Amikor február végén meghirdették, hogy „részvényeket” bocsát ki a Trip Hajó, meghökkentem: csak nem tiltott pénzügyi tevékenységbe fogtak?
Petrik Alexandra: Erről szó nincs! Nagyon figyeltünk arra, hogy ne kövessünk el ilyen hibát. A KultKlub nyilvános üzleti tervében hangsúlyozzuk: „részvényeseink” nem egy szervezetet, hanem programokat finanszírozhatnak. Ennek keretét egy polgárjogi társasági szerződés adja. Egy közös cél érdekében összefogunk, összedobjuk a tőkénket, és ennek arányában fognak osztozni a haszonból, vagy akár a veszteségből, ha az keletkezik. Minden egyes projektre külön szerződések születnek, külön költségvetéssel.
Magács László: A nevünkben – TripArt − is jelezzük: „alternatív részvénytársaság” vagyunk, ami alatt nem egy igazi részvénytársaságot kell érteni. Ez egy kicsit olyan, mint mikor előadunk egy drámát: nem biztos, hogy dráma zajlik a színészek között otthon vagy az öltözőben is. Nem olyan részvényeket bocsátunk ki, mint a tőzsdei cégek, de az üzleti szerkezet, a gondolkodásmód mód hasonló.
Filmstúdiók egy-egy produkcióra külön kft.-t hoznak létre. Miért nem azt az utat választották?
P. A.: Egy projektcég teljesen másképp működik, mint a mi finanszírozási modellünk. Ott a tulajdonosok összedobják a tőkéjüket, majd az osztalékból részesülhetnek. A mi finanszírozási modellünk esetében sokkal egyszerűbb a helyzet, könnyebb a működés: a befektetők rendszeresen kapnak tájékoztatást arról, milyen „árfolyamon” áll a „részvényük” és bármikor ki is vehetik ezt az összeget. Ez nem olyan borzasztón bonyolult jogi struktúra, mintha valaki egy kft.-ből szeretne kiszállni.
M. L.: De nemcsak pénzt, hanem részvételt is várunk a „részvényesektől”. Fontos, hogy partnereink, szövetségeseink legyenek abban, hogy létrehozunk valamit. Ez csapatépítés is. Szerencsére a művészvilágban könnyen megtalálom a szövetségeseimet. Most azt szeretnénk, hogy legyenek szövetségeseink abban is, miként finanszírozunk egy-egy előadást. Szükségem van az emberek gondolkodására, tudására egy másik irányból is, nem a művészet felől. Amit tanultam korábbi igazgatótanácsi helyzetekben az üzletemberektől, az engem jobbá, többé, komplexebbé tett. Mindig olyan helyzetekben, színházakban, kulturális intézményekben éreztem otthon magam, ahol volt − akár szándékos, akár kényszerű − függetlenség a nagy állami pénzelosztó rendszerektől. Így még jobban odafigyel az ember arra, hogyan bánik a pénzzel, milyen projekteket csinál. Nem úgy szocializálódtam, hogy van mondjuk 100 forint állami támogatás, és Alexandra majd kiszámolja, mennyibe kerülnek a bérek, a különböző költségek, és a maradék 36 forintból mehet 28 a Hamletre, 5 a Vízkeresztre és 3 a Tévedések vígjátékára, és hogy mennyi a kvázi pénzügyi haszon, az nem érdekel. Fontos, hogy mekkora egy-egy előadásnál a művészileg hozzáadott érték, de azt sem szabad szem elől téveszteni, mit kell tennünk azért, hogy anyagilag is „megérje”. Ez nem jelenti azt, hogy mindennek, mindig és minden áron meg kell térülni, de kellenek olyan produkciók, amelyekben megvan ez a potenciál is. A színházunknak vannak közfeladatai, a fővárossal közszolgáltatási szerződést kötöttünk, pályázunk különféle állami forrásokra, de a „részvényesi” programunkkal másfelé is nyitnánk. Ez fedi az innovációt, a minőséget, az artisztikumot, a népművelő törekvést is.
Az Ilf és Pertov szerzőpáros neve hallatán sokaknak a „nagy kombinátor”, Osztap Bender ugorhat be elsőre. A fiatalabb korosztály ismeri őt?
P. A.: Jártam olyan házibulin, ahol ott volt az éjjeli szekrényen a Tizenkét szék.
M. L.: Attól tartok, hogy nem ismeri. Nem akarok nagy szavakat használni, nem dolgom az orosz irodalom megismertetése a tinédzserekkel, de azért motoszkál bennem ilyen szándék is. Ez egy marha jó regény. Rejtő Jenő nagyon sokat köszönhet az Ilf és Petrov párosnak, a Tizenkét szék dinamikájában, gondolkodásában, világlátásában sok minden olyan megtalálható, amit Rejtő műveiből ismerhetünk.
A regényből hogyan lett színmű?
M. L.: Koncertszínházi előadás lesz. Amikor az innováció szót használom, magának az előadásnak a stílusáról is beszélek. Amikor még a Trip hajó működéséről és arculatáról elkezdtünk gondolkodni, a különböző művészbarátaimmal azt kerestük, a hazai színházi szcénában a hajó hol találhatja meg a helyét. Azt láttuk, hogy nagyon erős a zenei oldalunk, a közönség pedig nagyon szereti a zenés színházi eseményeket, akár a Bereményi Géza és Másik János kettősére gondolok, vagy Beck Zoli szerzői estjére. Hogyan lehet a zenét a színházzal még szervesebben ötvözni: ez már a Merlin Színházban is izgatta a képzeletemet, volt olyan Szentivánéji álom előadásom is, amelyben a szereplőket diszkósztárokkal helyettesítettem be. A Tizenkét szék alapgondolata: 12 csúcspont a regényből 12 dalban előadva, amelyek szövegét Závada Péter írta. Dalokban azonban inkább hangulatokat, érzéseket, állapotokat, helyzeteket lehet elbeszélni, a történeteket kevésbé, így beszállt a storyboardok írásába Divinyi Réka forgatókönyvíró, illetve a dalok közti epizódokat, helyzeteket, szkeccseket Vecsei H. Miklós, az előadás egyik szereplője írta meg. Ezek a pici prózai jelenetek futtatják föl a mindig következő dalt, amelyek egy-egy szituáció megkoronázásai lesznek. Nagyon bízom abban, hogy a Tizenkét szék komplex zenei élményt fog adni mindenkinek. Sokat tettünk azért, hogy a későbbiekben a produkció ki tudjon lépni a hajó teréből, partra szállhassunk egy nagyobb közönség kedvéért is. Erre alapítottuk meg az Ilf-Petrov zenekart, amelynek tagjai az előadás színészei is, sőt lemezt is tervezünk.
A jegyek jól fogynak. Mi a helyzet a „részvényekkel”?
P. A.: Már az első héten elment a húsznak fele, tizenkettő kelt el. Nagyon hiszek abban, hogy a művészet terén ez az üzleti modell önfenntartóvá tudja tenni a társulatokat, sőt a civilszervezetek tevékenységét is segítheti.
Ha a Tizenkét szék nagyon bejön a közönségnek, mihez fognak kezdeni a nyereséggel?
M. L.: Nem fogunk Ferrarit venni belőle, hanem egy következő produkcióba fektetjük.
Ilf / Petrov – Ratkóczi / Závada / Vecsei: Tizenkét szék
Rendező: Magács László
TRIP Hajó
Április 17. , 18. , május 12., 21.
