FAZ
Az ausztriai politikai földrengés nyomán vezető német politikusok a jobboldali szélsőség ellen mozgósítanak, egyben arra használják a fejleményt, hogy tisztázzák saját viszonyukat a jobboldali populistákhoz. A CDU elnök asszonya részére az a nagy tanulság, hogy a demagógok számára saját maguk a fontosak, nem az ország, nem Európa, nem a jövő. És készek a nemzet érdekeit akár egy szelet vajas kenyérért eladni, ám ilyen politikusoknak nem szabad beleszólást kapniuk az unió ügyeibe – tette hozzá Kramp-Karrenbauer. Manfred Weber ezt megtoldotta azzal, hogy a hazájukhoz egyáltalán nem hű nacionalisták kiárusítják országukat és értékeiket. A konzervatívok főtitkára azt fejtegette, hogy a jobboldali populistáknak nem számítanak az emberek, csak saját magukkal vannak elfoglalva.
A szociáldemokraták vezetője arról beszélt, hogy a Néppárt tette lehetővé a szélsőjobb felemelkedését, mert nem kellőképpen határolódott el attól, inkább kivárt. A vége pedig az lett, hogy a farok csóválja a kutyát.
FAZ
Javában zajlik a vita Európáról, ám meglehetősen eltérnek egymástól a vélemények, hogy mit is értünk alatta. Egy magyar kormány tisztségviselő például csak akkor tartja elfogadhatónak az uniót, ha az kellőképpen figyelembe veszi a tagállamok érdekeit. Ez nála konkrétan azt jelenti, hogy az EU ne üsse bele az orrát az olyan magyar belügyekbe, mint a jogállamilag aggályos intézkedések vagy a sajtó alattomos megzabolázása. Arra a szemrehányásra, hogy itt végső soron unióellenes hozzáállást lehet tetten érni, Budapesten az a válasz, hogy az ország az utóbbi évszázadokban soha nem volt szabad, ezért most rendkívül fontos számára a szuverenitás.
Az áldozati szemszögből szemlélt történelem szívesen hangoztatott érv, és nem csak olyan pártok és kormányok részéről, mint a magyar. Az erős emberekben közös, hogy szeretnének örökre hatalmon maradni. Ám ha egy vezér egynek tekinti magát országával, akkor nagy a valószínűsége, hogy a végén elveszti azt. A történelmi hivatkozások sokszor fontosak, ám a múlt egyetlen eseménye sem alkalmas arra, hogy az egy az egyben modellként szolgáljon a ma számára.
Az egész FPÖ-vircsaft mögött, bármennyire is képtelenségnek hangzik, az húzódott meg, hogy Ausztriát Kelet felé tolják. Olyan államot csináljanak belőle, mint az orbáni Magyarország, ahol a hatalmasok irányítják a sajtót és kiüresedik a demokrácia. De Strache rövid idő után megmámorosodott a hatalomtól. Kezdve azzal, hogy külügyminisztere meghívta az esküvői lakodalmára Putyint, de ez egyáltalán nem ér véget azzal, hogy a belügyi tárca vezetője razziát rendel el a titkosszolgálatnál.
Az osztrák kancellár határozottnak akar látszani a kormányszövetség felmondásával, ám egyúttal leplezni igyekszik, hogy Strachét és az FPÖ-t ő tette szalonképessé. Az induláskor nagy változásokat ígértek, ám 500 nap elteltével hatalmas dörej közepette összedőlt az egész konstrukció és a következmények messzire fognak hatni. De a video csak a bukást kiváltó ok és a hatalom kudarcának alapja volt. A Szabadságpártról Ibizán lehullott az álarc. Kiderült a kis emberek állítólagos ügyvédjéről és a haza védelmezőjéről, hogy csupán cinikus hamisjátékos, számára a befolyás puszta öncél, az állam pedig a korlátlan cselekvés lehetőségét jelenti. Esetében az anyagi és szellemi értékek alku tárgyát képezik.
Az osztrák politikai felfordulás segíthet megfordítani a populista hullámot, azaz visszanyomni a szélsőjobb mind nagyobb vonzerejét. Mert ami kiderült a videóból: orosz beavatkozás, korrupció, újfasizmus, orgiák és árulás, az minden krimit felülmúl. De hát már az rendkívül szokatlan volt, hogy Kurz kancellár a választás után az FPÖ-vel lépett koalícióra, mert az ilyen pártokat leprásként szokták kezelni Európában. Azután a rendőrség a Szabadságpárt irányításával kétséges jogi felhatalmazással iratokat foglalt le a titkosszolgálatnál, ideértve, hogy az miként dolgozik a szélsőjobbra, hogyan figyeli meg annak orosz és alvilági kapcsolatait. Azon kívül anyagokat másolt le a nyugati elhárításokkal zajló információcseréről és a külföldi partnerek most attól félnek, hogy az adatok és módszerek már eljutottak Moszkvába. Úgy hogy az osztrákok immár nem kapnak értesítést a külföldi társszervektől a terrorizmust, a szélsőségeseket és a szervezett bűnözést érintő ügyekben.
Strache a felvételen arról beszélt, hogy stratégiai együttműködést alakított ki a Kremllel. De most már a következmények az érdekesek. A politikus hasonszőrű barátai összehangolt kampányt folytatnak. A nagy pártcsaládok viszont csak nehezen tudják célba juttatni üzeneteiket. Orbán és a többiek igen hatékonyan ostorozzák Brüsszelt, a migránsokat és a muzulmánokat. Ám Európában ezzel együtt pária a magyar vezető, miközben sütkérezik a Trumptól kapott dicséretben. A nagy terve az, hogy a konzervatívok osztrák mintára vele és társaival álljanak össze, ne a középbal maradékával. Csakhogy az események aláássák elképzelését. Az ingadozók számára riasztó az, ami most Ausztriában történt. De ennél is lényegesebb, hiába emelnek be furfangos pártokat a hatalomba, azok ettől nem lesznek kevésbé fortélyosak.
A kommentár úgy látja, hogy ami az Osztrák Szabadságpártról kiderült, azt egyáltalán nem szabad kivételnek tekinteni, a jobboldali populistákat összeköti, hogy szoros viszony kapcsolja őket Putyinhoz, és hogy példaképüknek tekintik Orbán Viktort. Strache mindenképpen az európai jobboldali demagógok egyik központi figurája volt, mivel egy kereszténydemokrata párttal közösen kormányzott, amire sehol másutt nem volt példa. Ily módon Ausztria kísérleti terepnek számított, mármint hogy képesek-e a konzervatívok civilizálni a populistákat, vagy a dolog inkább fordítva van?
Egész Európában megfigyelhető volt, mennyire küszködnek a kereszténydemokraták a megerősödött jobboldali konkurenciával. Tehát hogy akkor most elhatárolódjanak azoktól, vagy netán együttműködjenek velük. Példaszerűen végig lehet követni ezt a dilemmát Manfred Webernél. Hiszen az ő pártcsaládjában csücsül az európai jobboldali populizmus szupersztárja, Orbán. A frakcióvezető sokáig próbálta megszelídíteni, de a végén kudarcot vallott. Nem zárták ki, de karanténba zárták, amire válaszul a miniszterelnök megvonta bizalmát az EPP csúcsjelöltjétől. Vagyis a bevallottan nacionalista magyar vezető válaszolta meg a kérdést: nem lehetséges az együttműködés a kereszténydemokrata Weberrel.
A maga módján felelt Strache is: beavatott mindenkit a jobboldali populizmus mélységeibe. És ott bizony elég vad dolgokat tapasztalni. De a lényeg hogy ő legyen a kancellár, Ausztria Orbánja. Persze itt messze nem egyedi esetről van szó. Csak remélni lehet azonban, hogy a többiek nem szeretnének országuk Orbán Viktorja lenni. Hiszen ő olyan rendszeren uralkodik, amely egykor demokrácia volt. Így a választási kampány finisében jó volna azt az üzenetet kapni a demagógoktól, hogy sok olyasmi van az EU-ban, amivel nem értenek egyet, de semmiképpen sem szeretnének olyanok lenni, mint a magyar miniszterelnök.
Strache bukása a lehető legteljesebb mértékben blamálta Orbán Viktort, hiszen az osztrák politikus a titkos felvételen visszatérően rá hivatkozott és a magyar vezető két hete még igen szívélyesen fogadta az FPÖ elnökét és alkancellárt a rezidenciáján, a karmelita kolostorban. Majd kijelentette, hogy Európának az osztrák modellt kell átvennie, ily módon üzenve a Néppártnak. De már a mostani botrány előtt is illuzórikus volt részéről a törekvés, hogy az EPP működjön együtt Salvini blokkjával. Most meg már teljesen lehetetlen. Ugyanakkor árulkodó, hogy Strache – a magyar példát követve - magához akarta ragadni a sajtó ellenőrzését. Orbán a magyar média 75-80 százalékát tartja kezében. És az inkriminált beszélgetésből az is kiderül, hogy mindehhez Pecina készítette elő számára a terepet. A felvétel idején már megpecsételődött a Népszabadság sorsa. Az üzletember strómannként játszotta át Orbán érdekkörébe.
Az európai nagy pártok reményt merítenek Strache bukásából. Ezért mindenütt arra hívták fel az embereket, hogy szálljanak szembe a szélsőjobbal. Az FPÖ a Salvini fémjelezte nacionalista szövetség egyik pillére. A francia gazdasági miniszter emlékeztet arra, hogy vezéréről Le Pen pár hónapja még dicshimnuszt zengett. Ám Le Maire kiemelte: az osztrák politikusnak azért kellett távoznia, mert rajta kapták, amint idegen erőknek próbálta eladni a szolgálatait. Merkel azt hangsúlyozta, hogy ezek a mozgalmak sok tekintetben megvetik az európai értékeket, meg akarják semmisíteni a mai Európát, ezért határozottan harcolni kell ellenük. A jelentés idézi Újhelyi Istvánt, aki szerint Ausztriával eldőlt az első dominó és most sorra jön Salvini, Le Pen, Orbán és az össze többi szélsőjobbos báb, akit Moszkva tart pórázon.
A lap megerősíti, hogy a Strache által emlegetett osztrák üzletember valóban kulcsszerepet töltött be a magyar sajtópiac teljes átrendezésében, miután tulajdonosként bezárta a Népszabadságot. Amikor megvette, azt ígérte, hogy nem szól bele a szerkesztőség munkájába, ellenben pénzt tesz bele és korszerűsíti az infrastruktúrát. Magyar sajtóforrások szerint azonban egyeztetett Orbánnal, aki két dolgot kért tőle: 1. az újság tartsa tiszteletben családjának magánéletét 2. jelezze, ha egyszer meg akar válni az orgánumtól. Utána a lapban szinte nap mint nap jelentek meg leleplezések a hatalomról, míg nem Pecina lehúzta a redőnyt. Hivatalosan a rossz anyagi helyzetre hivatkozott, ám az éppen akkorra stabilizálódott.
Az egész ügy politikai indítéktól bűzlött. A tulaj még csak nem is keresett lehetséges vevőt és elutasította a frissiben elbocsátott munkatársak vételi ajánlatát. Egy vállalkozó ilyet nem csinál. Ám figyelembe kell venni, hogy egyidejűleg Pecina kezében volt a legtöbb megyei újság és több magazin. Emellett üzleti viszony fűzte Spéder Zoltánhoz, aki elméletileg közel állt Orbánhoz. Ám a társ kegyvesztett lett a miniszterelnöknél és hivatalosan – nyilvánvalóan nem éppen jószántából – megvált a legtöbb cégétől. A példát az osztrák is követte, csak nem tudni, mi zajlott le a háttérben. Mindenesetre a sajtóérdekeltségek Mészároshoz kerültek – a brutálisan becsukott Népszabadság nélkül.
Úgy tűnik, Pecina továbbra is jó kapcsolatokat ápol a kormányfővel. Magyarországon az az általános nézet, hogy az üzletember végezte el a piszkos munkát, amikor felszámolta a Népszabadságot. Ezért cserében tisztes áron megvették tőle a vállalkozásait. Ám az ár nem ismeretes, ezért nehéz ez ügyben bármit is mondani. Viszont ily módon senki sem vádolhatta Orbánt, hogy ő vagy valamelyik oligarchája állította le az újságot. Ám Mészárosnak játszotta át a megyei lapokat, amelyek alighanem minden másnál fontosabbak a tömegek befolyásolására.
Az osztrák koalíciós kormányzási forma sok jobboldali és szélsőjobbos pártot csábított Európában, ám most a modell megingott. Strache éppen két hete járt Orbán Viktornál, az illiberális demokrácia bajnokánál, aki arra szólított fel, hogy át kell venni azt, amit az osztrákok csinálnak, mert ami megy Bécsben, annak mennie kell Brüsszelben is. De az ibizai botrány megrengette a példát. Kurz felmondta a szövetséget, hogy legalább valamennyit megőrizzen hiteléből Európában. De egyelőre nem lehet felmérni, milyen következményekkel jár az eset az EP-választásra. A nacionalisták továbbra is agitálnak a „rendszer” ellen, amivel idáig sikeresek voltak a választóknál. Az FPÖ bizonyosan sokat veszít az ügy miatt, ami a többieket illeti, velük kapcsolatban egy szakértő azt fejtegette, hogy gyakran a szélsőjobbos választók a legelszántabbak. Ilyenkor pedig könnyen szemet hunynak a kisiklások fölött. És őket elsősorban a hazai dolgok érdeklik, ezért valószínűleg nemigen hat rájuk az osztrák fejlemény.
Azon kívül a Szabadságpárt sosem titkolta rokonszenvét Oroszország iránt. Ám a kérdés megosztja az európai nacionalistákat. Viszont a video felveti, hogy a Kreml nem avatkozik-e bele a választásba.
Der Standard
Az elemzés arra figyelmeztet, hogy ne hagyjuk magunkat palira venni: az FPÖ vezérének bukása csak egy állomás a sajtóért folyó harcban. Most pontosan lehet érzékelni, miért is van szükség közszolgálati médiára. Az ORF különkiadása kellő súlyt adott a soha nem látott kormányválságnak. A köztévé főként azzal tett eleget tájékoztatási kötelezettségének, hogy újra és újra lejátszotta a felfoghatatlan videót. De kivehető volt, hogy itt profi újságírók lázadnak fel, miután a hatalom már jó ideje próbálta gúzsba kötni őket. Nem véletlen, hogy közvetlenül a botrány kirobbanása után az államfő a független sajtó jelentőségére figyelmeztetett.
A Krone beállt a kormány mögé és ezért milliós hirdetéseket kapott. Ám most Strache ostobasága folytán a Szabadságpárt ellenfele lett. Amúgy Kurz is igyekszik hatni a sajtóra, csak ő jobban és intellingensebben csinálja. De amikor az új választásokat bejelentette, az a ködösítés magasiskoláját jelentette. Mármint hogy neki mennyit kellett nyelnie az elmúlt másfél évben. Tehát nem az osztrákoknak, a szélsőjobbos szemét és a folyamatos hatalmi visszaélések miatt. Ugyanakkor folytatódik a küzdelem a sajtó részéről azokkal az olvasókkal közösen, akik szükségesnek tartják egy demokráciában, hogy a hatalom körmére nézzenek. Akik nem akarják, hogy nap mint nap nyakon zúdítsák őket hazugságokkal, gyűlölettel és összeesküvés elméletekkel. És főként nem, hogy hülyének nézzék őket.
A vezércikk nem tartja valószínűnek, hogy a populisták át tudnak törni a héten esedékes EP-választások, de arra is felhívja a figyelmet, hogy a politikai középnek bizonyítania kell érdemeit. Mindenesetre a nemzeti erőpróbákon a szavazópolgárok sorra hagyják ott a néppártokat, a franciáknál, németeknél, olaszoknál. Ez alkalommal nem kell ilyen katasztrofális következményekre számítaniuk, de a konzervatívok és a szociáldemokraták valószínűleg elvesztik a többséget. A liberálisok és a zöldek közreműködésével azután féken tarthatják a radikálisokat, illetve az elitellenes ellenfeleket. De fontos kérdésekben általában nemigen jutnak egyetértésre, arról nem beszélve, hogy a lázadó nacionalisták fontos helyekhez juthatnak bizottsági elnökként, jelentéstevőként.
Vagyis a kormányok és a Bizottság szembesülhetnek azzal, hogy ilyen fura Parlamenttel még nem volt dolguk. A feszültség további forrását jelenti a migráció, illetve a jogállam ügyében zajló vita a Nyugat és egynémely keleti tagállam között. De az EU bírálóira is jellemző az egység hiánya. Addig egyetértenek, hogy csökkenteni kell Brüsszel beleszólási jogát a nemzeti ügyekbe, de egyébként nem sok közös törekvést mutatnak a populisták és a nacionalisták. A választás kimenetele előreláthatólag rávilágít, hogy az emberek többsége nem bízik a radikális oldal egyszerűsítő válaszaiban, mert a kérdések bonyolultak. De ettől a mérsékelteknek még semmi okuk sincs az elégedettségre. Ki fog derülni, hogy az unió a homokzsák minden düh levezetésére. Az Európa-barát pártoknak a következő évben fel kell mutatniuk eredményeket, máskülönben utána a polgárok várhatóan kevésbé megbocsátóak lesznek.
Az európai választás megmutatja a héten, mennyire erős a populizmus. A szélsőjobbos populisták az utóbbi időben körbeutazzák a földrészt és úgy állítják be, hogy egyesült erővel megverik a politikai elitet, végrehajtják a nagy áttörést. Legutóbb szombaton, Milánóban, Salvini meghívására borultak egymás nyakába. De jellemző volt, amiről nem beszéltek: az FPÖ botrányáról, amely megrázta Ausztriát, sőt, végighullámzik az egész kontinensen. Arra emlékeztet, hogy Oroszországot szoros kapcsolat fűzi sok ilyen párthoz. Egy brit tory képviselő furának tartja, hogy a jelek szerint egy csomó ilyen mozgalom az orosz érdekeket képviseli, nem pedig azt, ami saját országának jó.
A választás előtt a populisták a haragra és a nacionalizmusra játszanak, míg a nagy tömörülések vezetői igyekeznek az irányvonal fenntartását eladni apátiába süllyedő híveiknek. Sok szélsőséges populista barométernek tekinti az eredményt, bár többségre nem számíthatnak Strasbourgban. De sok szakember szerint biztosan új korszak kezdőik az európai politikában. Mujtaba Rahman, az Eurázsia Csoport igazgatója arra számít, hogy a populista felkelés megkísérelheti belülről átvenni, vagy megbénítani az intézményeket.
Putyin évek óta tart fenn kapcsolatokat a szélsőséges pártokkal, mert az EU szétverésén dolgozik. Ennek megfelelően hálózata ontja a hamis híreket a bejáratott pártok hiteltelenítésére. A földrészen erősödik az antiszemitizmus, állandó gond az elit- és bevándorlás-ellenes hangulat. Jönnek fel a nacionalisták, nagy lett az újfasiszta pártok hangja. A populisták viszont visszafogták magukat, mert rájöttek, hogy szavazóik az unió reformja és nem szétverése mellett vannak. Ebből következik, hogy Salvini, Le Pen és a többiek azt remélik, hogy Brüsszel lebénul, ők viszont új lendületet kapnak odahaza, ami sokukat a leginkább izgatja.
Ám kérdéses, hogy minden várható mandátumtöbblet ellenére képesek lesznek-e erős és egységes frakciót alkotni. Hiszen közéjük áll egójuk és a sok ideológiai különbség. Mindenesetre akár 180 helyet is szerezhetnek, ami elég, hogy lelassítsák és megnehezítsék a munkát az Európai Parlamentben. Beleszólhatnak a költségvetésbe és a legfontosabb posztok betöltésébe. Viszont megjósolhatatlan a szavazópolgárok viselkedése. Inkább ingatagok, semmint megosztottak, de a bevándorlás csak mérsékelten foglalkoztatja őket. Sokukat vonzzák a populisták, ugyanakkor nem kis részüket ugyanők taszítják, az erősödő nacionalista érzelmekkel együtt.
Washington Post
Próbál egyesülni és behatolni az EU-ba az európai szélsőjobb. A szombati milánói nagygyűlés melldöngető erődemonstráció akart lenni az egész földrész politikáját fejre állító nacionalisták részéről. Most már ott tartanak, hogy befolyáshoz jussanak Brüsszelben és belülről gyengítsék meg az uniót. Ám az eddigi legnagyobb erőpróba vár rájuk, mert bizonyítaniuk kell, hogy ugyan a nemzeti érdekek elsődlegességét hirdetik, ám képesek-e együttműködni és megváltoztatni a napirendet a földrészen. Van azonban ok a kételkedésre. Mert ugyan elhódíthatják akár a helyek 35 százalékát is, ám nagyon változatos, amit ezek az erők a populizmusban és nacionalizmusban megtestesítenek. Az új szövetség sikerét nagyban gátolja, hogy még nem tudta megnyerni magának a Fideszt és a PiS-t.
És maradnak továbbra is a politikai különbségek közöttük. Az általuk hirdetett nemzetek Európája meglehetősen bizonytalan fogalom – mondja az Európai Külkapcsolati Tanács nevű elemző intézet egyik szakértője. Viszont sok mindenben nem értenek egyet olyan alapkérdések kapcsán, mint a gazdasági növekedés, a migráció és a nagyhatalmakhoz fűződő viszony. Az északiak szűkíteni akarják az EU költségvetését, a nacionalizmus melegágyának számító Magyarország és Lengyelország ezzel szemben ragaszkodik a támogatások eddigi szintjéhez. A menedékkérők átvétele kapcsán pedig a déli frontállamokkal vannak ellentéteik.
Elemzők szerint elképzelhető, hogy Orbán átáll a szélsőjobbos szövetséghez, de előtte még el kell oszlatnia egy-két aggályt személyével kapcsolatban. Hiszen vörös vonalnak tekinti Le Pent. Így a Fidesz egyelőre marad a Néppártban, ám annak már jó ideje fejfájást okoz, mivel szembemegy a pártcsalád normáival. Majd meglátjuk, mire viszik a szélsőségesek Brüsszelben, de az biztos, hogy helyeket kapnak a Bizottságban. És ha egyet tudnak érteni egymást közt, akkor változásokat sürgethetnek a migráció és a gazdaságpolitika kapcsán. De a legfőbb, hogy odahaza kibeszélhetik, mi megy az intézményekben. Azaz megmutathatják, hogy Európa képtelen cselekedni, azaz Orbán és Salvini belülről bonthatja le a szervezetet – állítja Mujtaba Rahman az Eurázsia Csoporttól.
Washington Post
A rasszizmus egyre inkább benyomul az európai politika fő áramlatába – mutat rá Ann Applebaum. Az identitáriusok a neonáciktól eltérően nem viselnek bakancsot, nem borotválják kopaszra a fejüket és nem állnak lesben az árnyékban. De jelen vannak a közösségi médiában, szervezeteket alapítanak, látványos akciókat szerveznek, ahelyett, hogy ordítozva felvonulnának. Azt állítják, hogy elfogadják a pluralizmust, csak szeretnék megőrizni a saját kultúrájukat. Ausztriai vezetőjük azonban kapcsolatban volt a christchurchi tömeggyilkosság tettesével és szintén összeszűrte a levet a szélsőjobbos Szabadságpárttal. És nyomatják a rasszista, összeesküvés elméleteket, amivel lassan a politikai közepet is elérik, nem csupán osztrák földön. Természetesen tagadják, hogy ilyesmit művelnének. De azért eszméik immár megjelennek az FPÖ hivatalos szövegeiben. Pl. hogy a zsidók titokban lakosságcserén dolgoznak Európában a muzulmánok beözönlésének elősegítésével. Vagy hogy meg kell védeni a földrészt az inváziótól.
Ezek az elméletek azután gyorsan terjednek az új kommunikációs technológiák, illetve a szélsőjobb nemzetközi egyeztetése folytán. Arról nem beszélve, hogy kellő vihart kavart a migrációs válság és a dzsihadista terrorhullám. És a félelmek gyorsan radikalizálnak egyeseket, ami azután mészárláshoz vezethet. A Soros elleni megszállott gyűlölet mindenütt jellemző a szélsőjobbos propagandára, Alabamától Magyarországig. Amikor azután Trump vagy Salvini a bevándorlók inváziójáról szónokol, akkor egyben rábólint az identitáriusok mozgalmára is.
