Az MSZP kormányzása idején hajléktalanügyi miniszteri biztos volt. Emlékszik még rá, miért mondott le?
Éppen elkészültünk a szerintem jól sikerült stratégiánkkal, amikor kijött egy törvénymódosítás, ami az utcai szociális munka megfelelő formájának tekintette, ha sátrakban látnak el hajléktalanokat. Ez szembement mindennel, amit képviseltem, nem adhattam hozzá a nevemet.
És az nem megy szembe mindennel, hogy az Alkotmánybíróság törvényesnek minősítette a hajléktalanok kriminalizálását, az ellenük hozott büntetőjogi szankciókat?
Az alaptörvényben, amire a döntés hivatkozik, bizonyára másfajta megfogalmazás szerepelne, ha rajtam múlt volna. Értelmezésemben azonban a lényeg mégiscsak az, hogy az alaptörvény szerint elsősorban az állam feladata megteremteni a méltó lakhatás feltételeit. Tiltás és büntetés csak azt követően jöhet, ha a lehetőségek rendelkezésre állnak.
Pont az a baj, hogy nem állnak rendelkezésre.
Súlyos vitáim vannak azokkal, akik szerint az utcáról mindenkit kapásból lakásba kellene költöztetni. Egész egyszerűen nincs, és belátható idén belül nem is lesz ilyen szinten a magyarországi lakáspolitika. Nincs megegyezés abban sem, hogy az államnak milyen minőségű szolgáltatásokat kell nyújtania.
A Fideszen kívül mindenki elhibázott – drága és kontraproduktív – ötletnek tartotta, hogy a kormány lakóparkot építsen devizahiteleseknek Ócsán. A „máltaiak” mégis beszálltak a projektbe. Miért nem tiltakoztak inkább?
Minket az elején nem vontak be, csak akkor kerestek meg, amikor már elkészültek a házak. A felkérés arra szólt, hogy végezzünk szociális munkát a beköltözött családok körében. Ennek örömmel eleget tettünk. Ma sem döntenénk másként.
Miniszterelnöki biztosként jó sokáig a fideszes Farkas Flórián volt az elődje. Ténykedése botrányba fulladt. Milyen örökséget vesz át tőle?
Farkas Flórián működését nem ismerem részletesen. Néhányszor találkoztam vele, kimondottan jókat beszélgettünk, nincsenek rossz személyes élményeim. A rendszerváltás óta eltelt évtizedek romapolitikájáról nyilván lennének kritikus megállapításaim. De nekem legelőször is az a dolgom, hogy az elmúlt tizenöt év terepmunkájának tapasztalatait felhasználva – beépítve mindazt a tudást, amit a hasonló tevékenységet végző civil és egyházi szervezetek felhalmoztak – kidolgozzak egy stratégiát. A fogantatástól a foglalkoztatásig címet viselő, még nem nyilvános koncepció a kormány előtt van.
Feltételezem, Orbán Viktor kormányfővel is tárgyalt. Milyen feltételekkel vállalta a felkérést?
Az eredményes szociálpolitikához jó diagnózis kell. Ahogyan az orvos is előbb megvizsgálja a beteget, és csak utána dönt a kezelésről, a településeken is előbb a problémákat kell megismerni. Nincsenek univerzális megoldások, mindenhol alkalmazható módszerek. Az egyik programunk helyszínén például nagyon magas volt az iskolai hiányzások száma. Kiderült, hogy a gyerekek sokszor a kerítések nélküli portákról kijáró, az utcákat falkában ellepő kutyák miatt nem mernek otthonról elindulni. Csaknem kétszáz kóbor kutyát szállíttattunk menhelyre, a hiányzások száma visszaesett. Ehhez azonban jelen kell lenni a mindennapokban, az ilyen megoldásokat távolról, íróasztal mellől nem lehet kitalálni. Ezt értjük szociális diagnózis alatt. Ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjunk az igényekhez, felülről vezérelt, merev pályázati rendszer helyett rugalmasan felhasználható helyi pénzügyi kereteket kell létrehozni.
Az államigazgatásban nem szokták szeretni a rugalmasságot.
Remélem, mindenkit sikerül meggyőzni arról, hogy ennek csak így van értelme. A felzárkózás ügye az Emmi-től átkerült a belügyi tárcához. Engem is meglepett, hogy Pintér Sándor belügyminiszter mennyire elkötelezett a téma iránt. Háromszáz olyan „cigányfalunak” számító települést tartunk nyilván, ahol sürgős beavatkozás szükséges. Első körben harminc faluban indítjuk el a programunkat. Négy-öt település alkot majd egy „csokrot”, ahol helyismerettel rendelkező szakemberek egymást is kontrollálva döntenek majd arról, mire költik a rendelkezésükre álló pénzt. A döntéseket a helybéliekkel együtt, „közös együttlétek” során kell kiérlelni. Hosszú lenne elmagyarázni a részleteket, de higgye el, alaposan átgondoltuk, és az elmúlt tizenöt év alatt több helyszínen is kipróbáltuk ezt a modellt. Működik.
Piszkos anyagiak: mennyibe kerül mindez?
A jelek szerint lesz elegendő pénz, de addig, amíg a kormány nem hagyja jóvá az előterjesztést, nem mondhatok konkrét összeget. A stratégiánkból sem szeretném valamelyik fejezetet kiemelni, az összes elemet meg kell valósítani ahhoz, hogy egy településen fejlődést érjünk el. Persze, gyors áttörést senki ne várjon. Húsz-harminc évig tartó időszakban kell gondolkodni.
Sokszor hallottuk már, hogy „komplex programok” indulnak a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatására.
Azzal nem tudok mit kezdeni, hogy ki és mit ígért az elmúlt harminc évben. Nekünk, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak is akadtak olyan programjaink, amelyek nem úgy alakultak, ahogyan elterveztük. Többször megtapasztaltuk, milyen az, amikor közel kerülünk a kudarchoz. Az egyik faluban még aláírásgyűjtés is indult ellenünk. Más valószínűleg elfutott volna, de mi átlendültünk a holtpontokon, végigcsináltuk.
Korábban azt mondta, hogy a miniszteri biztosnak annyi hatalma van, amennyit a minisztere ad neki. Önnek most – már miniszterelnöki biztosként – mennyi hatalma van?
A legfontosabbnak azt tartom, hogy elnyerjük a társadalom támogatását. Különben semmit nem tud tenni se kormány, se civil szervezet. Fennkölt szakmai vitákat folytathatunk integrációról és szegregációról, ha egyszer a társadalomban az a vélemény uralkodik, hogy „aki nem dolgozik, az ne is egyék”. Keveset beszélünk róla, de a születés utáni első ezer nap sok tekintetben meghatározó egy ember életében. Talán megfelelő alap lehet, ha elfogadtatjuk, hogy minden gyereknek, bárhová szülessen is, joga van méltó körülmények között nevelkedni. A gyereket akkor sem szabad büntetni, ha a szülők nem eléggé együttműködők. A sajtó közreműködésében is bízom. Jó lenne, ha ellenségeskedés helyett partneri viszonyt tudnánk kialakítani, és a botrányokon kívül a kisebb-nagyobb sikereknek is híre menne.
Kérem, próbáljon meggyőzni, hogy az a Fidesz-kormány, amely intézkedéseivel rendre a tehetősebb rétegeket támogatja a szegények kárára, komolyan gondolja a társadalmi felzárkózást.
Ha nem gondolnám, hogy komolyan gondolja, akkor bele se kezdtem volna.
