A látszat az, hogy az USA egy voltaképpen már elveszített innovációs csatát utólag, erőből próbál megfordítani. Azon lehet vitatkozni, hogy tényleg a Huawei készíti-e jelenleg a legjobb mobilokat, azon viszont nem nagyon érdemes, hogy ár/érték arányban lehagyta a versenytársakat, közöttük az amerikai iPhone-t is. Mindez nem történhetett volna meg, ha az iPhone-t nem Kínában gyártanák 2007 óta, azaz kellett hozzá a szabadalmi jog sajátosan kínai értelmezése is. (Apropó, arra még emlékszik valaki, hogy az Apple az okostelefonok kezelőfelületének megoldásait igen nagy hányadban a Nokiától nyúlta, és egy elbukott per nyomán azóta is minden eladott készülékért fizet a finneknek?) De a lényeg mégis csak az, hogy a kínaiak nagyon jó mobilokat csinálnak relatíve olcsón, és hatalmasakat harapnak az iPhone hagyományos piacaiból.
A Huaweijel szemben az a vád, hogy a céget a kínai titkosszolgálat finanszírozza, és a gyártó az illegális támogatásért a hálózataiba és esetleg a készülékeibe beépített „hátsó bejáratokkal” fizet. A Huawei immár a második legnagyobb készülékgyártó a világon – a Samsung mögött és az Apple előtt –, az 5G hálózatokban pedig piacvezető. A technológiák és az árak versenyében tehát látszólag nyerésre áll, de ez a biznisz legalább annyira a bizalomról is szól. Arról, hogy elhisszük-e, nem férnek hozzá illetéktelenek a mobilon tárolt adatainkhoz (az életünkhöz), meg arról, hogy elhihető-e ugyanez az adatbiztonság szempontjából még fontosabb hálózatokról.
A világ bonyolult: a Huawei versenyelőnye részben a telefonjain futó amerikai szoftvereknek köszönhető. A kínai telefoniparba nehéz úgy belerúgni, hogy ne fájjon az USA-nak is. Ha elveszik az Androidot a Huaweitől, a kiszámítható következmény egy új mobil operációs rendszer megjelenése lesz. Lehet, hogy bukásra van ítélve, de nem biztos: a kínai Tencent/WeChat nemcsak fejlettebb, de immár nagyobb és értékesebb is a Facebooknál – és még az sem biztos, hogy több adatot lop el a felhasználóktól, mint az amerikai vetélytárs.