A G-dúr zongoraverseny harmadik tételéről kötelezően említik az ismertetők, hogy Mozart feljegyezte, miután megtanította neki, seregélye némileg hibásan ugyan, de el tudta fütyülni a témáját. Az egyszerű, de bonyolult variációk során feldolgozott népies téma valóban fütyülnivaló, oldja a hosszú, súlyos lassú tétel utáni feszültséget.
A Müpában péntek este elhangzott mű szólistája a zenekar gyakori vendége, Emanuel Ax volt, aki egyszerűnek ható módon játssza Mozartot, nem igyekszik sem romantikus túlfűtöttséggel, sem a sokszor hallható negédeskedéssel közelíteni a szerzőhöz. Egyszerűek hat tehát, amit csinál, de Ax nagyon is odafigyel az alapokra, az értő dallamformálásra, hangsúlyozásra, harmóniai alapozásra, és mindarra, amit ma arról, gondolunk, hogyan lehet a mai modern nagy hangversenyzongorán előadni azt, amit Mozart a kis fortepianójára képzelt el. A zenekar tagjai – persze kevesebb vonós, és csak a szükséges fúvósok – azokon a helyeken ültek, ahol a második részben a szimfónia alatt, így a például a három bőgős már eléggé távol volt a zongoristától, ezért hiányolni lehetett egy kissé intimebb megközelítését az egész műnek.
Talán furcsa, de az intimitás a hatalmas zenekart foglalkoztató Bruckner szimfóniáknak is sajátja, és nem csak azért, mert természetesen nem szól folyamatosan fortissimóban a zenekar fafúvósokkal, rezekkel, üstdobokkal. Népzenei hatások, a természethez, természeteshez legközelebb álló formákhoz átvételeként, Bruckner műveiben is hallhatók. Az egyik réges-régi zeneismertető könyvemben a szerző némi naivsággal, talán csak a megértés könnyebbé tétele okán, de afféle Pastorale (Beethoven Hatodikja) szimfóniának írja le a Negyediket, erdőábrázolásról, madarakról, viharról van itt szó, mondja. Igen természetábrázolás ez itt sokszor, de az igazi tárgy - mint minden nagy műben – az emberi természet maga, azaz mi vagyunk. És ebben, az erről való véleményalkotásában enged magához minket egészen közel Bruckner, például az egészen éteri szépségű második tételben. Mint tudjuk, zeneszerzőnk folyamatosan küzdött a formával, többször átírta műveit, és talán a véglegesnek mondott változatok sem érték el a tökéletességnek azt a fokát – itt talán csak a negyedik tétel −, amit kívánhatnánk, de Bruckner szándékai és megoldásai jó részének tisztasága vitathatatlan.
A Fesztiválzenekarnak és Fischer Ivánnak a nagy hangtömegek differenciált megmozgatása, a hosszú tételek összefogása, vagy egyszerűen csak a pontos belépések olyan természetesek, hogy bőven maradt energiájuk a valódi lényeg megjelenítésére. Megengedték, hogy belépjünk abba a bruckneri világba, ahová valóban nem könnyű eltalálni, ha csak nincsenek ilyen vezetőink.
***
Mozart: G-dúr zongoraverseny
Bruckner: IV. „Romantikus" szimfónia
Emanuel Ax zongora
Budapesti Fesztiválzenekar, karmester Fischer Iván
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. május 10.
