– Drága Gyuri bácsi, annyira örülök, hogy megismerhetem! Megenged egy közös fotót? – hangzik el a kérdés legalább huszadszorra szombaton kora délután a Somogy megyei Várdán, ám a szólítottat nem zavarja, hogy átlag kétméterenként megállítják, derűsen a botjára támaszkodva tűri a meg-megújuló rohamot.
– Az őszinte szeretet az egyik legszebb és legfontosabb – jegyzi meg Bálint György, miközben megsimogatja egy tízévesforma kisfiú arcát. A megilletődött kiskölyöknek láthatóan fogalma sincs, ki ez a mosolygós, ősz hajú bácsi, anyja azonban felvilágosítja: – Miatta néztük péntekenként a tévét, amikor annyi idős voltam, mint most te! Mindig elmondta, mit érdemes éppen csinálni a kertben, mert mindent tud a növényekről.
Ezt hamarost a fiúcska is megtapasztalja, Bálint György, vagy ahogyan az országban mindenütt ismerik és emlegetik, Bálint gazda ugyanis a Közkincsház és a Faluház közötti néhány száz méteres szakaszon rögtönzött környezetismeret órát tart: latinul sorolja megannyi gyom, fűféle és virág nevét, elmondja a legfőbb tulajdonságaikat, s hogy mit mire lehet és érdemes használni.
– Egy élő kisnövényhatározó – bólogat elégedetten egy hatvanas asszony, majd ő is odalép egy közös képre Bálint Györgyhöz, aki annak ellenére, hogy július végén tölti be századik életévét, meglehetős energiával baktat fel a lejtős-kanyargós úton a faluházhoz.
Ahol először még a Madarak és Fák Napja helyi díjazottjainak elismerésénél van jelenése, néhány órával később azonban minden szempontból a középpontba kerül: a falu történetében harmadikként – a 47 évig a félezres településen tanító Varga Sándor, valamint az élete utolsó évtizedét Várdán töltő festőművész, Szász Endre után – átveszi a díszpolgári címet.
– Gyuri bácsi régóta kapcsolatban áll a faluval, a kétezres években komoly segítséget nyújtott, hogy mi lehessünk az ország első madárbarát települése – mondja Varga András, a falu polgármestere. – Akkor merült fel az ötlet, hogy díszpolgárra választjuk, amikor a februárban kiderült, milyen méltatlan helyzetbe került lakóhelyén, a 16. kerületben.
Mint arról a Népszava is beszámolt, a 16. kerület Fidesz-KDNP-s többségű közgyűlése elutasította az ellenzéki beterjesztést, mely Bálint Györgyöt díszpolgárnak javasolta. Az egyik fideszes képviselő, Vincze Ágnes azzal indokolta döntését, hogy „ha pitiség, ha nem, én sem SZDSZ-es múlttal, sem szocialista múlttal nem támogatok senkit díszpolgárnak. Ez van. Lehet kiakadni meg személyeskedni ebben a döntésemben az sem hatna meg, ha 110 éves lenne Bálint György”.
– Rosszul esett a megjegyzés – ismeri el a kitüntetett –, bár az is igaz, meglehetősen kontraproduktívra sikeredett. Ha nincs ez a kirohanás, talán már nem foglalkoznának velem annyit, de így elég komoly reflektorfénybe kerültem. Rengetegen megkerestek, sokan személyesen is, szegény feleségem nem győzött kávét főzni…
És megannyi település azonnal felajánlotta, hogy díszpolgárává választja, ám Bálint György csak a titulusokért nem akarta elfogadni őket.
– Egyedül Várdáéra mondtam igent – jegyzi meg –, több évtizedes a kapcsolat a faluval és a vezetőjével, sokszor láttak már vendégül, tényleg tiszteletbeli helybélinek érzem magam.
– Amikor kiderült, milyen méltánytalanság érte Gyuri bácsit, azonnal felmerült, hogy Várdán kapja meg a titulust – veszi át a szót Varga András. – Rendkívüli közgyűlést hívtunk össze, melyen egyhangú döntés született. Előtte hivatalosan száz ajánlást kellett összegyűjteni a jelöléshez, alig másfél óra alatt meg lett a szükséges szignó. Egészen pontosan 140-en írták alá, köztük a Fidesz helyi vezetői is, s azért csak ennyien, mert nem nyomtattunk több hivatalos aláírásgyűjtő ívet…
S a helyiek láthatóan tényleg szeretik, tisztelik és maguk közül valónak érzik Bálint gazdát. Egy középkorú férfi úgy társalog vele a paradicsomtermesztés ideális viszonyairól, mintha régi ismerősök lennének, egy nyugdíjas korú asszony pedig hirtelen odalép hozzá, megöleli, s két cuppanós csókot nyom az arcára.
– Nem baj, ha kézzel veszek cukrot? – érdeklődik Bálint György is fesztelenül az őt kávéval kínáló nőtől. – Annak idején egy lányos házban voltam vendégségben, s sehogyan sem boldogultam a cukorfogóval. Ott mondta a háziasszony, ne szégyelljem magam, nyugodtan fogjam meg kézzel, úgyhogy azóta mindig az ujjaimat használom.
Miközben a kávét kortyolgatja, aláír néhány, az eseményre szóló meghívót, mások a könyveit dedikáltatják vele.
– Hát nem sokkal jobb, mintha az elutasított díszpolgári címről faggatnának? – fordul felénk. – Én a természetről, a növényekről, a gazdálkodásról szeretek beszélgetni. Persze, érdekel a politika is, de anno, amikor úgy 25 éve összekötöttem az életem a feleségemmel, meg kellett fogadnom neki: vagy a politika, vagy ő! Így aztán már csak magamban vitatom meg a közéleti kérdéseket. Persze, az EP-választáson elmegyek szavazni, de ne is kérdezze, kikre és miért!
Ezzel aztán vissza is kanyarodik kedven témájához, a kerthez, s elpanaszolja, hogy már nem jut annyi energiája a növényeire, mint szeretné.
– A palántázás, a magvetés, a metszés azért még megy – mosolyodik el újra, közönsége pedig azon tanakodik, mik lehetnek vajon a nehéz munkák, melyeket hiányol vendégük? Hamarost kiderül, hiszen szóba kerül a fiatalsága, a gyermekévek az apai birtokon – száz esztendeje legszebb időszakának nevezi –, ahol megtanulta szeretni a természetet. Aztán persze a tévés korszaka kerül sorra, az Ablak című műsor, ami ismertté tette.
– Amikor nyugdíjba mentem, úgy terveztem, eldolgozgatok a kertemben, s megírom a könyvemet – emlékszik vissza – aztán jött a felkérés. Nem gondoltam volna, ekkora sikere lesz egy szolgáltató műsornak, s pláne azon belül a kertészkedési tippeknek. És tessék, a mai napig kitart a lendület – mosolyodik el sokadszorra, majd büszkén hozzáteszi: – Több mint 430 ezren követnek az interneten, s kérnek tanácsokat. Azt hiszem, ez is felér egy díszpolgári címmel…
