Ha valamelyik politikus 10-15 évvel ezelőtt bántóan hazudott 56-ról, rám csörgött. Mindig halk szóval mondta el véleményét, de éreztem hangján, hogy elfojtja indulatait.
Felháborította, ha egy párt vagy közösség kisajátította 56-ot, de ilyenkor is csendesen fogalmazott. Sosem említette, hogy ő forradalmár lenne, azon a hiten volt, hogy belőle a forradalom csinálta azt, amivé lett: egy jó ügy cselekvő, a sorsát vállaló áldozata.
Évek óta nem hívott fel, már egy otthonban lakott. S mostantól már nem is hív fel többé, merthogy Puchert János 84 éves korában csendesen – ahogy élt is – eltávozott közülünk.
Komlón született, ott járta iskoláit, lakatosnak tanult, első munkahelye a szénbánya volt. Innen hívták be katonának 1954-ben. Az esztergomi tüzéreknél szolgált. 1956 novemberének elején a főváros határába, a Juta-dombra vezényelték egységét. November 4-én hajnalban egy ávósokkal kísért szovjet katonai különítmény megtámadta Puchert századát. Az esztergomiak viszonozták a tüzet és megfutamították a támadókat. A pár percig tartó harcban tizenegy szovjet katona és öt ávós meghalt. A Juta-dombot védő csapatot 5-én feloszlatták, Puchert leszerelt, és újra beállt a bányába dolgozni. Felkérték, hogy lépjen be a karhatalomba. Nemet mondott. 1957 ősén letartóztatták. Nem alkudott meg vádlóival, védekezése mindössze annyi volt, hogy katonaként a hazáját kellett szolgálnia, s ő ezt megtette. 1958 novemberében az esztergomi egység 11 katonáját jogerősen halálra ítélték. Hét bajtársát ki is végezték. Őt szenteste vitték a bitó alá, ott közölték vele, hogy kegyelmet kapott, és 20 év után szabadulhat.
A börtönt az utóbb kegyelmes úrként becézett Puchert János fegyelemmel tűrte, ám ha igazságtalanság érte őt vagy társait, szót emelt, s ha valamit szignóznia kellett, mindig odaírta a neve alá, hogy „jogtalanul fogva tartott”. Következetessége azzal járt, hogy sűrűn büntették és megfosztották a neki járó kedvezményektől. Inkább ezt tűrte el, mint a jogtalanságot. 1963-ban sok ötvenhatos amnesztiát kapott. Ő nem. Csak 1970-ben engedték ki. A bányához visszatérő férfit továbbra is megfigyelték, jogaitól részben megfosztották. Nem panaszkodott, tette a dolgát 1989-es nyugdíjazásáig. A rendszerváltást követően rehabilitálták, és némiképp kárpótolták az elrabolt éveiért, fiatalságáért. A jóvátétel nevetségesen kevés volt az átéltekhez képest, ő azonban nem elégedetlenkedett, méltányolta a gesztust. Örült a társadalmi változásoknak, és szomorú volt, ha látta, mennyi visszaélője van a rendszerváltásnak.
Munkásemberként mindig baloldali gondolkodású volt, megmaradt annak a baloldaltól rámért szenvedések ellenére is. Komlón 1994-ben független önkormányzati képviselő lett az MSZP támogatásával. Utóbbi miatt a többi párt gyakran kritizálta, és az ötvenhatosok közül is sokan ellene fordultak. A helyi szocialisták is bírálták, mert a város ügyeiben mindig a lelkiismerete alapján szavazott, nem érdekelte a frakció álláspontja. Az akkori szocialista polgármester, Páva Zoltán védte meg, azt mondta, Puchertnek ehhez morálisan joga van, hadd járja a saját útját, megszolgálta, amúgy sem ő kérte meg a pártot, hogy hadd legyen képviselő, hanem a párt kérte meg őt, hogy erősítse sorait.
A jeles napokon néha kitüntették, a katonai ranglétrán előléptették és megválasztották Komló díszpolgárává. Jól esett neki, de roppant szerényen viselte mindezt.
Puchert Jánost április 18-án temetik el Komlón, városa saját halottjaként búcsúzik tőle.
