„Magyarországnak képesnek kell lennie megvédenie magát a NATO nélkül is.” Ezt mondta nemrég Orbán Viktor kormányfő. Van ennek értelme a jelenlegi biztonság-, és geopolitikai helyzetben?
Magyarország akkor tud hasznos NATO-tag lenni, akkor várhatja el a szövetségtől, hogy megvédje, ha két dologra képes. Először is képes megvédeni magát legalább addig, amíg a NATO-segítség megérkezik, másrészt tudnia kell részt venni más országok megvédésében, ha erre van szükség. Vagyis ennek a mondatnak szerintem nem az az értelme, hogy Magyarországnak mindenféle támadás ellen egyedül kellene védekeznie.
Milyen támadások érhetik ma Magyarországot?
Például terrortámadás. Ami ellen egyedül is tudnunk kell védekezni. Persze ez nem jelenti azt, hogy emögött ne lehetne széles körű titkosszolgálati együttműködés más országokkal.
Belátható időn belül van veszélye egy olyan háborúnak, amiben Magyarország klasszikus területvédelemre szorulna? Kell ilyenre készülnünk?
Mikor ezt a kérdést korábban feltettük magunknak szakemberek között, nagyon sokáig azt mondtuk a rendszerváltás után, hogy ilyen belátható időn belül nem történhet meg. Csakhogy azt is gondoltuk, az oroszok nem támadják meg Ukrajnát, Irán nem szállja meg Szíriát, és igen, mégis megtörtént. Vagyis kategorikusan még ilyen drasztikus forgatókönyveket sem lehet kizárni. Egy ország biztonságának legfőbb biztosítéka az: minél jobban készen áll arra, hogy egyedül vagy szövetségesekkel visszaverjen bármilyen esetleges támadást, annál kisebb a valószínűsége annak.
Ennek tükrében hogyan értékeli a most megkezdett magyar haderőfejlesztési programot ?
Az alapprobléma az, hogy jelenleg nincs egy közös NATO-stratégia, amihez illeszkedhetne a magyar haderőfejlesztési irány. A NATO-tagállamok vezetői ugyanis nem tudnak megegyezni például arról, hogy mik a legfőbb fenyegetések. Egy litván, egy lengyel vagy egy román politikus mindig mást fog erről mondani, mint egy holland vagy egy spanyol. Ami a magyar haderőfejlesztést illeti: a honvédelem ma annyira lepusztult állapotban van, hogy szinte nem lehet olyat lépni, ami ne javítana jelentősen a helyzeten, képtelenség nem olyat beszerezni, amire ne lenne szükség. Páncélosokra, helikopterekre, légvédelmi rendszerekre, szállító repülőgépekre, csapatszállítókra valóban nagy szükség van.
Sokáig hezitált a kormány mielőtt aláírta a magyar-amerikai védelmi megállapodást. Két neuralgikus pontja volt az ügynek: az amerikai katonák szabad mozgása az országban előzetes parlamenti felhatalmazás nélkül és az, hogy ne vonatkozzon rájuk a magyar büntetőjog, ha itt elkövetnek valamit. Ezek miért olyan fontosak Amerikának?
Mert egy szövetségi rendszerről van szó. Gondoljunk bele: Ukrajnában szükség lenne arra, hogy amerikai csapatok avatkozzanak be sürgősen, de azok megállnak a magyar-szlovák határon?
De úgyis megkapnák a parlamenti felhatalmazást.
Igen, de mennyi idő alatt?
Tudható, hogy a magyar kormányfő nagy támogatója egy leendő közös uniós haderő létrehozásának. Akik ezt kritizálják, azt mondják, az EU felesleges párhuzamos struktúrákat teremt a NATO-val, ráadásul nagyon drágán.
Nem szeretem a mindenkori kormányt dicsérni, de ebben teljesen egyetértek a miniszterelnökkel. Különösen ma, amikor látjuk, hogy az amerikai szövetséges nem annyira elkötelezett Európa biztonságát illetően, mint korábban, és mint amennyire azt mi szeretnénk. De ettől függetlenül is lehetnek olyan európai érdekek, amelyek azt kívánják meg, hogy Európa az Egyesült Államok nélkül is képes legyen katonai akciókat végrehajtani. Ez nem Amerika ellen irányul, hanem az USA nélküli állapotot feltételez. Mellesleg az amerikaiak is rengeteg katonai műveletet hajtanak végre a világban Európa, vagy a NATO nélkül, és ez nem gyengíti a szövetséget. Sőt, ha ezeket az európai képességeket megteremtjük, az közvetve még erősíteni is fogja Amerikát, mert olyan erőket szabadít fel, amelyeket ők egyébként Európában kötnek le.
Most úgy tűnik, jelentős részben az orosz fenyegetés hatására valóban van politikai akarat és pénz is ahhoz, hogy közös európai haderő jöjjön létre. Mikor alakulhat meg ez a sereg?
Attól függ, mit értünk közös haderőn. Mert ilyen valójában nem létezik. A NATO-nak sincs közös hadereje, hadserege. Amit ennek nevezünk, az valójában egy olyan struktúra, amely a tagországok egyenkénti haderejéből létre tud hozni egy adott feladat végrehajtására képes kontingenst. A közös európai hadsereg sem arról szól, hogy létrehozunk olyan csapatokat, amelyeket majd mondjuk az Európai Bizottság elnöke fog hadba parancsolni. Sokkal inkább úgy kell ezt elképzelni, mint a NATO esetében: szükség esetén egy adott feladatra lehet majd összegyűjteni a megfelelő alakulatokat. A NATO-nak az az előnye – és a közös európai hadseregnek is erre kellene majd törekednie –, hogy megvannak azok a parancsnoki struktúrák, amiket bármikor odatehet a hadszíntérre, és nem egy válság kitörésekor kell kialakítania. A NATO mindig abban volt jó, hogy nagyon figyelt rá, képesek legyenek együttműködni egymással ezek a különböző, soknemzetiségű alakulatok.
Oroszország mekkora katonai, biztonsági fenyegetést jelent?
Nagyon nagyot. Ez a fenyegetés nem azt jelenti, hogy az orosz hadsereg fogja magát és bevonul mondjuk Litvániába, bár ezt sem lehet kizárni. Éppen most olvastam egy cikket egy elég elismert szakértőtől, aki azt jósolja, a következő területfoglaló orosz hadművelet már egy NATO-tagállamot érint majd. Én ezt nem feltétlenül gondolom így, de tény, hogy az oroszok ezt sugallják. Ilyen a katonai doktrínájuk, ilyen jellegű hadgyakorlatokat hajtanak végre, azt akarják demonstrálni: egy ilyen hadműveletre is képesek lennének, megvan hozzá a képességük. Ha nem teszik, annak az is az oka, hogy úgy látják: nem lenne sikeres, ha ilyen akcióba kezdenének. Itt pedig visszakanyarodunk a beszélgetés elejére, hogy képesnek kell lenni megvédeni magunkat, és ezt nyilvánvalóvá is kell tennünk.
Ukrajnában befagyni látszott a konfliktus, de jön az elnökválasztás és közben egyre több amerikai fegyver kerül az országba. Ez hozhat változást?
Jelenleg a lehető legrosszabb forgatókönyv érvényesül. Van egy speciális helyzetű ország, amelyik minden módon az EU-hoz és a NATO-hoz közeledne, de belső és külső okokból ez a folyamat lassú. Idővel a Nyugat – és ennek már látjuk a jeleit – elkezd majd egyenlőségjelet tenni Moszkva és Kijev közé, mintha mindkettő egyszerre lenne hibás azért, mert a helyzet nem oldódik meg. A válság megoldásának az lenne az első lépése, ha az Európai Unió és a NATO is feladná azt az elvet, hogy amíg konfliktus van, addig szó sem lehet a tagságról. Ugyanis a tagság megakadályozása és nem Kelet-Ukrajna bekebelezése Oroszország célja. Ciprus esetében ezt meg merte lépni az EU. Persze még így is sok időbe telne az ukrán uniós vagy NATO tagság, de most Oroszországnak kvázi vétójoga van az ukrán integrációs törekvésekre, legalább az megszűnne. A Krím más kérdés, ott nagyon nehezen tudok elképzelni kompromisszumot.
