A gazdasági, majd a menekültválság a szociáldemokraták népszerűségének ártott leginkább, hiszen 2008-2009-ben több uniós országban baloldali kormány volt hatalmon, így a választók őket büntették a gazdasági nehézségekért. Nem véletlen, hogy ezt követően jó néhány olyan baloldali párt jelent meg Európában, amely azt hirdette, vissza kell térni a tradicionális baloldali gyökerekhez, mert a centrista politika megbukott. Görögországban létrejött a Sziriza, Spanyolországban pedig a Podemos. Míg a görög politikai erő a németek uniós hegemóniája ellen lépett fel, utóbbi tömörülés elnöke, Pablo Iglesias azt hangoztatta, hogy Margaret Thatcher és Ronald Reagan globalizált kapitalizmusa tehet a világ bajairól.
A tradicionális szociáldemokrata pártok nem kis aggodalommal szemlélték a spanyol-görög lázadást az Európai Unió, Németország és a fennálló rend ellen. Görögországban például a Pánhellén Szocialista Mozgalom támogatottsága hat év alatt az egytizedére zuhant, de a spanyol szocialisták is visszaestek a közvélemény-kutatásokban.
A nagy kérdés azonban az volt, mennyire valósítható meg a mai világban e pártok programja. Ezért is volt érdekes „kísérlet” a Sziriza hatalomra kerülése 2015-ben. Alekszisz Ciprasz pártja azt hirdette, nem kell visszafizetni az állam hiteleit, ez a politika azonban hónapok alatt megbukott. Janisz Varufakisz gazdaságpolitikájával kis híján csődbe vitte az országot, harcias antiglobalizmusa rendkívül súlyos károkat okozott. Ciprasz kormányfő pragmatikusabb volt pénzügyminiszterénél: néhány hónap alatt vált ellenállóból a hitelmegállapodás támogatójává. Spanyolországban a Podemos ugyan nem került hatalomra, de támogatottsága így is sokat romlott. Sokan kételkedni kezdtek a párt programjának megvalósíthatóságában, ami a szocialisták népszerűségének emelkedését eredményezte.
A baloldali pártok valami újat akartak ugyan, de nem tudtak felmutatni olyan programot, amely a Németország által fémjelzett uniós gazdaságpolitika hiteles alternatívája lenne.