Lapozgatom a kormány 2019-2023-as, 80 oldalnyi konvergenciaprogramját. Megpróbálom feledni, hogy a Pénzügyminisztérium fejléce alatt tulajdonképpen Matolcsy György prolongált jegybankelnök moderált unortodox elképzeléseit olvashatjuk, melyek a kormányfő célmeghatározásait követik. ( "Csak olyan gazdasági miniszterrel tudok együtt dolgozni a jövőben, aki nemcsak két évre, hanem a következő négy év egészére vállalja az évi 4 százalékos gazdasági növekedést." Orbán Viktor, 2018) S lám, Varga Mihály pénzügyminiszter olyan ember, aki vállalta. Hosszú évek kormányzati tapasztalatával belátta: a gazdaságpolitika kialakításába legfeljebb annyi beleszólása van, mint egy szakmáját jól értő főkönyvelőnek a cégstratégiát illetően.
A konvergencia eredetileg "összetartást" jelentett, célja a különböző embercsoportok életszínvonalának felzárkóztatása. Ahhoz nem fér kétség, hogy ez az időskorúakra is vonatkozik. De miközben a nyugdíjas-szervezetek követelik, hogy az ellátások összegének emelkedése tartson lépést a gazdasági növekedéssel és a nem egyszer sztrájkok árán kivívott béremelésekkel, addig a konvergenciaprogramban ilyesmit olvashatunk: "A nyugdíjrendszer területén végrehajtott intézkedések következtében a nyugdíjkiadások jelentősen (!) lassabb üteme várható hosszú távon."
Itt korántsem arról van szó, hogy a 65 évre emelkedő nyugdíjkorhatár miatt alacsonyabb lesz a nyugállományba vonuló járadékosok számának növekedési üteme, mert a népes korosztályok miatt éppen ellenkező tendencia érvényesül. A konvergenciaprogram száraz megfogalmazása nem más, mint a "korfüggő" kiadások mérséklésére történő utalás, vagyis annak elismerése, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatósága kilátástalan.
A kormányzat torz gondolkodását mi sem jellemzi jobban, mint hogy az elmúlt évi 184 milliárd forintos költségvetési maradványból az egyházak támogatására 45, az egészségügy bajainak orvoslására pedig 6 milliárd forint jutott. Lehet, hogy itt már csak az imádság segít?