Még ma is tektonikus aktivitást mutat a Hold - erre utal az Apollo-missziók korában történt egyik holdrengés adatainak elemzése. A 28 feljegyzett rengésből nyolc, geológiai szempontból fiatalnak számító törészónák közelében történt - állapították meg a washingtoni Smithsonian Intézet elemzői, Thomas Watters és kollégái a Nature Geoscience című szaklapban megjelent tanulmányában.
A Hold a keletkezése után lehűlt, majd zsugorodott, mint ahogyan
A Hold felszíne, amely nem olyan elasztikus, mint a szőlőszem héja, eközben többször összetöredezett és ezernyi sziklaszirt képződött. A NASA Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) nevű szondája mintegy tíz évvel ezelőtt geológiailag viszonylag fiatal töréseket fedezett fel. Azt azonban nem tudták, pontosan mikoriak ezek a képződmények és mikori az aktivitás.
A híres Apollo 12-es, 14-es, 15-ös és 16-os holdmisszió asztronautái négy szeizmométert hagytak hátra a Föld kísérőjén, ezek feljegyezték a Hold szeizmikus aktivitását. 1969 és 1977 között a műszerek összesen 28 rezgést észleltek, amelyeket egyebek között aszteroida-becsapódások is kiválthattak. A Földön ezek a rengések a Richter-skála szerinti 2-5-ös erősségűek lettek volna.
Az adatokat újraelemezve megállapították, hogy az Apollo-missziók által feljegyzett rengések egy sorozata nagyon közel történt az LRO által felfedezett törészónákhoz. Nicholas Schmerr, a Marylandi Egyetem kutatója szerint nyolc holdrengés epicentruma nem több mint 30 kilométerre volt az ilyen fiatal zónáktól.
Bár az Apollo szeizmométerek 1977 óta nem működnek, ez geológiai szempontból nem számottevő idő. Ezért nagyon valószínű, hogy a törési zónák ma is aktívak - hangsúlyozta Schmerr.
