Washington Post
Még saját mércéjével mérve is rendkívüli az a fogadtatás, amelyben Trump részesítette Orbán Viktort – mutat rá a szerkesztőségi vélemény. Az elnök ugyan minden napra tartogat egy-egy svédasztalt a sértésekből, szinte minden szavával hazudik. Szeszélyes, személyes ellenszenvből rúg ki embereket, káoszt és zavarodottságot vált ki a kormányzatban. Ő az Egyesült Államok eddigi legkevésbé amerikai vezetője. Egyetlen elődje sem hívta volna meg a magyar kormányfőt. Magyarország kicsiny, politikailag jelentéktelen. Bár túl van a legszebb napjain, amúgy az 56-os felkelésről egészen mostanáig Trump sem tudott, ez biztos. Ráadásul napjainkban igen rossz az ország híre. Orbán alatt jobbra tolódott, egyfajta prefasizmusba. Korlátozták a civil és a politikai szabadságjogokat. A bíróságokat engedelmességre kényszerítették. Az emberbarát Soros György képét a bolygó zsidó ősrégi karikatúrájához használták fel.
Amit a miniszterelnök mond, az nagyban hasonlít Hitler és a nyilasok antiszemita beszédeire. Hogy Orbán átvehette ezt a kétes örökséget, az egyfajta csoda, mert a magyar zsidókat annak idején jóformán teljesen kiirtották. Soros túlélte a náci megszállást és a pogromokat. Mégis visszatért Magyarországra, hogy segítse a formálódó demokratikus mozgalmakat. Trump mindebből semmit sem említett a sajtóértekezleten. A vendéget köztiszteletben állónak nevezte, aki helyesen cselekedett a bevándorlás kapcsán. Valójában éppen az ellenkezője az igaz. A CNN felmérése szerint a magyarok a legantiszemitábbak egész Európában. Viszont ha nem legmuzulmánellenesebbek, akkor Orbán csodálkozhat, hogy mit csinált rosszul.
A jobboldali populizmus újra felbukkant Európában. Ausztriában egészen mostanáig a Szabadságpárt ellenőrizte a belügyi tárcát, ami gyakran a diktatúrához vezető út első állomása. Más országok hasonló fenyegetéseknek vannak kitéve. Azt várná az ember, hogy egy amerikai elnök megvédi a demokráciát. De nem ez. Megfordult már más erős ember is a Fehér Házban, ám Orbán külön kategória. Hiszen ő megfojtja a demokráciát, egy demagóg fundamentalista. És hat az antiszemitizmusa. Amit művel, az sértő a múltra nézve is, mivel úgy tesz, mintha a holokauszt nem lett volna. A politikus a nyilasok örököse. Trump pedig azok nyomdokain halad, akik egykor elfordították a fejüket.
Fokozza a kampányt Orbán Viktor, mert a nacionalista vezető kulcsfontosságúnak tartja a küszöbönálló választást, hogy szerephez jusson Európában. A Fidesz egymás után tartja a rendezvényeket, gyűléseket, mert igyekszik megerősíteni helyzetét, mind idehaza, mind a földrészen. A közvélemény kutatások ugyan folyamatosan 50 % fölötti eredményt jeleznek, ám a kormányfő azt szeretné, ha a nagyarányú részvétel folytán 14 mandátumhoz jutna. Mráz Ágoston Sámuel ezt azzal magyarázza, hogy Orbán mindenképpen a legsikeresebb nemzeti párt vezére akar lenni. Ez esetben ugyanis megerősödik pozíciója a jobboldalon és Magyarország továbbra is fontos tényező maradhat az unióban.
Csáky Zselyke, a Freedom House európai kutatási igazgatója úgy véli: a nagy felhajtás mutatja, a politikus számára az európai tervek valóra váltása a legfontosabb. Nem kívánja elhagyni a Néppártot, amely nem tudja, mitévő legyen a magyar demokrácia hanyatlása, az erősödő szélsőjobbos kapcsolatok és a Juncker elleni támadások láttán. A szakértő hozzáteszi, hogy a miniszterelnök szántszándékkal ködösít a Fidesz szándékai ügyében, mert ez esetben továbbra is élvezi a külső figyelmet, érdemben beleszólhat az EU jövőjéről szóló vitába, erősebbnek látszik, mint amilyen valójában.
Tóth Csaba a Republikon Intézettől egyetért abban, hogy Orbán nem akar kikerülni a konzervatívok soraiból, mert nincs ínyére, ha csupán a partvonalról kiabálhat. Mráz Ágoston Sámuel ezt megtoldja azzal, hogy ha az EPP liberális erői átállnak Macron reformpárti frakciójához, akkor a kereszténydemokraták jobbra tolódhatnak. Ha a populisták befutnának, az abból fakadó káosz gátolná a további szankciókat Magyarország ellen. Csáky szerint a cél éppen az, hogy az EP ne legyen működőképes, mert akkor nem tud annyira odafigyelni a magyar ügyekre. Mráz úgy ítéli meg, hogy Brüsszel a jövőben mindenképpen Orbántól és a többi keményvonalastól függ.
’Az erődállam Magyarország’-címmel a lap arról ír, hogy Orbán Viktor elhallgatta az ellenerőket, és alternatív politikai modellt hozott létre, ám azt csak nehezen lehet exportálni az EU más részeibe. Ebben az alternatív valóságban az igazság nem létezik többé, mindennek kettős jelentése van. Paradicsom a híveknek, pokol az ellenfeleknek. Visegrád a „másfajta” demokrácia rokon értelmű szava lett. Kevésbé liberális, viszont tekintélyelvűbb. Nem annyira nyitott a bevándorlás és a multikulturalizmus kérdésében, ellenben konzervatívabb és keresztényebb. Hibrid rendszer. Magyarországon a demokrácia a választásokra korlátozódik, de a Nyugaton megszokott pluralizmus és ellensúlyok nélkül. Krekó Péter úgy foglalja össze a lényeget, hogy az ország már elhagyta a demokratikus partokat, csak még nem futott be a diktatúra kikötőjébe.
A média elnémult, az ellenzéket nem lehet hallani, a civileket megfélemlítették, az igazságszolgáltatás központi ellenőrzés alatt áll, a parlament eszköz csupán. És ugyanez a helyzet a lengyeleknél is. De azért e két ország között lényeges különbségek is vannak. Pl abban, hogy Orbán lavírozik, míg Kaczynski nyílt viszályban áll Brüsszellel. Viszont kölcsönösen védik egymás hátát az unióval szemben. Kovács Zoltán az mondja, a térség számára a migráció jelenti a központi kérdést. A 4 évvel ezelőtti válság tette lehetővé, hogy a demagóg Orbán a kontinentális ellenerők vezérének higgye magát. És erre csak ráerősített, amikor szembeszállt Merkellel.
Egyszerre elbűvöl és nyugtalanít. Ugyan nem jönnek a migránsok, az országot mégis pszichózisban tartja. Az orbánizmus a rendet, családot, hazát, a kereszténységet és a vidékiességet hirdeti, ám valójában a 21. század horthyzmusa. De mindenekelőtt megalkuvást, opportunizmust jelent.
Az újság úgy értékeli, hogy az Európa Tanács megsemmisítő ítéletet mondott Magyarországról az emberi jogok ügyében. A jelentés, amelyet ötnapos budapesti látogatása alapján a szervezet illetékes biztosa állított össze, sürgeti, hogy mielőbb vessenek véget a jogsértéseknek. Egyúttal azzal vádolja az Orbán-kormányt, hogy az a migránsellenes retorikával az idegengyűlöletet, a félelmet és az ellenségeskedést szítja. Mijatovics arra a következtetésre jut, hogy az emberi jogok megszegése árt a jogállamnak, valamint a rászorulók védelmét szolgáló rendszernek. A dokumentum lesújtó véleményt mond a menedékrendszerről, miután abból gyakorlatilag az következik, hogy minden kérelmet módszeresen elutasítanak. Emellett jellemző a kitoloncolások során a túlzott rendőri erőszak, és nem elfogadható az sem, hogy éheztetik azokat, akik hiába folyamodtak befogadásért.
A meghirdetett válsághelyzet – folytatja a tényfeltáró anyag – nem igazolható, hiszen tavaly csupán 671 kérelmet adtak be. Az is aggasztó, ahogyan a hatalom megbélyegzi és kriminalizálja a külföldi támogatással működő civil szervezeteket. Előfordul megfélemlítés és rágalomhadjárat is. A magyar Külügyminisztérium 18-oldalas összeállításban utasította vissza a vádakat.
A vezércikk ízléstelennek minősíti, ahogyan az osztrák szélsőjobb vezére enyelgett Oroszországgal. Mindenesetre az eredmény politikai káosz lett Ausztriában, de azért érthető, ha a liberális demokrácia hívei némi vidámsággal szemlélik Strache bukását. Ő ugyanis sokáig azzal büszkélkedett, hogy véget vet a piszkos politikának. A felvétel azonban gyilkos betekintést ad szélsőjobb dolgaiba, taktikájába, és abba, hogy Moszkva különös módon elbűvöli. Mint más feljövőben lévő, szélsőséges erők, Magyarországtól kezdve, Lengyelországon át, Olaszországig, a Szabadságpárt is próbál tisztességes homlokzatot ácsolni, azt állítva, hogy már maga mögött hagyta az antiszemitizmust. A muzulmánellenességet pedig úgy állítja be, hogy azzal az ország kulturális identitását kívánja megőrizni.
Kurznak nem sikerült civilizálnia a szövetségest. Az FPÖ újra és újra megmutatja igazi arcát. Elnöke pedig nem csinált titkot abból, hogy vonzódik a Kremlhez. A hatalomra kerülés után a párt azonnal lépéseket tett, hogy az elhárítás ne figyelje meg a szélsőjobbosokat. A következmény az lett, hogy az európai és amerikai titkosszolgálat többé nem osztotta meg a bizalmas jelentéseket az osztrák kollégákkal, mert félt, hogy az adatok eljutnak a nemzetközi szélsőséges hálózathoz, vagy Moszkvába. Kurznak a szakításhoz az ibizai videó kellett, amely a napnál világosabban bizonyítja, hogy Strache hajlandó volt kiárusítani az oroszoknak az ország érdekeit és aláásni a szabad sajtót, hogy bekerülhessen a kormányba. A kancellár most igyekszik elhatárolódni helyettesétől és azt reméli, hogy szeptemberben az FPÖ nélkül is nyerhet. Ám jobb volna, ha elismerné, hogy súlyos tévedést követett el és hatalmas kárt okozott mind Ausztriának, mind Európának.
A német külügyi államminiszter európai jelentőségűnek tartja az FPÖ kiválását a kormányból, mert bebizonyosodott, hogy hiába emelnek be nacionalistákat és populistákat a hatalomba, azokat nem lehet ily módon feltartóztatni és leszerelni. Roth hozzáfűzte, hogy a szélsőjobbosok más országokban is megtömték a zsebüket, miközben csak szavakban állnak ki a demokrácia és a jogállam mellett. A vádak azonban nem rettentik el a populistákat, akik bíznak abban, hogy lemásolhatják Salvini és Orbán sikerét. Le Pen már úgy nyilatkozott, hogy pár hónap alatt egész Európában feljöttek az övéi.
A veszély láttán a politikai közép mindenütt igyekszik mozgósítani híveit a populista kihívás ellen, nehogy azok megbéníthassák a döntéshozatali folyamatot Brüsszelben. Az előrejelzések azonban jó esélyeket jósolnak az euroszkeptikus tábornak. Juncker azt hangsúlyozta Bécsben, hogy a hagyományos nagy pártoknak és a szakszervezeteknek egy emberként kell visszaszorítaniuk a szélsőjobboldali veszélyt.
Bárcsak minden jobboldali populista olyan béna volna, mint Strache. Az FPÖ dicstelen távozása jó hír, de ebből sajnálatosan még nem következik, hogy itt a vég Európában az egész populizmus számára. Követői ugyanis eddig is sejthették, miként gondolkodnak az ilyen politikusok, de nekik ez édes mindegy, sőt helyénvalónak is találják. Egy pár nappal ezelőttig nyilvánvalóan Kurz számára sem volt fontos, hogy jobboldali radikálisokkal állt össze a kormányban. Strache nem a neonáci kapcsolataiba bukott bele. Vagy netán azért, mert nyíltan terjesztette a „népességcsere” összeesküvés elméletét. Nem is szélsőséges nézetei miatt kellett visszalépnie. Hanem mert ostoba módon hagyta, hogy felvegyék, amint felkínálkozik egy teljesen ismeretlen, vélt orosz pénzeszsáknak.
Ha az összes jobboldali populista vetekedne vele fafejűségben, akkor tényleg volna öröm a vidámságra. De az ilyen emberek igen előkelő helyen állnak a közvélemény kutatásokban, a briteknél, a franciáknál, az olaszoknál és a lengyeleknél. És nem utal semmi sem az AfD rossz szereplésére sem. Tudnivaló róluk persze, hogy miként gondolkodnak: nacionalisták, szellemileg földhöz ragadtak, elvetik az EU-t és a sokszínűséget. Ezért választják meg őket. Ha ez változik, akkor lélegezhet fel Európa.
Az Osztrák Szabadságpárt azért élvez nagy tekintélyt a hasonló európai körökben, mert egyrészt Haider volt az úttörő az egész irányzat számára, másrészt pedig mivel jó kapcsolatok fűzik Orbán Viktorhoz. Ily módon az FPÖ populista élcsapatnak számít. Az egykori pártvezér módszereit lekoppintották másutt, mert a politikus megmutatta, hogy hatalomra tud kerülni egy jobboldali-populista párt, ha legalábbis képes elfedni barna múltját és a szociáldemokratáktól halász el szavazatokat.
A közös alapot: az iszlámot azonban csak Haider halála után találták meg ezek az erők. Az ellenségkép, a migráció elutasításával egyetemben leegyszerűsítette az együttműködésüket, mert amúgy nemigen van érintkezési pont közöttük. Főleg, hogy a korábban mumusnak kikiáltott kelet-európaiak már benn vannak az EU-ban, sőt egyes esetekben nemzeti-populisták gyakorolják a hatalmat náluk. És itt jön be a képbe Orbán, mert Salvini szeretné megnyerni leendő frakciójának a politikust, aki a maga részéről példaképének tekinti az osztrák koalíciót. Az Ibiza-gate nem rendíti meg ezeknek a pártoknak az együttműködését.
Az olasz kormány szövetségen dolgozik Magyarországgal és Lengyelországgal, mivel azonos az ellenségkép: Brüsszel és Berlin. Ám egyébként nagyon is különbözik a három állam történelme és gazdasági helyzetet. A közös csupán annyi bennük, hogy szembemennek a nagy európai hatalmakkal. Ám ezen túlmenően érdekeik igencsak eltérőek. Hogy az olasz gazdaság jelentősen visszaesett, abban nagy szerepe volt, hogy a befektetők jelentős számban tették át székhelyüket magyar földre, hiszen itt a bérek gyakran csak az itáliai szint egyharmadának felelnek meg. Alacsonyak az adók, ezért a járulékos költségek is erősen mérsékeltek. Emiatt naponta újabb és újabb olasz vállalkozást jegyeznek be a magyar Cégbíróságnál.
Az olaszok azt mondják, nemzetük már nem kapja meg a kellő tiszteletet. A magyarok és a lengyelek azért küzdenek, hogy a világ elismerje a két nemzet tényleges nagyságát. Közben az USA megosztja Európát, pl. amikor rábólint a nemzeti bezárkózás orbáni politikájára. Az új hármas tengely kiegészítés, vagy talán párhuzam a V4-ekkel. Mindkét szövetség célja, hogy a tagok saját érdekeinek szolgálatába állítsa az EU-t. És a törekvés nem teljesen kilátástalan, még akkor sem, hogy csupán a közösség további gyengüléséhez vezet. A nagy tagállamok nem engedhetik meg a további belső ellentéteket. Ugyanakkor egyetlen feltörekvő állam sem mondhat le a tagságról. Mindenki rá van utalva a másikra és nem véletlen, hogy a Salvini-féle mozgalom pártjai sem saját országuk elsődlegességét hangoztatják.
Egy jelentős magyarországi érdekeltséggel rendelkező német nagyvállalkozó egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy Orbán Viktor vörös posztó, Trump pedig „isten ments!” a német politika számára. És ha előbbi meglátogatja utóbbit a Fehér Házban, akkor nincs mese, habzanak az érzelmek. Ulrich Bettermann, a nevét viselő cégbirodalom ügyvezetője ezzel szemben igen figyelemreméltónak tartja, hogy a magyar kormányfő be van kötve mind az amerikai, mind az orosz elnökhöz. Alighanem sok politikus irigyli ezért Európában, csak éppen nyilvánosan nem ismerik be. Ugyanakkor alig egy páran találkoztak a magyar vezetővel azok közül, akik a német sajtóban nem tudják megállni, hogy véleményt ne formáljanak róla. A legtöbben kígyót-békát kiabálnak rá, amint csak meghallják a nevét.
Pedig a világban olyan a helyzet, hogy örülni kellene, amiért egyesek, mint a magyar kormányfő, fenntartják a nemzetközi párbeszédet. Még több is kellene belőle. Eközben még inkább megosztott lesz Európa. A Néppárt szabadulni akar Orbántól. A német-francia-tengely immár nem működik. Egyre inkább az az érzés, hogy az EU immár nem működik. Ennek egyik oka bizonyosan Merkel egyoldalú eljárása volt a menekültválság idején. Orbán ellenezte Berlin politikáját és a balkáni út lezárásával még segített is a kancellárnak. Azt akarja, hogy Magyarország alapjaiban olyan maradjon, ahogyan azt a történelem megszabta. Jobboldali nacionalistának számít, bár a fogalom De Gaulle-tól származik.
Magyarország büszke lehet a sikereire, példakép lett. Erős a helyzete a térségen belül. A kerítés felállításával hozzájárult, hogy a földrészen megszűnt a zűrzavar, érvényesül a jog. Valós a veszély, hogy a mostani választáson feljönnek a szélsőségesek. Csak éppen nem világos, mi volna az értelmes alternatíva. Merkelnek szembe kell néznie azzal, hogy ő készítette elő az utat ezeknek az erőknek. A kancellár és az AfD vezére ugyanannak az éremnek a két oldalát jelenti.
