;

Kerekes Vica;

- Civilben is ilyen vagyok - Interjú Kerekes Vicával

Első filmszerepével tizenöt évvel ezelőtt tűnt fel Csehországban, ahol igazi filmsztár. Azóta számos szlovák és magyar filmben szerepelt, színpadon is láthattuk itthon, de igazából az Apró mesék című thriller nyomán fedezte fel magának a magyar közvélemény. Kerekes Vicával beszélgettünk a szakmájáról, a médiáról és persze arról, hogyan lett egy nagy nemzetközi produkció egyik főszereplője Jessie Eisenberg és Ed Harris mellett.

Ötvenhat filmben szerepelt eddig, a magyar média pedig nemrég, az Apró mesék kapcsán fedezte fel magának. Mondhatni: Magyarországon mostanság nincs médium Kerekes Vica nélkül.

Ez nekem is furcsa, hiszen a színészi pályafutásomat nem Szlovákiában vagy Csehországban kezdtem, hanem Magyarországon és csak most sikerült „hirtelen megszületnem”. Az Apró mesék nyilván rám terelte a figyelmet.

Ön meg ellopta a show-t?

Ezt így semmiképp sem mondanám! Nem tudom a showbizt befolyásolni, és ahogy szokás mondani: egyszer fenn, máskor lenn. Színészként olykor felkapnak, kézről kézre adogatnak, holnap meg már valaki más az áldozat. Éppen ezért nem szabad elfogadni azt, amit a médiában megfogalmaznak rólad.

Pedig a világ szlogenekben utazik: egy korábbi filmje kapcsán például az a fenntartás fogalmazódott meg egy rendezőben, hogy „Kerekes Vica túl szép”. Igaz, most már az a nagy mondás, hogy „Kerekes Vica végre megérett a drámai szerepre”.

Nehezen tudom komolyan venni ezeket az értékítéleteket, mert azok az emberek, akik írnak rólam, nem követik szemmel a pályafutásomat, ám úgy elemeznek, mintha megnézték volna minden egyes filmemet. Egy újságírónak, pláne a kritikusnak akkor lenne szabad felemelnie a tollát, ha nagyon képben vannak az adott témával kapcsolatban. Tudom, hogy manapság ez nem túl életszerű elvárás, de hiába dicsérnek, hogy „végre megértem a dráma szerepre”, miközben már számos filmben alakítottam hasonló karaktert. Csak, azok nem jutottak át a magyar határon. Én csak akkor mernék szájamra venni egy másik embert, ha tisztában lennék a kvalitásaival.

Ha nem is láttam mindent, próbálkozom: a Hét nap bűne című csehországi filmjében egy cseh férfi német feleségét alakítja a második világháborúban, akit végül elhurcolnak a származása miatt. Mennyire volt nehéz azt a filmet 2012-ben leforgatni? Elvégre nemzeti bűnökről szól.

Izgalmas vállalás volt, mivel Csehországban sem szeretnek a történelemnek azokról a részeiről beszélni, melyekre nem igazán lehet büszkének lenni. Ez a film épp azt a szélsőséges álláspontot szerette volna árnyalni, hogy a németek „minden rossz felelősei”. A cseh bűnökről korábban senki sem forgatott játékfilmet, azokról az etnikai tisztogatásokról, mely Szudétákban történtek. Nem voltak túlságosan lelkesek a reakciók – senki sem szereti elismerni a bűnösségét. Nem volt kérdés, hogy részt veszek-e benne, különösen, hogy szeretett rendezőmmel, Jirí Chlumskyval dolgozhattam együtt, aki felfedezett a kamerának. Ő adta életem első filmszerepét a Végállomás című produkcióban 2004-ben – ekkor voltam harmadéves a pozsonyi színművészeti főiskolán.

Azt olvastam egy interjújában – a sok közül – hogy első két filmjét legszívesebben elfelejtené.

Két magyar filmemet – látja, itt most megint lehet pontosítani – melyek nem is voltak az elsők. Van egy közös pont bennük: teljesen felesleges, hogy elkészültek. Amikor még főiskolás voltam, szentül azt hittem, hogy minden rendező irányt mutat majd nekem, segít fejlődni, jobbá válni szakmailag. Na, ez a filmes világban elég ritka jelenség, mint a fehér holló.

Nézzük akkor ritkaságot! Méltatlanul elfeledett film, de az első komoly magyar filmes produkciója a Pater Sparrow debütje, az 1 volt. Utólag, azt kell, hogy mondjam, zseniális döntés, de sokáig agyalt azon, hogy beszálljon ebbe az elborult sci-fibe?

Anyukámnak adtam elsőként a forgatókönyvet, aki a krónikásom, és nagyon bízom az értékítéletében. Azt mondta: zseniális a könyv, de nehogy elvállaljam! Elolvastam én is, és azt éreztem, ez vagy zseniális vagy botrányos film lesz. Paterről nem tudtam semmit, de egy forgatókönyv alapján megítélni valamit olyan, mint leugrani egy szakadékba – nem tudod, hogy érkezel majd a földre. Aztán találkoztam az író-rendezővel és meggyőzött. Sokkal több figyelmet érdemelt volna ez a film. Óriási csoda volt. A Mázli meg az 1 volt az a két magyar film, amelyek kiszakítottak a magyarországi színházi létből és végül otthagytam a szolnoki színházat.

Ha jól tudom, nem volt konfliktusmentes váltás. Ezen túllépve bátor döntés volt, mert ez nem Amerika, ahol a filmszínész csak úgy meg tud élni.

Sokszor diktatórikus módon viselkednek a színház- igazgatók és rendezők. Hogyan választhatja el egy színész egymástól a színpadi és a filmes szerepeket? A színházigazgatók nem értik, hogy az az intézménynek is jó, ha a társulat egyik tagját mozgóképen is látják, mert attól kezdve több nézőt vonz. A filmezés kimozdított a szimpla színházi létből – remek érzés volt. A színházi szférában megtapasztaltam, hogy sokan szeretnének magukénak tudni. Önkényesen uralkodnak a másik felett. Ez felháborító.

A médiát mennyire tartja vonzónak?

Nekem például ilyen interjút adni, mint most köztünk zajlik, ünnep. Napokig készülök egy-egy ilyen randevúra és utána olvasok az újságíró korábbi cikkeibe. A kérdező szerepébe nem tudom csak úgy belehelyezni magam. Az, hogy naponta egy reggeli műsorba menjek kérdezni, túlságosan felszínes lenne. Ilyen szinten nem működnek már a titkok. Ráadásul nagyon hamar kiégnék, nem tudnék újat mutatni az embereknek, gyorsan rám unnának. Meg kell élni dolgokat ahhoz, hogy az élményeidet meg tudd osztani másokkal.

Olvastam olyan kritikát az Apró mesékről, mely azért dicsérte meg a filmet, mert „történelmi”. Már, ha egyáltalán az.

Én sem úgy olvasom az Apró meséket, mint egy nagy történelmi tablót. Bemutatunk egy kort, mert a cselekményt ebbe helyezték. Az is igaz, hogy Köbli Norbert a forgatókönyv megírásakor a korabeli újság hirdetéseket vette alapul, amelyekben magányos emberek a szeretteiket keresték, de ez csak a kiindulópont volt egy olyan történethez, mely nem valós alapokon nyugszik.

A film igyekszik honosítani a film noir műfaját. Önnek ki járt a fejében, amikor a szerepre készült? Greta Garbo?

Sosem szoktam más színésznők alakításaiból kiindulni. Még annak sem néztem utána, hogy kik a filmtörténet nagy femme fatale-jai. Inkább magam szeretek önállóan megteremteni karaktereket. Kegyetlenül törekszem arra, hogy képes legyek az újdonság erejével hatni.

Érdekes, hogy nem hallott a nagy femme fatale-okról, mivel a Férfinyeremény című cseh filmjében van a híres billiárdos jelenet, melyben férfiakat teker az ujja köré és azóta nagyon sokszor kapta meg épp ön ezt a jelzőt.

Na, látja, ezt értem. De az Apró mesékben mindent elkövettem annak érdekében, hogy a karakterem nőisége ne legyen kihangsúlyozva, hiszen van benne egy erős férfiasság. Amúgy különösen előnyös, ha egy színészben megvan a nő. De fogalmazhatnék úgy is, nem kell megjátszanom a nőiességet. Ilyen vagyok civilben is.

Mivel dolgozott Jan Hrebejkkel, adódik a kérdés: mi a cseh humor lényege?

Igen, Jan a cseh Woody Allen – akit csak kevesen értenek meg. A csehekben lévő természetesség a humoruk forrása, ez pedig genetikai adottság. A kérdésre azonban nekem az a furcsa jelenség ugrik be, hogy a cseh vígjátékok elvesztették a világ érdeklődését. Míg korábban Menzel és társai olyan filmeket készítettek, melyeket mindenhol magasztaltak, most nem igazán vannak olyan művek, amelyek átlépik az országhatárt. Ennek oka, hogy a mai fiatal rendezők igénytelenebbek lettek. Ideák és üzenetek helyett a nézői igények kritikátlan kiszolgálása lett a cél, ezért haragszom is rájuk.

De azért otthon hozzák a milliós nézőszámot.

Az Andel Páne című filmem ennek több mint a dupláját hozta. Megdöbbentő szám. Ennek oka, hogy a cseh rendezők meséket rendeznek. A nézők gyerekkorban megszeretik ezt és nem is nőnek ki belőle, nem dobják el ezt a gyermeki élvezetet. Nem mellékesen: ezt megtanulhatnák a magyar filmesek, itthon senki nem készít ilyen filmeket. Magyarországon nincsenek mesék. Pedig, hosszú távon sokkal több nézőt toboroznának, mint bármelyik történelmi szuperprodukció.

Szlovákiai magyarként mindig idealisztikusan nyilatkozik meg politikai kérdésekben. Pedig, az elmúlt húsz évben újabb nemzetállamosodási hullám söpört át a régión.

Pedig ezek nem „szép szavak”, csak tényleg nem éltem meg soha kínos vagy rossz pillanatokat a magyarságom miatt. Persze, elkezdhetnénk beszélni arról, hogy ez azért van-e, mert én általában csak a jót szeretem észrevenni – de akkor még egy hét múlva is itt ülnénk. Komolyabban véve: nagyon nem mindegy, ha a határon túli magyarság a téma, akkor az Felvidék, Kárpátalja, Erdély vagy Vajdaság. Felvidék nyilván nagyon közel van az anyaországhoz, így nem éreztük soha annyira egyedül magunkat, mint akik a Havasokban élnek román közegben. Ott nyilván másképp élték meg a kettős állampolgárságról szóló népszavazás érvénytelenségét, míg engem egyáltalán nem zavart, mert, ha arról volt szó, csak átléptem Magyarországra. Az is fontos, hogy az én korosztályom már nem panaszkodik, mert nem éltük át azt, amit a nagyszüleink. Érzem a felelősséget, de soha nem siránkoztam, igyekszem a dolgok pozitív oldalát nézni. Például azt, hogy Szlovákiában nagyon sok jó fej ember is él, a néhány tudatlant meg sajnálom. A rossz mindig az uralkodó osztály felől jött, ők pedig épp olyanok, mint mindenhol.

A nemzetköziségét már a tengerentúlon is észrevették, mivel bekerült a Resistance című amerikai filmbe, amelyet nagyrészt Csehországban forgatnak. Erről mit árulhat el?

A rendező, Jonathan Jakubowicz lengyel származású. Szülei kivándoroltak Venezuelába, de ő már Los Angelesben él. A Resistance Klaus Barbie történetét mondja el, akit Lyoni mészárosként is ismerünk. Az eseményeket a Barbie körül, illetve ellen szerveződő francia ellenállók szemszögéből látjuk majd, akik vezetője Marcel Marceau pantomim művész volt, őt Jessie Eisenberg alakítja. A többi főszereplő az ő társait, illetve a családját alakítják, így nekem is angolul francia akcentussal kellett játszanom. Kis szerencsém is volt, hiszen a castingra egy kicsi, egynapos szerep miatt hívtak be. Később értesítettek, hogy rendező egy másik szerepre is meghallgatna, ez egy hétnapos szerep volt. Nem bíztam benne, mert Londonban is castingoltak. Aztán felhívott a rendező és elmondta, hogy egy harmadik szerepet szán nekem, amely az egyik legfontosabb karakter és végül tizenhét napig forgattam. A legtöbb jelentem Jesse Eisenberggel és Clémence Poésy-vel van, de hát ott volt Röhrig Géza is. Aztán egyik nap befutott Ed Harris: mindenki bemutatkozott neki, én nem mertem odamenni, inkább bujdokoltam. Aztán az egyik jelenetem után mentem az étterembe és az egyik ablaknál ott állt. Próbáltam elmerülni a pohár boromba, amikor odajött hozzám és mondta: „Hello, I am Ed.”

NévjegyKerekes Vica szlovákiai magyar színésznő. 1981-ben született Füleken. Játszott többek között Bodzsár Márk első játékfilmjében, az Isteni műszakban, az Egynyári kaland című televíziósorozatban, mostanában Köbli Norbert és Szász Attila Apró mesék című játékfilmjének főszereplőjeként szerepel gyakran a hazai médiában.

A Fonó gondozásában megjelenő szászcsávási sorozat immár hat albumon mutatja be a magyar zenetörténetben kivételes helyet elfoglaló Maros megyei falu folklórkincsét.