Merle Haggard és zenekara, a Strangers oklahomai koncertre utazott 1969 tavaszán.
Egyszer csak a banda tagjainak szemébe ötlött: „Muskogee 19 mérföld”. Haggard sosem hallott e településről, de érdeklődött Oklahoma iránt, mert édesapja abból az államból származott, Checotah-ból költözött a kaliforniai Bakersfieldbe, ahol Merle született. A papa a vasúttársaságnál dolgozott – fia még hetvenen túl is a nappalijában őrizte atyja Amtrak-sapkáját –, a család pedig egy lakókocsiban élt. Igaz, nem sokáig lehetett együtt, mert a papa Merle kilencéves korában meghalt, és hiányát a gyermek olyannyira nem tudta feldolgozni, hogy rendszeres foglya volt a fiatalkorúak – majd a nem fiatalkorúak – börtönének. Erről az időszakról így beszélt: „Síppal szólítottak. Belehasított a levegőbe, ahogyan fütyültek; rémes volt. Éjszakánként meg egyenesen azt éreztem, a pokolban vagyok.”
Mivel 1960-ban úgy szabadult, hogy soha többé nem kellett cellában éjszakáznia, azon a 69-es buszúton dobosával, Roy Edward Burrisszel vidáman gondolt egyet, s a társas gépkocsiban negyedóra alatt írt egy dalt, amely aztán ugyanúgy vele maradt három éve – 2016. április 6-án – bekövetkezett haláláig, akár apja fejfedője. A szerzőpáros némi gúnnyal fogalmazta meg: „büszke vagyok arra, hogy »okie« vagyok Muskogee-ból” (az okie jelentése: oklahomai – a szerk.), majd este a koncerten meglepetten tapasztalta, miután az együttes melegében előadta a teljesen új számot, hogy a helyi közönség a nóvumot fogadja a legnagyobb ovációval. A nótát háromszor tapsolták vissza – tehát az ősbemutató alkalmával négyszer játszotta el azt a zenekar –, miközben az irónia senkinek sem tűnt fel, az oklahomaiak fejében meg sem fordult, hogy hovatartozásukkal bárki is csúfolódni merészel. S hát nagyrészt igaz volt, hogy Muskogee-ben nem hordtak hosszú és bozontos hajat, mint a hippik San Franciscóban; nem égettek behívókat a főúton, ahogyan tették azt megannyi nagyvárosban, a vietnámi háború elleni tiltakozásul; s nem „utaztak” LSD-vel, a legnagyobb izgalom az illegális whiskyfőzésből fakadt.
Hatvankilenc októberében már Ohióban is megállt a koncert az Okie From Muskogee felhangzása után, mert júliusban Haggard lemezre vette a nótát, és akkora sikert aratott vele, hogy novemberben a countrylista első helyére ugrott. Igaz, ez nála nem volt ritkaság: nyolcvannégy kislemeze közül harmincnyolc került az élre. A countrysztár nagyjából ezerötszáz dalt komponált, egy híján hatvan stúdió-, továbbá huszonhat válogatásalbumot adott ki, azaz tényleg lehengerelte Amerikát. Annál nagyobb szó, hogy e hatalmas termésből is külön kategóriát képvisel az „Okie”.
Habár Kris Kristofferson azt mondta a számról: „Talán az egyetlen gyönge dal, amelyet Merle jegyzett.” Maga a szerző is minimum ambivalens viszonyban volt saját szerzeményével. A New Yorkernek 1990-ben adott interjújában megemlítette: „Néha azt szeretném, bár ne írtam volna meg az Okie-t. Évtizedekre vetett vissza. Mégis minden este el kell játszanom.” Még szép, hogy így történt, mert egy amerikai magazin kritikusa ekképpen méltatta a dalt: „Azoknak az embereknek a himnusza, akiket semmilyen módon nem vettek észre vagy nem ismertek el; a csöndes többségé, akiknek ez a szám valóban büszkeséget adott.”
Amúgy nem kis pénzt hozott Haggardnak. Mivel aranylemezzé meg az év countryszámává vált, s több mint negyven hétig maradt a listán, a fellépések díját a háromszorosára emelte, azaz a szerző-előadó 1970-ben már tízezer dollárt kasszírozott esténként. Két évvel később pedig nem győzött bosszankodni, mert Johnny Cash járt a Fehér Házban, és Richard Nixon elnök azt kérte tőle, játssza el az „Okie-t”... Haggard annak idején látta a börtönben koncertező Cash-t („olyan volt, mintha Muhammad Alit néztem volna a ringben” – mondta évtizedekkel később), majd hetvenháromban maga is bejutott Nixonhoz, mert az elnök helyesbítette korábbi tévedését. Másodszorra tényleg felcsendült Muskogee dala...
A hetvenkilenc évesen elhunyt Haggard még két hónappal a halála előtt is turnézott. „Negyven éve vagyok úton” – mondta sokadik országjárása közben. A programban tizenhét szám hangzott fel. Plusz a ráadás. Az Okie, mi más?
