Azt, hogy Csernobilban 33 éve történt valami, új sorozatával az HBO emelte ki a feledés homályából. Hisz az atomtechnológia úgymond bonyolult, néhányan meghaltak, de végül is nem történt nagy baj. Valakik ezért úgy gondolták, az emberiséget fel kell rázni. E tekintetben a téma hasonlít a holokausztra, bár itt kezdetben talán még az alkotók sem tudták: mi Csernobil ügyében a legfelháborítóbb. És ahogy felfejtették, válhatott világossá, hogy a történelem egyik legnagyobb aljasságát kell újramesélniük. A látszatot görcsösen fenntartani igyekvő, félelemre épülő, pórusaiban rég elkorhadt rendszer, a pitiáner pozícióféltés, a lelkiismeretlen, hiányos tudásukat arrogáns pökhendiséggel palástoló mérnökök, az „ami nem látszik, az nincs”-elv, elhallgatás, időhúzás, késlekedés, a lakosság megtévesztése és beáldozása, a hatékony elhárítási tervek hiánya, a felelősség mindenen túli hárítása, majd a maguk teremtette válságban tíz- és százezrek hősies önfeláldozása a még nagyobb katasztrófa elkerülésére. Hatásvadász? Igen. Profi? Igen. Politikai megrendelésre készülhetett? Meglehet. Csúsztat? Talán, de erről a mocsokságról csak így lehet méltón megemlékezni.
A sorozat sajnos nem a múltról, hanem a jelenről és a borús jövőről szól. Hiába teremtette meg az HBO zseniálisan a 80-as évek szovjet közegét, e gyűrött tekintetekkel nap mint nap ma is találkozunk. Az emberek millióit érintő ipari baleseteket rendre igyekeznek eltitkolni, utólag pedig mindenki mossa kezeit. A régi reflexeket láttuk úgy a 2003-as – szennyezéssel járó – paksi üzemzavarnál, mint – a máig szivárgó – Fukusimában, vagy épp a két évvel ezelőtti, de még mindig nem tisztázott, sejthetően orosz ruténiumsugárzás, vagy az Oroszországból érkező szennyezett kőolaj kapcsán. És ezek nyugtatnak most minket, hogy bízzunk az általuk üzemeltetett és tervezett üzemekben. Ja, és csinálnak egy ellenfilmet, miszerint a CIA robbantotta fel Csernobilt.
Én mindenesetre most veszek egy dozimétert.