Az adósok gyakran panaszkodnak a követeléskezelők erőszakosságára, a feszült viszony közöttük számos okra visszavezethető. Mindezt fogyasztóvédelmi hatóságként a Magyar Nemzeti Bank is érzékeli, s az okok közül legalább egyet, a szabályozatlanságot orvosolna. A jegybank ajánlás tett közzé, amely szerint májustól szigorúbb szabályok vonatkoznak majd a követeléskezelőkre.
Mint ismeretes, a bankok korábban tömegesen, csomagban adták el bedőlt, vagy bedőlni látszó követeléseiket az erre szakosodott cégek valamelyikének. A pénzintézetek célja ezzel az volt, hogy megszabaduljanak a mérlegüket rontó rossz hitelektől, melyek nagy része a korábban forintosított devizahitelekből került ki, de bármely bedőlt hitel a csomagba kerülhetett, ami a szabályok szerint behajthatatlannak minősült. A követeléskezelők azonban nemcsak a bankoknál vagy a lízingcégeknél felhalmozódott lejárt, illetve tartósan késedelmes tartozásokkal foglalkoznak, hanem az adóhátralékok kivételével szinte mindennel, például a közüzemek követelésével és a cégek lejárt számlatartozásaival, sőt a jogosulatlan szocpolosokkal is.
A követeléskezelőket korábban egyszerűen csak behajtóknak nevezték, mert módszereik nem tartoztak a legfinomabbak közé. Manapság az e fajta viselkedés visszaszorult, illetve finomodott, talán azért is, mert az erre szakosodott cégek hosszabb távon kívánnak a „szakmával” foglalkozni. Például csomagban megveszik az értékesebb és kevésbé értékes ingatlanfedezetű jelzáloghiteleket, a még fennálló tartozás töredékéért, majd a piacképes ingatlanokat árverésen értékesítik, illetve a hitelekből is igyekeznek a vásárláskori értéknél többet kihozni.
A követeléskezelőt kizárólag a profitszerzés motiválja, és a kulturáltabb ügyintézés ellenére még annyi empátia sincs bennük, mint a sokat szidott bankokban. Az adósnak éppen ezért, ha értesítették, hogy a felhalmozott tartozása már nem a banknál van, célszerű pontos kimutatást kérnie arról, hogy milyen címen és mennyit is követelnek tőle, ugyanis magasabb összeg fizetésére semmi esetre sem kötelezhető, mint amennyi az eredeti tartozásban szerepelt, plusz a késedelmi pótlékok.
Mivel gyakori, hogy a követeléskezelők egymás között is adják-veszik a tartozásokat, ezért az előzményekért nem szoktak felelni. Az MNB ajánlás ezt meg kívánja szüntetni, kötelezővé teszi ugyanis a követeléssel együtt a korábbi háttérdokumentáció átadását is. Ez azért is fontos, mert előfordul, hogy az eredeti követeléskezelő időközben megszűnik, „eltűnik.” Az ügyfelek dolgát megnehezíti az is, hogy a behajtó cégeknek általában nincs fiókjuk, s csak levélben elérhetők. Az MNB most kötelezővé teszi, hogy a nehézkes kapcsolattartás nem lehet akadálya az ingyenes információnyújtásnak.
Jelentős összegről van szó, hiszen 2018-ban – a jegybank statisztikái szerint – összesen 129 milliárd forintnyi bruttó lakossági követelést adtak el a bankok, aminek még az 50 százalékát sem kértek el a követeléskezelőktől. Az MNB-szabályozás életbelépésekor a követeléskezelésre átadott hitelek mértéke csökkenő tendenciát mutat, amiből arra lehet következtetni, hogy a bankok – a rossz tapasztalatok ellenére – mégiscsak igyekeznek egyezkedni az adóssal, és úgy tetszik, egyre nagyobb eredménnyel. Míg 2016-ban 425 milliárd forint értékű nemteljesítő hitelt adtak el a bankok, 2017-ben ez már 205 milliárd forintra esett vissza, míg tavaly 129 milliárd forintnyi volt.
A legfrissebb statisztikák szerint – az eladásoknak is köszönhetően – a lakosság nem teljesítő hiteleinek állománya a bankszektorban a négy évvel ezelőtti mintegy 19 százalékról 5 százalék alá esett, ami összegszerűen még mindig több mint 250 milliárd forint.
