Aki kíváncsi, hamar megöregszik. Ha ez így volna, ebben az országban már csupa öregember élne, mert szeretünk vájkálni a mások életében. A járókelők benéznek a földszinti ablakon, a szomszéd hallgatózik a falon, átles a kerítésen. A napokban olvastam, hogy egy szegedi klinika intézetvezetője az egészségügyi nyilvántartó rendszerben kutakodott az egyik beosztottja személyes egészségügyi adatai között.
Innen nézve meglehetősen ijesztő, hogy akár még illetéktelenek is hozzáférhetnek az egészségügyi adatainkhoz. A háziorvosom mesélte, amikor az év elején feltette azokat a bizonyos kötelező kérdéseket, amelyeket be kellett táplálnia rólam a láthatatlan, de kíváncsi „központi orvosnak”, hogy ő maga is kicsit bizonytalan, jól teszi-e, hogy a betegeiről a legkényesebb adatokat is rögzíti. Ki tudja, hol, kinél landolnak? Aztán ott vannak a „felhőbe” feltöltött receptek is, amelyek szintén sokat elárulnak az egészségi állapotunkról.
Úgy is mondhatjuk, hogy az utóbbi években a kíváncsiskodást állami szintre emelték, s egyre újabb területekre terjeszti ki a „nagy testvér” a figyelmét. Az még talán rendjén is van, hogy a nagyvárosok bűnügyileg fertőzött körzeteiben, a közutakon szaporodnak a térfigyelő kamerák - Magyarországot jelenleg mintegy 16 ezer ilyen eszközzel figyelik. A szabályok szerint ezeket a felvételeket néhány napon belül törölni kellene, ám a „szervek” azért lobbiznak, hogy egyre jobban kitolják ezt a határidőt. Szó van a különféle rendszerek összekapcsolásáról is, de ez csúszik, mert aligha menne bele a Nemzeti Nyomozó Iroda, az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Információs Hivatal, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, vagy a TEK, hogy minden ilyen begyűjtött „tudás” egyedüli birtokosa Pintér Sándor legyen.
A magánéletünk iránti kíváncsiság egyik élenjárója a közösségi média. Kevesen gondolják végig, hogy ami információt oda feltesznek, az örökre ott is marad, és akkor is visszakereshető, amikor arra a legkevésbé sem számítunk. Új állásra pályázunk? Az interjú előtt a HR-osztály könnyűszerrel utánunk néz, kivel, mit osztottunk meg korábban, milyen a politikai kötődésünk, a kapcsolati hálónk, a baráti körünk…
Éppen a napokban járta be a világsajtót az a hír, miszerint Kínában ezt már olyan tökélyre fejlesztették, hogy a hatóságok szinte mindenkiről mindent tudnak. Mi persze még a fasorban sem vagyunk e téren, de újabb nagy lépést teszünk ebbe az irányba. Júliustól a legkisebb panziónak is jelentenie kell, hogy mikor, kivel vettünk ki szobát, és meddig voltunk ott. Aki nem jelent, azt megbüntetik, akár be is zárathatják.
Hírek szerint már a fürdők számára is készítik a szoftvert, amivel majd jelenteniük kell a „nagy testvérnek”, hogy ott jártunk. Talán lesz kamera is, hogy úsztunk-e, vagy csak pancsoltunk a medencében, esetleg háromnál többen sustorogtunk a sarokban, ami egyesek esetében akár tiltott gyülekezésnek is minősülhet majd.