– Nem szeretem a kávét. Reggelente fél hatkor kelek – olvassa Fatah németül a vonalas spirálfüzetében sorakozó mondatokat. Erősen összpontosít: nehezére esik a kiejtés. Mint a legtöbben, a negyvenes szír ügyvéd is puha grafittal ír az órán, és mint az arab ajkú tanulók általában, ő is nyomtatott betűket használ folyóírás helyett.
Öt állítást kellett kigondolniuk magukról: három igazat és két hamisat. Feloldódnak. Jólesik ez az összekacsintós, legalizált csalás, főleg az iskolában, ahol mindig mindent a lehető legjobban kell csinálni. A fájós hátú, lengyel nyugdíjas karosszérialakatos; honfitársa, a törékeny, huszonöt éves nagycsaládos anya (aki a bántalmazó volt férjével perel a három gyerek felügyeleti jogáért), a mindig űzött, magányos libanoni angoltanárnő egy feladat idejére úgy tesznek, mintha megszeghetnék a szabályokat. Szabadok.
– Öt éve nem láttam a szüleimet – folytatja Fatah.
– Na most hazudsz! – kiált fel nevetve Ljudmilla. Nem tudja, hogy ilyet nem hazudik senki.
Három éve költözött Litvániából Berlinbe. Most huszonöt. Magasan tűzött járomcsontja olyankor is előkelő kifejezést rajzol az arcára, amikor éppen bődülve ásít, vagy amikor a combon szakadt, szűk farmerjában szétvetett lábakkal, a székről kissé lejjebb csúszva dobol a golyóstollával az asztalon. Mandulavágású, világoskék szemeit csodálatra méltó pontossággal húzza ki, mielőtt elindul otthonról. Szeret nevetni.
Öt helyett csak négy mondatot ír: nincs kedve többhöz, és egyébként sem érti, mi értelme hazudozni. – Van egy Lamborghinim – olvassa. Ez csapnivaló; ahelyett, hogy venné a fáradságot, és rendesen kamuzna.
Az egész csoportban ő az egyetlen, akinek van humora. Nem bírja a csendet. Ha nyomasztóvá válik, a nyelvével csetteg. Nem tud két percnél tovább figyelni; akkor inkább kérdez valamit: harsányan, kacagva, a többiek szemrehányóan néznek (mert van, aki figyelni szeretne). Az asztal alatt a térdét rázza, hogy kitöltse azt a zavarba ejtő hiányt, amit a teremben csak ő érez. A megoldást nem olvassa fel, mert úgyis rossz.
Végzettsége szerint irodai asszisztens, azt mondja, már csak a tanfolyamot lezáró B2-es nyelvvizsga hiányzik ahhoz, hogy esélye legyen a berlini munkaerőpiacon. Ha ez most nem sikerül, még sokkal nehezebb lesz reggelente felkelnie. Hiszen sok helyen még az idősgondozóknak is kell a középfokú német, riogatják egymást sokatmondóan bólogatva a diákok (neki pedig aztán esze ágába sincs öregeket mosdatni). Ha lesznek gyerekei, biztosan csak németül fog beszélni hozzájuk.
– Nem, kösz, most nem keresek senkit. Egy időre elég a férfiakból – legyint, amikor a szünetben a többiek húzzák. Kesernyés illatú porkávét kavargat a barna papírpoharában. Vera, az orosz asszony hozta otthonról a nápolyi mellé, hogy legyen mivel megülni a hatvanötödik születésnapját. – Kétszer voltam házas, a második férjem két hónapja halt meg – meséli halkan Ljudmilla. Aztán felvihog: – Szóval most inkább kivárok.
Mosolyog, hogy oda ne vesszen, görbén fölfele nézve.
Nem jár mindennap németórára, ahogy kellene. A hasa fájt, mondja utólag olyan hangon, mintha egy titkot bízna a tanárra; egy titkot, amit minden nő évezredek óta ismer, mégsem szabad nyilvánosan beszélni róla. Mint a gimis lányok, amikor jobb dolguk is akad, mint a négyütemű fekvőtámasz vagy a medicinlabda-dobás: soha nem derül ki, hol voltak tornaóra helyett.
Aztán eltűnik. Akkor sem veszi fel, amikor a munkaügyisek hívják; csak a nagynénjét érik el. Mondja csak, majd átadom.
Két hónappal később jelenik meg újra a nyelviskolában. – Nélkülem ünnepeltétek a karácsonyt?! – dobja a nehéz, lakkozott bőrtáskáját a mellette álló székre rosszallást mímelve. Sötétbarna haját ezüstös szőkére festette. Még mindig ő az egyetlen, akinek van humora. Ezentúl naponta fog járni, ígéri. Csak a házkezelő ki akarja dobni a lakásából, magyarázza. A bérleti szerződés a nemrég elhunyt férje nevén van, ő csak albérlőként van bejelentve. – Szívás – teszi hozzá. Van ügyvédje, de nem tudja, mi lesz. Fél.
A B2-es vizsga előtti héten mindennap jár. Folyékonyan tud beszélni, mégsem hajlandó gyakorolni a szóbelit. Mert úgysem tudja. Megtapsolja a többieket. A szövegértési feladatok csendjében mulatságos videókat néz (fülhallgatóval). Hangosan horkantva fel-felnevet, nem hiszi el.
A vizsga délelőttjén hiába várják. – Elkezdjük – csukja be nyomatékkal a terem ajtaját a kordszoknyás biztos.
Ljudmilla nem jön. Később sem mondja el, hol járt. Úgysem tud rendesen hazudni.