Fülei Balázs lapunkban olvasható interjújában nemrég kifejtette, hogy fontosnak tarja, szóban is elmondja fiataloknak koncerteken, hogyan közeledjenek ahhoz a zenéhez, amit hallani fognak. Most, esti, felnőtteknek meghirdetett hangversenyén is hosszabban beszélt Schubertről és koráról, mielőtt játszani kezdett. Mondanivalójának lényege az volt, hogy abban a korban, amelyben már Paganini- és Liszt-kaliberű zenészek is kezdték a világot járva sikereiket aratni, ő saját baráti társaságával jól megvolt, velük élt Bécsben. Ez a befelé forduló, a dolgokat sajátos szűrőn tekintő életszemlélet műveiben is tetten érhető, így a Magyar dallamban, amelyben a verbunkos elemei bukkannak fel. Ugyanakkor nem felületes magyarkodásról van szó, mindezek valamiféle távoli emlékként sejlenek fel, talán azokra az Esterházy-lányokra gondol vissza benne, akiket zongorázni tanított. Ennek megfelelően Fülei kissé lassabb tempót vett a megszokottnál, nosztalgikus érzetet adva a zenének, inkább, mint táncosságát hangsúlyozva.
Ilyesféle szellemben szólt a híres Négy impromtu első sorozatának első darabja is. Világosan különültek el a művész árnyalt billentéstechnikája, sohasem túlzó, de határozottan érezhető tudatos ritmikai lebegései nyomán a különböző harmóniai és dallami elemek, és egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a hangszerválasztás is szándékos volt. Az általában megszokott nagy Steinway helyett a színpadon egy kisebb Bösendorfer volt. A bécsi hagyományokhoz hűbb Bösendorfer hangzása intimebb, azt a megfogalmazásmódot, amit Fülei nagyon is tudatosan alkalmazott Schuberthez, világosabban közvetíti, mint a mára túlzottan is uniformizálódott nagy koncerthangszerek. Schubert nem komponált kirívóan virtuóz futamokat, még nagy zongoraműveit sem kihívás világhírű billentyűhuszároknak játszani. Mégis, úgy tűnik, inkább csak a beavatott legnagyobbak próbálnak megküzdeni egy olyan szonátával, mint a híres B-dúr, mert annak a harmóniai, dallami változatosságnak intellektuális felfogása, mechanikai közegre való lefordítása, és hangzó zenévé való transzformálása, ami itt jelen van, igazi, zongoristapróbáló feladat.
Fülei győzte tudással a hatalmas építményt, az első tétel minden sarkát megvilágította számunkra, és a továbbiakban sem maradt adósunk: ahogy jött a mű második, legtöbbet idézett éteri szépségű lassú tétele, majd a többi, feltárultak pokoli mélységei és szabadon röpködtek derűsebb pillanatai. Aki tudni szerette volna, mit rejtenek Schubert sokat, sokféleképp játszott dallamai, egyéni és ritkán hallhatóan kidolgozott megközelítésben kerülhetett közel hozzájuk.
