A török líra utóbbi időben tapasztalható gyengélkedése mögött az áll, hogy a Nyugat és mindenekelőtt az Egyesült Államok próbálja sarokba szorítani az országot - értelmezte hazája gazdaság problémáit Recep Tayyip Erdogan török elnök a vasárnapi önkormányzati választást megelőző kampány hajrájában tartott egyik beszédében.
Míg bő egy évvel ezelőtt egy dollár 3-4 lírát ért, az év közepére már 7-et, most pedig alulról súrolja a 6-ot. Ezt már a devizabevételnek nagyban kitett gazdaság is megérezte, tavaly már csak 2,6 százalékos növekedést mértek az előző esztendő 7,5 százalékos emelkedéséhez képest. Közben az infláció meghaladta a húsz százalékot, az élelmiszerárak harmadával drágultak, és a tetejébe 13,5 százalékos - a fiatalok körében még magasabb - a munkanélküliség.
Való igaz, a török líra zuhanása azután kezdődött, hogy Washington és Ankara összerúgta a port. Hiába sikerült azután többé-kevésbé rendezni a viszonyt, a török gazdaság azóta sem tért vissza a régi kerékvágásba. Ezt pedig az emberek saját pénztárcájukon, saját életükön is érzik. Különösen türelmetlenek a fiatalok, akik már „beleszülettek” a lendületes fejlődésbe. Megoldást, változást szeretnének.
Ilyen légkörben járulnak az urnák elé a szavazók vasárnap a helyhatósági választásokon. Talán furcsának tűnhet, hogy a török elnök ismét nemzetközi kérdéssé próbálja szélesíteni az egyszerű helyi voksolást, a fentiek fényében valójában nagyon is logikus, hogy a problémákért az országon kívül keres bűnbakot.
Az már most borítékolható, hogy Törökország több nagyvárosában veszíteni fog a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP). Sőt, könnyen lehet, hogy Ankarát, valamint az ország legnagyobb városát és gazdasági központját, Isztambult is elveszíti, pedig utóbbiban erős jelöltet, a korábbi miniszterelnököt, Binali Yildirimet indította. A nem túl megbízható közvélemény-kutatások szerint több városban, így Isztambulban is csupán néhány százalék a különbség a jelöltek között. Isztambul elvesztése már csak azért is különösen érzékeny veszteség lenne, mert Erdogan is ott született, majd főpolgármester lett, és ez lendítette fel politikai karrierjét.
Az ellenzék jó kilátásait az összefogás is táplálja. A kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) és az inkább jobboldali Jó Párt (IYI) több körzetben koordinált egymással, miközben a kurdbarát és főleg keleten erős Népi Demokratikus Párt (HDP) több helyen nem száll versenybe nyugaton. Igaz, ezt ellensúlyozandó, a hazafias Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) együttműködik az AKP-vel.
Akármi lesz az eredmény, Erdogannak nem kell a kardjába dőlnie, bár egy váratlan kudarc gyengíthetné nem csupán az ő hatalmát, hanem az AKP és MHP együttműködését is.
