A német uniópártok, a szociáldemokraták, valamint a zöldek vezetői egyöntetűen úgy ítélik meg, hogy az FPÖ botránya jelzi, miként gondolkodnak a jobboldali populisták egész Európában. Egyben óvtak attól, hogy bárki együttműködjön az EU-ellenes mozgalmakkal. A konzervatívok nevében Kramp-Karrenbauer és Söder egyaránt dicsérte, hogy választások lesznek Ausztriában. Kiemelték, hogy pártjuk egyértelműen elhatárolódott Orbán Viktortól, miután a kereszténypártoknál ők kerültek a kormányrúdhoz. A CDU képviselője hozzátette, hogy Strache és a Szabadságpárt bebizonyította, igazából mi rejlik a demagógokban, és nem csak osztrák földön. Sürgette továbbá, hogy az unió teremtsen lehetőséget a hatékonyabb fellépésre, ha bármely tagállam megszegi a jogállami elveket. A környezetvédők amellett vannak, hogy egyáltalán ne folyósítsák az EU-támogatásokat, ha valahol lábbal tiporják az európai értékeket. Ezzel egyetértett a SPD vezetője is. Szerinte ilyen esetekben inkább a civil társadalomnak kell odaadni a pénzt.
A politikusok az ARD köztelevízióban rendezett vitában vettek részt, a szélsőséges AfD vezére azonban nem értett velük egyet. Szerinte a történtekért csakis Strache a felelős, pártját nem szabadna belerángatni az ügybe. Meuthen megjegyezte továbbá, hogy osztrák ügyről van szó, az szerinte semmiféle kihatással nem lesz a német közéletre. Az SPD elnök asszonya ismét támadta a CDU-CSU-t, mondván, hogy azok túl sokáig szó nélkül hagyták az osztrák kormánykoalíció ténykedését. Nahles azt reméli, hogy a jobboldali-populisták most elgondolkodnak, de azok a konzervatív erők is, amelyek hatalomra segítették a szélsőségeseket. A liberálisok első embere rámutatott, hogy túl magas árat kell fizetnie egy társadalomnak, ha olyan párt irányít egy országot, amely nyíltan ellenzi a sajtó- és véleményszabadságot. Az FPÖ pedig üzleti modellnek tekinti a politikát. számára nem a nép akarata a lényeges.
A nagy hír az, hogy tartja magát az európai közép, vagyis Ausztria nem jelent modellt az unió számára. Orbán és Berlusconi persze nemigen mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy megossza valamely éppen aktuális rossz ötletét. A független bírákat mindketten kommunista ügynököknek tartják. Jobban érzik magukat Putyin társaságában, mint ha Merkellel vannak együtt. És mind a ketten azt hiszik, hogy az EU jövőjét a konzervatívok és a keményen jobbos, bevándorlás-ellenes nacionalisták szövetsége jelenti. De ha volt bármi kétség is afelől, hogy tévednek, akkor azt a hét végi szenzációs leleplezésnek el kell oszlatnia.
A formálódó populista összefogás célja, hogy elszakítsa egymástól Strasbourgban a konzervatívokat és a szociáldemokratákat, majd azoknak az erőknek továbbítsa a labdát, amelyek korlátozni próbálják az unió jogkörét. Salvini beszáguldozta a pályát, azt a mítoszt terjesztette, hogy egységes nacionalista front alakul az Európai Parlamentben. Egyes sajtóorgánumok be is ugrottak neki, mert a populista invázió szexibb és egyszerűbb sztori, mint az, ami sokkal valószínűbb, hogy ti. némileg ugyan változik a centrista egyensúly, de ettől még az euroszkeptikusok ugyanolyan széttöredezettek maradnak, mint idáig mindig is. Csak most nagyobb számban fognak a pálya széléről üvöltözni – teljesen hiábavalóan.
Sok oka van annak, hogy az ausztriaihoz hasonló összefogás miért nem fog soha megvalósulni Brüsszelben. A legfőbb magyarázat, hogy ha szétszakadna a Néppárt, akkor többet vesztene, mint amennyit nyerne ily módon. A legtöbb tagállamban a nacionalista kemény jobb a konzervatívok halálos ellensége. És azok a középjobbos politikusok, akik hozzátörleszkedtek Salvini világához, nagy vesztesként végezték, Ausztria volt az egyetlen kivétel, egészen mostanáig.
Hogy milyen mérgező üzletelni a populistákkal, ahhoz elég szemügyre venni, miként kínlódott az EPP Orbán egyre arcátlanabb provokációi miatt, a végén felfüggesztve, de nem kizárva a Fideszt. A Néppártnak igen nagy szüksége van a tucatnyi magyar mandátumra. Ám a múlt heti fehér házi fogadás úgy nézett ki, mintha Bannon sugallta volna, hogy bajt keltsen Európában. És Orbán tehertétel a konzervatívoknak egy sor országban. Így nehéz elképzelni, hogy a pártcsalád, amely nem mert egy platformon mutatkozni Orbánnal a kampányban, miként kötne megállapodást az olyanokkal, mint Salvini vagy Le Pen.
Emellett az is tény, hogy az euroszkeptikusok alighanem saját maguk legrosszabb ellenségei. Nemigen tereli őket egy frakcióba még a sok bizottsági állás, alkalmazott és pénz reménye sem. Az egón kívül alapvető ideológiai különbségek választják el őket egymástól. A „Jönnek a populisták!”-csatakiáltás a nagy pártoknak jön jól, hogy mozgósítsák a híveket. Így a kilátás az, hogy az Európa-barát erőket megrázza, de nem töri meg a populista támadás, és ha elül a füst, akkor feltehetőleg úgy tekintünk majd vissza a mostani választásra, hogy az fordulópont volt a populizmus számára. Mert az áradat megerősödött ugyan, de nem öntötte el az EU-t.
Az európai populisták meleg szavakkal illetik egymást, ám a reálpolitika gyakran elválasztja őket. Pl. Orbán a hónap elején vendégül látta Salvinit és a hősének nevezte, ám nem volt ott most szombaton a milánói nagygyűlésen. És hiába utalt arra, hogy átáll az új szövetséghez, eddig még nem váltott lovat. A Teneo kockázatelemző egyik szakértője szerint az ügy még korántsincs lefutva. Merthogy Orbán várja a választás eredményét, tudni akarja, milyen fegyver is van a kezében. Krekó Péter azt mondja, a miniszterelnök nem sokat nyerhet, ha a Liga vezéréhez húz. Ha elhagyja a Néppártot, elillan a befolyása Strasbourgban, no, meg a költségvetési tárgyalásokon is.
A populisták az előrejelzések szerint a helyek 25-30 %-ra számíthatnak, ám ennyi aligha elég a forradalomhoz. És nincs meg a közös alap számukra az EU-elit elleni összehangolt támadáshoz, hiszen messze nem egységesek. Leginkább abban értenek egyet, hogy mit nem szeretnének. Törekvéseik túlságosan is szerteágazóak egy átfogó stratégiához. Salvini ugyan játssza a nagyot, de a befolyását eltúlozzák. Azon kívül ezek az erők idáig akkor jeleskedtek az Európai Parlamentben, ha azt remélték, hogy a sajtó felkapja, amit mondanak. Az egyeztetéseken már egyáltalán nem aktívak. Krekó szerint még az is kétséges, hogy a populistáknak összejön a blokkoló kisebbség. Amihez a Teneo szakértője hozzáfűzte, hogy zajos parlamentre kell felkészülni, de a fő erők biztos többségre számíthatnak.
FAZ
Az elemzés nem ért egyet azzal, hogy sorsdöntő választás előtt állunk, mert még ha meg is erősödnek a populisták és a nacionalisták, az uniónak akkor sem fellegzett be. Persze a tét nem kicsi, de felnagyítják, hogy az emberek elmenjenek voksolni, tegyenek hitet. Mert az tény, hogy az EU-nak cseppet sem válik javára, ha előretörnek az Európa-ellenes erők. Nem tesz jót a közös ügynek, az összefogásnak. De ebből még nem következik az egész terv kudarca. Sok múlik azon, tudnak-e a nagy pártok megfelelő választ adni azoknak, akik szívesen rombolnák le az intézményeket és a félelemmel házalnak. A szélsőség jön fel és ennek láttán a politikai közép nem maradhat passzív. De miért is engedné át a hazafiságot a nacionalistáknak?
A legtöbb ember már amúgy is tudja, hogy a nagy kérdésekre csakis közös erővel lehet választ adni, nemzetállami keretekben nem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne bárki hűséges a saját országához. A megoldást már kitalálták: szubszidiaritás. Eközben jó, hogy az EU rég volt olyan népszerű, mint most. Mégis, sok fiatal fél attól, hogy a végén szétesik. Semmiféle garancia nincs arra nézve, hogy nem így lesz. Ám éppen ennek kell ösztönöznie az érdekek és értékek megőrzésére.
A kommentár úgy látja, hogy a holnapután kezdődő választások meghatározhatják egész Európa jövőjét, ezért azt sürgeti, hogy az unió találjon vissza az alapító szellemhez, azaz a továbbiakban ne hagyja figyelmen kívül a béke és az emberi jogok alapvető értékeit. Annál is kevésbé, mert jelentős kihívások érik Oroszország, Kína és az USA részéről. Időnként persze a dolgok jobban látszanak messziről. Az Orbán-Trump-találkozó időzítése tökéletes volt abból a szempontból, hogy jelezze: az elnök ki akarja zsigerelni az EU-t, már ha nem veri szét teljesen. Az illiberális magyar kormányfő, aki a szélsőjobbos erősemberrel, Salvinival szövetkezik, éppen a választás előtt kapta meg a rég várt felszentelést az USA vezérétől, aki ellenségnek nevezte az uniót.
Az önjelölt magyar autokrata, aki sietett tőkét kovácsolni a menekültválságból, őrült népességcsere-elméletének és más Brüsszel-ellenes paranoiájának alátámasztására, vörös szőnyeget kapott a Fehér Házban, miközben Moszkva lépései még több háborús bűnhöz vezethetnek Szíriában, aminek további menekülthullám lehet a következménye. Pedig a szír polgárháború egyszer már fejre állította az európai politikát. A szélsőjobb mostani felemelkedése a háttérben nagyon is összefügg migránsválsággal.
Európa utat téveszt, köldöknézésben merül el, miközben zajlik a vérengzés Szíriában, csak éppen az öreg kontinens nem kíván/képtelen azzal érdemben foglalkozni. Vagyis erkölcsileg összeomlik. Egykor azt mondta: „Soha többé”, ma viszont azt szajkózza: „Már megint?” Ám így az EU nem tud szembeszállni a hatalmas külső veszélyekkel. Pedig az európai modell óriási előnyöket kínál és az unió együttes erővel bele tud szólni a világ dolgaiba. Vissza kell térni ehhez a felfogáshoz, és hogy ez sikerüljön, abban nagy szerepe lesz a mostani választásnak.
A demokrácia teherpróbájának nevezi a lap Európában a jobboldali populistákat. Mint rámutat, a földrészen erős jobbos szél fúj. Már évek óta nyüzsögnek az olyan, jobboldali pártok, mint a Liga és a többi. A jelszavuk az: Legelőször mi! Sok országban már bent ülnek a hatalomban és ennek aggasztóak a következményei. Aláfűrészelnek a demokratikus intézményeknek, kiiktatják a hatalmi ágak megosztását, járomba hajtják a sajtót. Az ellenfeleket nem ismerik el demokratikus vetélytársként, alapjogaikat korlátozzák. Hazaárulókként bélyegzik meg őket. Lengyelországban látni, hogy egy jobboldali-populista kormány három éven belül képes megingatni a liberális államrendet.
A populisták úgy állítják be, hogy ők jelentik a nép egyedül legitim hangját. Ez azután szélsőséges méreteket ölthet, amint hatalomra kerülnek. Megkérdőjelezik a liberális demokráciát. Azzal a felkiáltással, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van. Ily módon megrendül a demokrácia alapja, vagyis a nézetek és érdekek egyeztetése. Ám ezek az erők sok esetben a saját, kétes demokrácia-felfogásukba buknak bele. Példa rá az osztrák Ibiza-gate. De másutt a demagógok a legjobb úton vannak a hatalom meghódítására. A nagy pártok és politológusok pedig törik a fejüket: mit kellene csinálni a jobboldali populistákkal? Kiállja-e a próbát a demokrácia?
Az újság azt latolgatja, mennyire támogatja lakosság az EU két problémás tagállamában, Magyarországon és Lengyelországban a két kormánypártot, azaz vasárnap mekkora győzelmet arat Orbán és Kaczynski. Mindenesetre az eredmény megváltoztathatja az erőviszonyokat Strasbourgban. Brüsszel szerint azonban még az is elképzelhető, hogy a két politikus figyelmeztetést kap a polgároktól. Viszont ha képtelenek megváltozni, a PiS, valamint a Fidesz is az alakulóban lévő jobboldali-populista frakció tekintélyes tagja lesz. Az egyértelmű, hogy mindkét párt az erő helyzetéből áll oda a rajtvonalra. Orbán esetében az előrejelzések nem azt mutatják, hogy gyengülne, sőt, inkább az ellenkezője igaz. Ha jelentős különbséggel kerekedik felül, akkor még inkább felvetődik a kérdés, hogy melyik pártcsaládhoz csatlakozik.
A Jog és Igazságosság pozíciója már korántsem ennyire erős, az új, Európa-barát szövetség csak 1-2 %-kal marad el tőle. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy mekkora erőt képvisel a leendő parlamenti csoport. A tagpártok mennyire képesek összefogni, és mit tudnak elérni. Az AfD vezére e pillanatban kizártnak tartja, hogy Kaczynskit meg tudják nyerni. Meuthen azt is elismerte, hogy igencsak eltérnek az érintett pártok céljai.
Paul Lendvai óv attól, hogy bárki alábecsülje az ausztriai botrány nemzetközi következményeit. Mint megállapítja, először is Putyin kapott egy nagy pofont, miután ő pénzeli az unió szétrombolásán fáradozó jobboldali-nacionalista mozgalmakat. De még kínosabb a kiszivárgott felvétel Orbán Viktor számára, hiszen ő jó barát és mintakép az FPÖ vezetése számára. Pár hete Strache jelenlétében az „osztrák modellt” ajánlotta Európának és a jobbközép pártoknak. Mármint hogy azok működjenek együtt a szélsőjobbal.
A kommentár szerint Ausztria minden bizonnyal csupán egy átfogó politikai megtisztulási folyamat kezdeténél tart, de hogy annak végén hová jut, azt jelenleg nem lehet megjósolni. Viszont Van der Bellen államfő határozott kiállása azt mutatja, hogy a belpolitikai vihar ellenére működnek a liberális demokrácia intézményei. Ugyanakkor teljesen jogos, hogy újságírók és a romokban heverő koalíciós kormány ellenfelei további kompromittáló bizonyítékokat keresnek.
Nem győzi dicsérni az újság az osztrák köztévé külön műsorát, amely azután készült, hogy kiderült: az FPÖ vezére az ország orbanizálásáról fantáziált. Az ORF úgy járt el, ahogyan az az újságíróktól elvárható. Remek élő kapcsolásokkal, alapos kutató munkával, profi módon. Megmutatta, mire is való a közszolgálat: ily módon valóban igaz, amit sokan már régóta hangoztatnak, hogy tudniillik meg kell reformálni a közrádiót, illetve televíziót. De némelyek csalódására oly módon, hogy még nagyobb függetlenséget kell adni neki.
Salvini, Le Pen, Orbán, Wilders – a jobboldali-populista pártok és politikusok igyekeznek lenyomni az FPÖ botrányát. Úgy tesznek, mintha az őket nem érintené. A magyar kormányfő a végén azért csak megeresztett egy mondatot, mondván, hogy az osztrák közlekedési miniszter azért nem tudott jelen lenni a zalaegerszegi tesztpálya avatásán, mert Ausztriában soron kívül vadászidény kezdődött. A kijelentésen minden cinizmusa ellenére érződik némi szolidaritás, hiszen a politikus a hét végén még úgy nyilatkozott, hogy nem kívánja kommentálni a fejleményt, mert osztrák belügyről van szó. Ebben a belügyben azonban neki nagyon is van szerepe, hiszen a napvilágot látott videón Strache a barátjának és példaképének nevezi a kormányfőt. És olyan sajtóviszonyokat akart, mint amilyenek Magyarországon vannak. A barátságot két hete még személyesen ápolták Budapesten. De az FPÖ bukása után a jelek szerint az egyik oldalon legalábbis valamelyest kihűlt az összetartozás érzése.
Le Pen súlyos hibának nevezte, amit Strache csinált, ám úgy vélte, hogy a visszalépéssel a politikus meglakolt az ügyért. A francia vezető maga is nyomás alá került, mert Steve Bannon jelenleg Franciaországban a Nemzeti Gyűlés mellett korteskedik. Épp emiatt Macron pártja azt veti a szélsőséges párt vezetőjének szemére, hogy valójában a trójai faló szerepét játssza, a többi közt Trump számára. Le Pen visszautasította a vádat.
A lap bombának minősíti az Osztrák Szabadságpárt lelepleződését, ám óv attól, hogy a többi párt előre igyon a medve bőrére az európai választáson. Mint visszapörgeti, a jobboldali populisták ügye igen jól állt, ám a botrány most azzal fenyeget, hogy béklyót rak az egész szélsőjobbos szövetségre. És éppen az FPÖ keveredett bajba, miközben osztrák koalíció modellül szolgált a földrészen arra, miként kell a szélről meghódítani a hatalmat. Az autoriter Orbán Viktor arról áradozott, hogy itt a minta Európa számára. A konkurencia ugyanakkor e pillanatban már abban bízik, hogy az eset visszaveti az euroszkeptikus erőket a földrészen. Az SPD strasbourgi frakcióvezetője azt fejtegette, hogy ezek után játék a tűzzel, ha valaki olyanokra szavaz, akik kiárusítják országukat és be akarják dönteni a demokráciát.
A berlini Tudomány és Politika Alapítvány szakértője sajátosnak tartja, hogy Strache követendőnek minősített azt, ahogyan a magyar kormány elbánt a sajtóval, hiszen Orbán gazdasági szereplőkön keresztül engedelmességre kényszerítette a szerkesztőségek jó részét. De ezzel együtt nem biztos, hogy az egész skandalum érezhető kihatással lesz az EP-választásra. Az európai zöldek társelnöke úgy gondolja, hogy hosszú távon inkább aláássa mindazt, amit a tekintélyelvű nacionalisták hirdetnek.
Nem szabad bízni a szélsőjobban, mert mint az osztrák példa mutatja, azt nem lehet megszelídíteni. Erre figyelmeztet az amerikai Brookings Intézet egyik kutatója, aki szakterületként a szélsőjobbot választotta. Alina Poljakova úgy gondolja, hogy a bécsi botrány hatalmas hatással lesz az egész kontinensre. De már akkor is bejött, ha az volt a célja, hogy leleplezze, milyen cinikus módon kész kiárusítani az országát Strache egy idegen hatalomnak, amelyről köztudott, hogy külföldi választásokat szokott befolyásolni. De már előtte látni lehetett, hogy teljes tévedés volt Kurz részéről azt hinni, majd ő megfékezi az FPÖ-t. Hiszen a párt nem tágított szélsőséges nézeteitől, inkább az ÖVP-t tolta jobbra a bevándorlás és az iszlám kapcsán. Azután most beütött a krach, ami még jobban igazolja, hogy a kancellárnak nem lett volna szabad építenie a koalíciós partnerre.
A példából más politikusoknak is okulniuk kell Európában, már ha valamely nagy párt képviseletében az erősödő szélsőjobb fenyegetésével néznek szembe. Le Pen, Salvini és a többi populista folyton a nemzeti szuverenitásra hivatkozik, ám Strache esete mutatja, hogy az csak a megalkuvás és a képmutatás leplezésére szolgál. Arról nem beszélve, hogy messze nem csupán a Szabadságpárt állt össze Putyinnal. Orbán Viktor nyíltan csodálja az elnök „erősember” típusú politizálását. A Krím megszállása után sutba vágta a közös uniós álláspontot és vendégül látta az államfőt. Mindebből következően Kurznak tudnia kellett volna, hogy az ördöggel paktált le. Mostani mentegetőzése sekélyes. Még súlyosabb, hogy a szövetséges idegengyűlölő, rasszista ideológiája nem volt elegendő ok a szakításra, tettenérés kellett hozzá. Mindenesetre a történtek arra figyelmeztetik a középpártokat: nem lehet/szabad összeállni a szélsőjobbal, mivel az nem civilizálható.
Nehéz idők járnak mostanában az európai középjobbra: szorongatják a populisták, sorozzák a szociáldemokraták és belső viták gyötrik, ezért azután a nagy konzervatív pártok egyre kevésbé tűnnek a hatalom természetes letéteményesének. A gyengülés és a széttöredezés feltartóztathatatlannak látszik. Az uniópártok még Németországban is elvesztettek egy sor választást. A folyamat elérheti jelképes csúcspontját az EP-választáson, két évtized után a pártcsalád alighanem elveszti vezető szerepét Strasbourgban. Az okokat illetően egyesek azt mondják, a kereszténydemokraták nem találták a választ a nacionalista szélsőjobb felemelkedésére. Mások szerint a sorozatos válságok kettétörték a mozgalmat, így levált róla a régóta létező jobboldali populizmus. Ha ez igaz, akkor a két irányzat között most olyan háború készül, amelyből egyik sem kerülhet ki vitathatatlan győztesként. Még Ausztriában sem, ahol az FPÖ ugyan megrendült, de nem lehet két vállra fektetni. Vagyis nyílt seb tátong az európai konzervatív irányzat szívén és nem lesz egyszerű begyógyítani.
Budapesten reneszánszát éli a zsidó életforma és ez talán meglepi azt, aki más várakozásokkal érkezik a városba. A szerző, Adam LeBor, 2002-ben az Óbudai Zsinagógában kötött házasságot magyar feleségével, azóta is részt vesznek a közösség eleven életében. A sajtó persze arra összpontosít, milyen kampányt folytat a kormány Soros ellen. A bírálók szerint uszítás zajlik, a hivatalosságok azonban tagadják. De ennél sokkal érdekesebb és lelkesítőbb, hogy újjáéled a zsidó élet. Iskolák, közösségi központok, jóléti és szociális intézmények, zsinagógák virágoznak. Becslések szerint 100-200 ezer zsidó, illetve zsidó származású ember él Magyarországon, nagy többségük Budapesten.
A holokauszt árnya azonban még most is messzire nyúlik. De ettől még vidéken sok magyar életében nem találkozott még egyetlen zsidóval sem. A két kultúra azonban összefonódik. Viszont továbbra is dolgozni kell a magyarok és a zsidók kapcsolatain. Orbán Viktor elítélte, amiért Magyarország annak idején nem védte meg zsidó polgárait, ám ezzel párhuzamosan dicsérte Horthyt. Tovább élnek a régi közhelyek. Sokat elárul, hogy még mindig létezik a „zsidózni” kifejezés. Némelyek meg is teszik. De errefelé nem lövik agyon azokat, akik a zsinagógában imádkoznak. A tömeges zaklatás sem jellemző. Csökken a zsidókkal szembeni gyűlölet bűncselekmények száma. De a legutóbb feljegyzett 32 eset is túl sok. Viszont eltörpül Nagy-Britannia mellett, ahol tavaly korábbinál 16 %-kal több, 1652 ilyen incidens történt.
