Ha az unióról van szó, akkor a hazai közvélemény visszatérő témája, hogy a következő tervezési időszakban „mennyi lesz az annyi”, azaz a 2021-2027-es ciklusban mekkora forrásból gazdálkodik majd Magyarország és a többi tagállam. A rendszer áttekintése nem egyszerű, az alábbiakban a tagállamok, az Európai Bizottság (EB) és az Európai Parlament (EP) közötti alkudozások folyamatát és várható következményeket tekintem át.
Mint az ismert, reálértelemben valószínűsíthetően Magyarország és a többi hasonló fejlettségű régiós ország esetében csökkenni fognak a kohéziós politikához és a mezőgazdasághoz köthető uniós források a 2014-2020-as időszakhoz képest. Az Európai Bizottság első körben jóval magasabb, 20 százalék feletti forráscsökkentést javasolt, az Európai Parlament 2019 elején viszont ezt nem hagyta jóvá. A végső szót valamikor 2020 második felében a Tanács fogja kimondani, minden bizonnyal jelentős csúszással. Várhatóan a fejlesztési ráfordítás esetében növekedni fog a tagállami önrész összege is, így a fejlesztési források reálértéken nem fognak jelentősen csökkenni. A Bizottság elképzelései alapján viszont az önrésznövelésért cserébe az források lehívása jóval kedvezőbb lesz, vagyis rugalmasabb.
Ettől függetlenül a következők erőteljes stratégiaváltásra kényszeríthetik a magyar kormányzatot: (1) ha jogállamisági feltételekhez kötnék az unió tagállamainak megítélt közösségi források kifizetését; (2) jelentős csúszások állhatnak elő a végső egyezség megszületésnél; (3) a kohéziós és agrártámogatások súlyának csökkenése; (4) valamit a humán területek, a K+F vagy a klímavédelem felértékelődése az EU-büdzsén belül.
A 2021-2027-es programozásai időszakban a Bizottság 2018-as tervei szerint bő 35 milliárd eurót kaphat Magyarország az Európai Uniótól, ami minimális csökkenést jelent a 2014-2020-as ciklusban megcélzott 35,3 milliárd eurónyi összeghez képest. Gazdaságilag mérvadó összehasonlítás ugyanakkor nem a nominális összegek, hanem a reálértékek alapján történik. Ez alapján már mindegy 7,5 milliárd euróval kevesebb nettó támogatás várható, ami reálértéken 30 százalékos csökkenést jelent.
A kohéziós alapokból származó források és az agrártámogatások esetén is negatívabb a kép: az agrár- és vidékfejlesztési forrásallokációnál az Európai Bizottság 2018-as árakon 10,4 milliárd euróval számol a következő pénzügyi ciklusra. Ez a jelenlegi kb. 13,5 milliárd eurónyi után közel 20 százalék feletti forráscsökkenésnek felel meg. Emellett a Bizottság egyik fő célja a kisebb termelők intenzívebb támogatása, így a támogatás mértéke jelentősen csökken 100 ezer euró felett.
A tagállami társfinanszírozás mértékének emelése végső soron azt biztosítja, hogy a Bizottság tervei szerint a teljes fejlesztési forrás – uniós támogatás és annak hazai önrésze – érdemben csupán 5-10 százalékkal csökkenjen. A nagyobb hazai önrész egyben nagyobb ösztönzést is jelenthet a tagállamok számára arra, hogy fejlesztéseiket társadalmi (nemzetgazdasági) szempontból hatékonyabban hasznosítsák.
Az ország gazdasági teljesítménye 2015 után jelentősen javult – 2017-re átlépte a válság előtti szintet –, viszont az uniós források csökkenő mértéke azt is jelenti, hogy azonos hatékonysági szint mellett az uniós forrásoknak a növekedéshez történő hozzájárulása redukálódni fog. A 2021-2027 között elhozható EU-pénz éves átlagban a magyar GDP 2,6 százalékát tenné ki, a mostani ciklusra kalkulált GDP-arányos évi 4 százalékhoz képest. Ez a gazdasági növekedésre kedvezőtlen hatást fejthet ki.
A Kohézió barátai nevű csoportosulás (14-16, zömmel 2004 óta csatlakozott ország) pozsonyi találkozóján 2018. november végén egy olyan uniós büdzsé mellett tette le voksát, ami reálértéken a 2014-2020-as ciklus szintjén tartaná a kohéziós és a mezőgazdasági kiadásokat a következő időszakban. Ehhez azonban az Európai Bizottság által javasolt 1,114 százalék helyett a nemzeti összjövedelem (GNI) legalább 1,3 százalékát kellene a közös büdzsére fordítani. Úgy tűnik, hogy Magyarország is hajlandó lenne megemelni legalább a GNI 1,2 százalékára a 7 évre szóló uniós költségvetés kötelezettségvállalási keretét. Ez az ország érdeke is lenne – tekintve, hogy nettó értelemben jelentős kedvezményezett. Meg kell jegyezni, hogy Svédország, Finnország, Dánia, illetve Ausztria és Németország egyelőre GNI-arányosan 1 százalékos kiadási főösszeget tart csak elfogadhatónak.
Az uniós támogatások mértékének csökkentését más fejlemény is befolyásolja: összességében a Brexit és az új uniós célok miatt évi 20 milliárd eurós költségvetési lyuk mutatkozik, de Németország szeretné elérni, hogy éves befizetési kötelezettségének növekedése ne haladja meg az 1 milliárd eurót.
A 2019. márciusi fejlemények tükrében mégsem vehető biztosra az uniós források fentebb vázolt durva megvágása. Az Európai Parlament ugyanis inkább arra törekszik, hogy a 2021-2027-es ciklusban az unió költségvetése ne csökkenjen a fontosabb területeken. Ebbe természetesen beletartozik az is, hogy a kohéziót szolgáló források összege ne essen vissza az Európai Bizottság által javasolt 330,6 milliárd euróra, hanem maradjon 378 milliárd euró.
Az Európai Parlamentnek az uniós költségvetés sarokszámaira közvetlenül kevés ráhatása van, ez leginkább a Tanácsban folytatott egyeztetéseknél dől el. Ugyanakkor a költségvetéssel párhuzamosan forrásallokációs jogszabályoknál és eljárásoknál, továbbá az alapok hozzáférhetőségénél, illetve felhasználásánál lényegi befolyással rendelkezik. Úgy tűnik, hogy a forrásallokáción belül több pénz juthat a kevésbé fejlett régióknak, illetve valószínűleg kialakítják az átmeneti régiók kategóriáját is. Ebbe majd az EU-s átlagos fejlettségének 75 és 90 százaléka közötti régiók tartoznak.
Magyarország számára ez kedvező hír, de vannak az ország szempontjából kedvezőtlen fejlemények is. Az Európai Parlament elfogadta, hogy jogállamisági feltételekhez kötnék az unió tagállamainak megítélt közösségi források kifizetését a 2021-2027 közötti költségvetési ciklusban. Egy új eljárás keretében felfüggeszthetnék, esetleg csökkenthetnék a még nem véglegesített jogállamisági elveket megsértő országok támogatását, és ugyanez vonatkozik azokra az esetekre is, amikor az uniós pénzeket érintő csalás és korrupció elburjánzik, ez ellen a tagállami kormányzatok nem lépnek fel kellően hatékonyan. Az eljárás elindítására az Európai Bizottság tenne javaslatot egy független szakértői testülettel való egyeztetést követően. A szankciókról az Európai Parlament és a tagállamok kormányait tömörítő tanács döntene.
Magyarországra nézve kedvezőtlen lehet az is, hogy az állam- és kormányfői tanácskozáson rögzítették: lehetőleg jövő őszre kellene megállapodni a 2021-2027-es költségvetésről, de esélyes, hogy a főszámokról történő végső alku tovább csúszik. Ez kedvezőtlenül hathat a 2021-2027 közötti időszak gazdasági növekedésre.
Most tehát az körvonalazódik, hogy a kevésbé fejlett közép-kelet-európai periféria számára nem lesz érdemben kedvezőtlen a forrásokhoz való hozzáférés – legalábbis az Európai Parlament eddigi állásfoglalásai ebbe az irányba mutatnak. A Bizottság tervei szerint azonban a visegrádi négyeknek minimum 20 százaléknyi támogatáscsökkentéssel kellene számolniuk a kohéziós alapok tekintetében. Hozzá kell tenni, hogy a legnagyobb nettó befizető, Németország is jelentős mértékű forrásvesztéssel számolhat. Nyertesnek Olaszország, Spanyolország, Görögország mutatkozik, továbbá Románia és Bulgária, az EU két legszegényebb tagországa. Ők a kohéziós alapokból nominális értelemben több forráshoz juthatnak 2021-2027 között, mint az előző ciklusban.
A költségvetési sakkjátszma alapján ugyanakkor nemcsak a mennyiségi, hanem a minőségi változások is döntő jelentőségűek. Az uniós alkudozási folyamatokat nem lehet kizárólag a nyertes-vesztes egyenletekre szűkíteni: az EU-költségvetés logikája szorosan összefügg az EU szerkezetével. A jövő számos kérdése közül az egyik mindenképpen az lesz, hogy a továbbiakban még mindig a status quo lesz-e az úr. A kérdésre adott válasz új költségvetési politikát eredményezhet.