Prágában Babis miniszterelnök ellen mintegy 130 ezer ember ment tüntetni a Vencel térre. Tény, hogy a magyar és a cseh polgárosodás több ok miatt is másképpen zajlott és zajlik, mégis felteszem a kérdést: ma Budapesten létezhet olyan belpolitikai esemény, amely miatt az ellenzék hasonló súlyú tiltakozást lenne képes megszervezni? Aligha.
Ezért - nyilván a NER-el nem azonos módon és mértékben -, de az ellenzéki oldal szereplői is felelősek. Felelősek, mert nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy valódi koncepció felmutatásával a hitelességüket jelentősen javítsák. Sajnos megelégszenek az egymással szemben elért kisebb-nagyobb, átmeneti vagy tartós javulgatásokkal, amelyek nem növelik meg a demokratikus ellenzék együttes szavazóbázisát.
Most pedig újabb víziót készülnek lerombolni Budapesten, végképp szembe menve korábbi ígéreteikkel a transzparens jelöltállításról, a civilszervezetek bevonásának szükségességéről, a döntési mechanizmus demokratikusabbá tételéről. Konszenzus alakult ki az előválasztások szükségességéről minél több választási szinten. A remélt előnyök és az elvárások a következők:
1. a választók bevonása a jelöltállítás egész folyamatába, 2. a kiválasztás ne a szűk pártvezetések - no pláne ne egy személynek - a döntése legyen, 3. általában a civil szervezeteknek, és ezen belül a szakmai érdekképviseleteknek is legyen jelöltállítási lehetőségük, 4.a széles bázison történő előválasztások segíthetik az ellenzék egységesebb fellépését, szimpatizánsainak és potenciális szavazóinak gyarapítását, és ez a mód megcáfolhatná a „füstös szobákról” felröppenő találgatásokat.
Voltak azonban, akik azt hangoztatták, hogy az egész csak figyelemelterelés, mert „jelenleg nincs versenyképes vezető, politikai irány és fontos témák a politika ellenzéki oldalán, amellyel és akikkel nap mint nap a nyilvánosság elé lehetne büszkén lépni.” Ebben a pillanatban Budapesten ez sajnos igazolódni látszik.
Azzal, hogy a Momentum jelölést tett a főpolgármesteri előválasztásra, legalább ezen a szinten valódi verseny lett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Demokratikus Koalíció azonnal bejelentkezett a versenybe, új értelmezést adva a korábbi vezetői nyilatkozatoknak. Így ezért a jelöltségért valódi és izgalmas versengés lesz. Viszont Budapesten a Fővárosi Önkormányzat mellett további 23 kerületi önkormányzat is van. Ráadásul a Fővárosi Közgyűlésnek a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester is tagja, plusz a kompenzációs listákról bejutó mindössze 9 fő. Egyértelmű, mennyire felértékelődött ezzel a polgármesterek szerepe.
Áprilisban már lényegében kihirdették négy párt egymás közötti megállapodását a polgármester jelöltekről. És ez nem jó így, kedves ellenzéki pártok! (Kivéve természetesen a regnáló polgármesterek közös újrajelölését.) A nyugatias politizálásról, a döntéshozatalok demokratizálásáról, a pártpolitikusok mellett lehetőségeket kapó civilekről nem elég beszélni, hanem meg is kell valósítani! Az előválasztások teljes fővárosi rendszere az eddig megismert pártközi megállapodással csak egy szép idea marad, a fővárosi önkormányzatok legtöbbjében a személyek kiválasztásában ismét csak a pártpolitikai szempontok fognak érvényesülni.
Az abszurd jelölésekkel teli, végtelenül visszás, a civil szervezetek, szakmai szerveztek, választópolgárok véleménye nélkül kialakított „kvótarendszer” a maga „ejtőernyőseivel” nem egyetlen párt elszigetelt belügye. Az „egy álljon szemben eggyel” elv azt jelenti, hogy minden jelölő szervezet felelős minden közös jelöltért, akár tetszik, akár nem! Ezt a felelősséget nem lehet elkenni azzal, hogy minden párt maga felel a saját jelöléséért, mert ez így nem valódi együttműködésen alapuló közös jelölés, hanem csak „kvótarendszer”. A mostani megállapodás így nem teljesítheti a tavaly megcsillantott ígéreteket az előválasztás széleskörű rendszeréről. Amennyiben mégis így maradnak , akkor nem fogják csökkenteni a pártelitek létező hitelességi deficitjét. Az így létrejövő testületekben pedig a káros és már most is túlzott mértékű pártpolitizálás és az esetleges morális kérdőjelek tovább növelhetik azt a passzív beletörődést, amelyek csak a NER-t erősítik.
Az előttünk álló választás nemcsak arra ad lehetőséget, hogy a pártok a NER-rel szemben újabb eszközöket biztosító hídfőállásokat foglaljanak el. Van ennél sokkal nagyobb ívű feladat is. Az, hogy legalább az új, a jelenlegi ellenzék által irányított önkormányzatokban legyen valóban vezérlő elv a rendszerváltáskori „autonómia, szabadság, polgárközelség”. Ennek első és fundamentális feladata a valóban demokratikus, morálisan támadhatatlan és nemcsak pártpolitikai szempontokat tükröző személyes jelölés bevezetése, mert enélkül az ígéretek könnyen üres szólamok maradnak. Ehhez az a bátorság kell, hogy akár az eddigi egyeztetések folytatásával kinyissák a lehetőséget a korrekciókra, tartalmi és személyi kérdésekben egyaránt.
Nem megfelelő az a pártok közötti megállapodás, amelyben a főpolgármesteri tisztséghez szükséges előválasztás - bármennyi résztvevővel is - csak arra jó, hogy paravánként takarja el még a minimális közös programot is nélkülöző fővárosi „kvóták” leosztását. A jelenlegieknél sokkal nagyobb interaktivitás szükséges a pártok és a civil szervezetek, a választópolgárok között ahhoz, hogy a közeli jövőben Budapesten is 130 ezer ember kövessen hiteles közéleti szereplőket, a NER, az Akadémia autonómiájának durva megcsonkítása, az alternatív színházak ellehetetlenítése, a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjének monopolisztikus tervei vagy az 56-os Intézetnek a Veritasszal történő összevonása ellen, és hogy valóban „a budapestieké lehessen Budapest”. Az ehhez szükséges aprómunkát már a fővárosi választásra történő jelölések véglegesítése során meg kell kezdeni.