Nem tudni, volt-e akár csak egyetlen igaz pillanata is annak a néppárti választmányi ülésnek, ahol végül a Fidesz tagságának felfüggesztéséről döntöttek. Arra viszont nyugodtan föltehetünk egy nagyobb összeget, hogy az Orbán-féle, az utólagos kommunikációban drámainak lefestett végjáték a bohózat kategóriába tartozik.
„Ott volt a kezemben a Fidesz kilépéséről szóló levél a vita során” - mondta erről a miniszterelnök az Origónak; az idézetet a hirado.hu (a közmédia hírportálja) is átvette, de egyiküknek sem jutott eszébe, hogy rákérdezzenek, mit is tartott a markában a kormányfő. Kilépési nyilatkozatot biztosan nem, hiszen – amint azt a Népszava megírta – a kormánypárt egyetlen illetékes testülete sem hozott döntést sem a kilépésről, sem a bent maradásról, anélkül pedig bármilyen dokumentum legfeljebb annyit ér, amennyit a papír, amire ráírták.
Tudjuk, hogy Orbán Viktor szereti azonosítani magát a Fidesszel – olykor a nemzettel meg az országgal is -, de ha tényleg valamiféle papír lobogtatásával befolyásolta az Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportjának határozatát, akkor jogi értelemben csupán ügyesen blöffölt. Bár kevéssé valószínű, hogy erre az ügyességre európai párttársai büszkék lesznek, és nekünk, magyar választóknak sincs okunk rá. A trükk körülbelül annyira volt tisztességes, mint az az újabban terjedő csalási forma, amikor rovott múltú autónepperek a megvásárolandó kocsi hűtővizébe fáradt olajat öntve próbálnak árcsökkentő „géphibát” mímelni.
De korántsem biztos, hogy ez volt az egyetlen, vagy akár a legnagyobb átverés a kérdéses ügyben. Magyarországon egyre többen értik – sőt ez a német közszolgálati tévé Orbán-kabaréjának tanúsága szerint Európában is elég ismert ahhoz, hogy poénokat lehessen felhúzni rá –, hogy a 2010 óta tartó pávatánc lényege: az EU látszatkeménykedések után rendre tudomásul veszi az Orbán-kormánynak az uniós szabályokat meg a magyarok jogait durván sértő húzásait, cserébe az európai (főként német) cégeknek Magyarországon biztosított előnyökért. Az már a mi szegénységi bizonyítványunk, hogy ezt a produkciót a hazai közönségnek gazdasági szabadságharc címmel lehetett eladni. Az úgynevezett uniós alapértékek szempontjából sem érdektelen ugyanakkor, hogy a biznisz a fenti feltételekkel azért működhetett, mert Brüsszelben az Európai Néppárt – Kereszténydemokraták nevű pártcsoport védőernyőt tartott a jogtipró kormány fölé.
Ezúttal azonban nem az a kérdés, hogy mennyire tartjuk a fenti gyakorlatot gusztusosnak (semennyire), vagy hogy látunk-e érdemi különbséget a Fidesz-EPP összjáték szereplői és mondjuk az újkori gyarmatosítók meg a nekik rabszolgákat eladó afrikai törzsfőnökök morálja között (nem). Hanem az, hogy működik-e az a bizonyos védőernyő most, a Fidesz állítólagos felfüggesztése idején is. Ez a következő hetekben-hónapokban ki fog derülni, sőt vasárnap, amikor Orbán már megint úgy Brüsszelezett, mint aki tudja, hogy kamu az egész, talán már látszott is. Ebben az esetben a néppárt nem áldozat, hanem társtettes a szélhámosságban.