A költészet napjának estéjén, több hónapnyi zárva tartás után nyílt meg Kovács Margit újrarendezett életmű-kiállítása Szentendrén. A vernisszázsra érkezők élénkebb fantáziával gondolhatták úgy is, hogy az 1977-ben elhunyt kerámiaművész szelleme a Dumtsa Jenő utcában elébük jött. A versekkel telitűzdelt virágládák egyikéből ugyanis kikandikált Radnóti költeménye, a Nem tudhatom – Kovács Margiték és Radnóti Miklósék pedig rendszeresen vendégül látták egymást, egy házban éltek a Pozsonyi út 1. szám alatt. Az 1930-as években már nagyon népszerű kerámiaművésznél és édesanyjánál tett gyakori vizitekről Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni is rendszeresen beszámolt a naplójában. „Úgy szeretem a Margit drága, gyermeki színes kedélyét, olyan ragyogó ember, olyan csupa szín és élet és jóság és emberség. Milyen gyönyörüket dolgozik megint. Egy igazi tündéri jelenség, csupa derű és jóság” – írta. Gyarmati Fanni lelkesedése annak fényében különösen figyelemre méltó, hogy naplójában mindenkit előszeretettel illetett kritikával. Egy ember kivételével: ez pedig Kovács Margit volt.
Radnótiék széles társaságának volt egy amatőr színész-előadóművész tagja is: Aczél György, a Kádár-korszak első számú kultúrpolitikusa. Aczél György alakját Szentendre alpolgármestere, Gyürk Dorottya is megidézte személyes hangvételű megnyitóbeszédében: ugyanis Aczél – illetve az MSZMP Pest megyei bizottságának titkára, Cservenka Ferencné – ambicionálta, hogy Szentendrén nyíljon meg Kovács Margit múzeuma, majd váljon a városból egyfajta kulturális „kirakat”, egyre több új, kis múzeumok hálózatával. (1980-ban Szentendre múzeumait többen keresték fel, mint a Szépművészeti, a Magyar Nemzeti Galéria és a Mátyás-templom kiállításait együttvéve. Volt, hogy csak a Kovács Margit múzeumot egymillióan keresték fel – ma összesen nem keresik fel ennyi turista Szentendrét.)
A Kovács Margit Kerámiamúzeum külföldi delegációk, iskolakirándulások állandó, népszerű úti célja lett. A történet kevésbé szép vonása, hogy az épület eredetileg lakott volt, mikor Kovács Margit rámutatott a neki felkínált három ház közül, és emiatt innen kiköltöztették az utca névadója, Vastagh György festőművész leszármazottait. Kovács Margitot az itt élő művészbarátain kívül semmi nem kötötte Szentendréhez – szülővárosa, Győr viszont ekkor még ódzkodott attól, hogy önálló múzeumot adjon Kovács Margit műveinek – állítólag az életmű hangsúlyos részét kitevő szakrális tematika miatt. (Kádár Jánost mindenesetre néhány nappal a művész halála után fogadta VI. Pál pápa magánkihallgatáson: az első titkár egy Kovács Margit kerámia-Madonnát ajándékozott a katolikus egyház vezetőjének.)
„Egy könyv, amit senki nem olvas, egy festmény, amit senki nem lát soha, egy kerámia, amit senki nem csodál meg, az nem létezik, mint műalkotás, hiába hozza létre az alkotó.” A Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója, Gulyás Gábor e tekintetben is a legszerencsésebb XX. századi magyar művésznek láttatta beszédében Kovács Margitot – akinek nemcsak a különböző politikai rendszerek ismerték el a művészetét (1945 előtt rengeteg egyházi megrendelést kapott, utána pedig államit), hanem valóban sikerült utat találnia a közönséghez.
Ma már ez a felfokozott népszerűség megmagyarázhatatlan – vélte Vadas József művészettörténész, Kovács Margit monográfusa, aki azt sem hallgatta el, hogy legsikeresebb modelljeinek sokszorosításával Kovács Margit már-már szobadísszé degradálta a művészete egy részét. Vadas József azt külön hangsúlyozta: Kovács Margit a sikereit női alkotóként érte el, ami az ő korszakában egyáltalán nem volt általános. A titka talán az életigenlése volt, a mértéktartása – sosem volt túlzó vagy érzelgős a művészete −, a töretlen hite a szépben és az emberi tisztességben. „Az agyag mindennapi kenyerem, örömöm, bánatom. Már az első érintésekor életem elemévé vált” – mondta halála előtt nem sokkal.
Mindenesetre Szilágyi Zsófia Júlia és Eged Dalma kurátori munkájának köszönhetően egy pillanatra sem érezheti azt a kiállítás látogatója, hogy az Iparművészeti Vállalat valamelyik bemutatótermébe tévedt volna be. Vannak meglepetések,szívszorító pillanatok és ismerős formák: a bizánci művészet, a romantika, a gótika, a trecento és az art deco eszköztárából is merítő Kovács Margit „se nem modern, se nem historizáló, se nem népi, se nem urbánus” művészete könnyen érthető, mindennapi – olykor megrázó − történeteket mesél el. Számos köztéri alkotását, épületplasztikáját is megidézi a kiállítás, amelynek címe épp egy ilyen munkára utal: a Budapest, a Duna királynője című kerámiapannóját az 1937-es párizsi világkiállítás magyar pavilonjában mutatták be.
***
Kovács Margit, a Duna királynője
Szentendre, Kovács Margit Kerámiamúzeum
Kurátorok: Szilágyi Zsófia Júlia, Eged Dalma
