Huszonöt évvel ezelőtt Horváth Charlie megjelentette pályafutása első szóló albumát. Az énekes negyvenhét esztendős volt akkor, vagyis az önálló korongkészítést nem éppen karon ülőként kezdte. Ám az LP rövid időn belül platinalemezzé vált, elnyerte az év albuma, előadója pedig az év énekese díjat.
A KFT együttes tíz esztendővel korábban arról dalolt Afrika című számában, hogy szóba se jöhet Skandinávia, Charlie viszont éppen a hosszú skandináv éjszakákról dörmögött, felelevenítve, hogy egy évtizeden át színét se látták idehaza. (Amúgy a „kinn” töltött évek során turnézott az Afrika elnevezésű együttessel is.)
De nem a „hideg, mégse rideg” külföldtől lett Charlie. Magyar zenésztársai nevezték el így, mert trombitált, imádta Louis Armstrong hangját meg játékát, és a fúvós hangszer másik virtuózát Charlie Parkernek hívták. A becenév abból a szempontból hátborzongató, hogy a kansasi muzsikus mindössze harmincnégy esztendőt élt súlyos autóbalesete, illetve abból fakadó drogfüggősége miatt. (Fájdalmaitól, a kórházban vált a morfin rabjává.) Elhunytakor a halottkém ötven-hatvan évesnek vélte szegényt...
Az ómen dacára az eredetileg a Károly névre hallgató Charlie felüdített mindenkit, mint a Jég dupla whiskyvel. Pedig albuma megjelenésekor a tendencia nem a hazai muzsikusoknak kedvezett, a piacnak a rendszerváltást követő kiszélesedése nyomán ugyanis előtérbe került minálunk a külföldi előadók lemezeinek értékesítése. Míg a popzenét illetően az eladási arány 1992-ben 60:30, majd 1993-ban 50:47 volt honfitársaink hanghordozói javára, addig 1994-ben már 45:48-ra módosult a mértékviszony. (A fennmaradó hányad maradt a komolyzenének.) A helyzetet súlyosbította, hogy a vadkapitalizmusban tort ült a hamisítás, egy-egy vidéki razzián nagyjából ezer kalózkazettát foglaltak le és koboztak el a rendőrök. Csak 1994-ben 22 925 audiokazettát zároltak a szervek, és csaknem háromszáz személlyel szemben indítottak büntetőeljárást illegális másolás, illetve talmi termék terjesztése miatt.
Ilyen körülmények között lett nem csupán az első, hanem a második Charlie-szólóalbum is platinalemez. Ez még akkor is nagy szó volt, ha a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége kilencvennégyben 25 ezer példányra szállította le az aranylemez elnyerésének határát. (Korábban száz-, majd ötvenezer példányért járt a fémesen-fényesen csillogó korong.) Charlie bátran arról énekelt a Játszd újra Sam című dalban, hogy „mikor minden rádión rég csupa olcsó zene szól”, producere, Rózsa István pedig így kommentálta középkorú menedzseltje kiugró sikerét: „Az igényes muzsika legyőzte a limonádét.”
Erre az áttörésre azért nem lehetett számítani. (Bár Rózsa másként gondolta.) De a két lemezről – hála az előadón kívül a Lerch István, László Attila, Horváth Attila szerzőhármasnak – hirtelen slágerré vált a "Két dózis egy helyen", valamint a Nézz az ég felé, a Mindenki valakié, az Az légy, aki vagy, a Vidékre költözöm... Valóságos sikk lett a Generál óta eltűnt, majd a Tátrai Bandben feltűnt Charlie-t hallgatni. A kései felfedezett hajdanán az Olympiával Blood Sweat & Tearst, Chicagót, Joe Cockert nyomott, és nem hiszem, hogy hitte, az efféle hangzás egyszer még trendi lesz Magyarországon. A dupla whiskyt körülvevő világot híven jellemezte, hogy Hobo így írta le a korabeli környezetet: „Azok a barátaim, akik szidták a kommunizmust, most még jobban isznak.” A valaha a Szabad Európán műsorokat vezető, majd az új korszakban idehaza is rádiózó Cseke Lászlónak (Ekecs Gézának) pedig megírták: „Intézze el, hogy zavarják már kicsit az adást! Recsegés nélkül nincs nosztalgia.”
A balettintézetben nevelkedő Charlie-tól fölösleges volt ilyesmit kérni. Recsegett ő a nélkül is, de hogyan! „Az légy, aki vagy, érezd jól magad!” – javasolta dalban. Szóban ezt így fogalmazta meg: „Az élet arról szól, hogy a munkád legyen a legnagyobb szórakozásod.”
Van olyan szerencséje, hogy ehhez tarthassa magát.
