A Holdon megfigyelhető óriási, mare-nak nevezett területek több milliárd évvel ezelőtt alakultak ki. Kutatók régóta feltételezték, hogy ezek a medencék halott, mozdulatlan tájak, ahol az utolsó geológiai aktivitás jóval a dinoszauruszok kora előtt befejeződött. Egy több mint 12 ezer felvételből álló felmérés során azonban felfedezték, hogy legalább egy mare terület létezik, amely épp annyira repedezik és csúszkál, mint a Hold más területei – akár még napjainkban is. Az új tanulmány is azon eredményeket erősíti, amely szerint a Hold aktívan változik - írta a Csillagászat.hu.
A NASA felvételein “ráncolt gerinceket”, ívelt dombokat és sekély árkokat találtak, amelyek a hőveszteség miatt összehúzódó Hold felszínén alakulnak ki. Az eredményeket a kutatást vezető Nathan Williams és munkatársai az Icarus tudományos folyóiratban publikálták. Korábban találtak már hasonló felszínformákat a Hold magasabb régióin, de ilyen ráncolt gerincformákat eddig nem fedeztek fel medencékben. Williams és munkatársai a Hold északi pólusához közeli Mare Frigoris, avagy Hidegség Tengere medencére fókuszáltak. A tanulmány szerint a gerincek egy része az elmúlt egymilliárd év során emelkedhetett ki, míg a többi lehet, hogy nem idősebb 40 millió évnél. Ez geológiai időskálán nézve viszonylag újnak számít – korábbi vizsgálatok úgy becsülték, hogy a medencék körülbelül 1,2 milliárd éve megálltak az összehúzódásban.
Ahogy a Földön, a Holdon is zajlanak tektonikus folyamatok, amelyek hegyeket emelnek, földterületeket szakítanak szét és rengéseket váltanak ki. A Holdon a tektonikai folyamatokat a 4,5 milliárd évvel ezelőtti kialakulásából visszamaradt hő lassú elvesztése okozza. Ahogyan a Hold hűl, a belseje összezsugorodik, így megrepesztve a felszínét, jellegzetes formákat kialakítva – mint például a kutatás során is talált gerinceket.
A Mare Frigoris területen különösen látványos ezeknek a hatása. Több mint 12 ezer felvételt végignézve több ezer így keletkezett formát találtak. Ahogyan a mare alatti terület elmozdul, ráncolt hegygerinceket nyom fel, amelyek több kilométeren keresztül kígyóznak a Hold felszínén. A leghosszabbak körülbelül 400 km-esek és 333 méter magasra emelkednek ki. A geológusok egy másik gyakori holdi forma, a becsapódási kráterek segítségével meg tudják becsülni a korukat is. Minél hosszabb ideig van kitéve egy felület a meteoritoknak, annál több törmelékanyag dobódik ki a becsapódások során, mely betemeti a közeli felszínt, így megváltoztatva a tájat.
Minél idősebb egy kráter, annál több törmelék gyűlik benne össze. Minél kisebbek, annál kevesebb idő kell, hogy megteljenek. Egy focipálya méreténél kisebb kráter például körülbelül 1 milliárd év alatt a pereméig megtelik. Az LROC felvételein éles tektonikus formákat találtak, mint a ráncolt gerinceket, melyek kicsi, betemetetlen kráterek után, olykor ezeket is keresztezve jöttek létre. Ebből következtettek a tanulmány kutatói arra, hogy a gerincek az elmúlt 1 milliárd év során alakulhattak ki, ezzel újabb bizonyítékot adva arra, hogy a Hold aktívabb, mint korábban gondoltuk.
