkodik.
A magyar kormány ezért fizeti oly szívesen vissza a külső adósságokat. Orbán inkább a hazai magán megtakarításokból fedezi a hiányt, még akkor is, ha annak kamata sokkal magasabb, mint amennyit a külföldi hitelezők kapnának. Ezt úgy is meg lehet fogalmazni, hogy sok mai demagóg politikus esetében elmosódik a választó vonal a populizmus és a nacionalizmus között. Utóbbi pedig azt diktálja nekik, hogy ne engedjék hátukba kerülni a világot. Ez határozza meg, hogy mennyit költenek. Ebből a szempontból Oroszország szolgál modellként, mármint, hogy miként kell elszigetelni egy országot a nemzetközi pénzügyektől. Hat ez ügyben a korábbi gazdasági katasztrófák emléke, ez a konzervatív politika felé tereli őket, nehogy megismétlődjenek a korábbi hibák.
De a magyar, lengyel, mexikói, orosz populista irányvonalba belejátszik a szerencse is. Így az, hogy Magyarország és Lengyelország az EU tagjaként nagy pénzeket kap Brüsszelből. Ezzel a tényezővel csupán az a baj, hogy könnyen véget érhet. De egyelőre biztos, hogy a mai populisták közül sokan váratlanul igencsak fogékonyak a gazdasági fegyelmezettségre.
