Az országúti kerékpárversenyzők életében a tavasz többnyire az egynapos klasszikusokról szól, a helyenként kockaköves útszakaszok pedig kiemelkedő élményt nyújtanak a sportág szerelmeseinek. A belga Luc Van Steenberge immár megkerülhetetlen, ismert rajongója a sportágnak, ugyanis 1998 óta hódol szenvedélynek, a figyelmet pedig egy-egy táblával, zászlóval hívja fel magára. Az 57 éves férfi a flandriai térség versenyeire szokott ellátogatni, de időnként Hollandiában, a vallon térségben és Franciaországban is feltűnik.
„Az egész 1998-ban Grammont-ban, a nemzeti cyclo-cross bajnokságon kezdődött. Készítettem egy táblát, hogy reklámozzam a feleségem, Boeketje virágboltját” – emlékszik vissza a hivatalnok férfi a kezdetekre, majd hozzáteszi, akciója sikeres volt, ugyanis jelentősen nőttek a virágbolt bevételei.
Luc hosszú évekig reklámozta a családi üzletet, mígnem 2004-ben elvált feleségétől, ekkor pedig úgy döntött, saját keresztnevét vési a táblára. „Innentől kezdve csak az volt a lényeg, hogy jelezzem, ott vagyok a versenyeken" – magyarázta döntését.
Az évek során rengeteg tapasztalatot gyűjtött, így pontosan tudja, mi a siker receptje. A versenyek előtt néhány nappal kezdi meg a felkészülést, hosszasan bújja a Google-térképet, kielemzi, hogyan jut el A pontból B-be úgy, hogy minél többször képernyőre kerüljön. Rendszerint a verseny utolsó két órájára összepontosít, ugyanis általában azt a részt közvetíti a televízió.
„A közeli versenyeken a 125 köbcentis robogómat használom. Távolabbra autóval megyek, de viszek magammal egy elektromos kerékpárt is. Nem nézem, mennyibe kerül, vagy hány kilométert teszek meg egy szezonban. Az, hogy költeni kell rá, a szenvedély része” – mesélte Luc, akinek nem egyszer gyűlt már meg a baja a rendőrséggel. Volt, hogy gyorshajtáson kapták, a 2002-es Lierge-Bastogne-Lierge versenyen pedig háromszáz eurós parkolási bírságot kapott.
Luc tart magánál egy hordozható kis televíziót is, hogy ellenőrizni tudja, benne volt-e a közvetítésben. Az „élő kép” négy másodpernyi csúszással kerül adásba, így gyorsan megtudja, sikerrel járt-e. A verseny utáni időszakban sem lankad, miután hazaért, végig nézi a közvetítést, s megszámolja hányszor látta magát, majd pontozza teljesítményét.
A férfi hétközben a flamand oktatási hivatalban dolgozik, hétvégén viszont nyugodtan hódolhat a szenvedélyének. Kollégáitól sokszor kap pozitív visszajelzéseket, hétfőnként gyakran beszédtéma a munkahelyén, hogy látták a televízióban. Néhány évvel ezelőtt a munkahelyén ismerkedett meg a Wanty–Groupe Gobert csapatvezetőjével, Hilarie van der Scuerennel, akivel azóta jó viszonyt ápol. A barátság révén kapott egy zászlót a csapattól, így immár nem csak a keresztnevét „népszerűsíti”.
„Nem csak Hilarie miatt lettem Wanty-szurkoló” – mondja Luc, aki gyorsan hozzá is teszi, soha egyetlen eurót sem kapott a csapattól, de azt elismeri, hogy évente azért egy új mezzel megajándékozzák. A kedvenc versenyzője, Frederik Backaert is a Wanty csapatában teker, a 29 éves bringás az évek során pedig többször szélárnyékozott már a mopedje mögött, lévén rendkívül közel laknak egymáshoz.
A belga férfit Flandriában szinte mindenki ismeri, rengetegen akarnak közös fotót készíteni vele. „Vannak, akik még autogramot is kérnek tőlem. Sosem gondoltam volna, nem is volt célom, hogy ennyire híres legyek, de el kell ismernem, élvezem, hogy én vagyok Luc a kerékpáros világban.”
Luc táblái az elmúlt másfél évtizedben több mint 500 alkalommal voltak láthatóak a televíziós közvetítésekben, célját tehát elérte. „Nagyon büszke vagyok a teljesítményemre, különösen azért, mert az elmúlt években a versenyigazgatók megpróbálnak kizárni a közvetítésekből” – teszi hozzá Luc, aki nem egyedüli emblematikus szurkolója a sportágnak.
Az Ördög néven elhíresült Didi Senft 1993-ban tűnt fel a Tour de France-on, és 2014-ig járt a rangosabb versenyekre. Visszavonulását egészségügyi problémákkal magyarázta, ám időközben jelentősen megcsappantak a szponzori szerződései, lévén egy idő után kínosan ügyeltek arra, hogy ne kerülhessen képernyőre.
