A XVI. század utolsó, és a tizenhetedik század első évtizedeiben indult diadalmas hódító útjára a barokk művészet, és érzelmi töltetével különösen a zene bizonyult alkalmasnak propaganda célokra.
Jól jött a katolikus egyháznak, hogy erősítse a reformáció által megtépázott tekintélyét, jól jött a lutheránus vallásnak, hogy új híveinek hitét megerősítse, és jól jött egy olyan frivol műfajnak is mint az opera, amely erőteljes kifejező eszközöket kívánt. A XVII. század elején az olaszoknál egyrészt elindult az opera mindent maga alá gyűrő útjára, északabbra pedig a zeneszerzők, még ha nem is fukarkodtak hangszeres művek vagy akár operák írásával sem, az egyházi műfajokban alkották életművük javát: ez a folyamat csúcsosodott ki J.S. Bach művészetében.
A Christina Pluhar nevével fémjelzett Himmellsmusik (Mennyei zene) című lemezen természetesen ő is szerepel egy jól ismert himnusszal, amely 1736-ban látott napvilágot nyomtatásban, bár a műsor törzsanyagát a XVII. században keletkezett német művek adják. Vagyis még egy kakukktojás jelenik meg itt, az olasz, bár Bécsben is dolgozott Antonio Berali, akinek egy hangszeres szonátája kapott helyet a sorban. Ízig-vérig vallásos művek ezek, himnikus énekek, lamentók, egy-két pusztán hangszeres darabbal, mint közjátékkal színesítve. Egy olyan hangszeres együttes, mint Pluhar L'arpeggiatája természetesen a legmagasabb elképzelhető színvonalon beszéli az északiak zenéjét is, amely valójában nem is olyan visszafogott érzelmileg. Ugyanolyan céltudatosan és mesterien alkalmazzák a szerzők a barokk zene által megengedett, harmóniai, dallami eszközöket, mint az olasz operisták, a célból, hogy hallgatóik érzelmeire hassanak, csak a külsődleges, virtuozitás visszafogottabb náluk. Az énekes szólisták, Celine Scheen, és Philippe Jaroussky szintén tudásuk legjavát vetik be, hogy a megindító alkotások összes hatóanyagukat kibocsájthassák. Mintaszerű kiadvány, örülhetünk a szép és informatív borítónak, kísérőfüzetnek is.
Baráth Emőke lemeze szintén XVII. századi szerzőkre összpontosít, a helyszín azonban Olaszország, és a főszereplő Barbara Strozzi, az első profi zenész, női zeneszerző, akinek művei több mint felét teszik ki a műsoridőnek. De hallhatjuk tanára, Cavalli, és a kor másik ünnepelt opera szerzője Cesti műveit is, ezen a lemezen is megjelenik néhány hangszeres közjáték. Francesco Corti együttese sem hagy kívánnivalót maga után, sem stílusismeret, sem játékszínvonal tekintetében, ami természetes is kell, hogy legyen, hiszen annak a Baráth Emőkének kell egyenrangú partnereivé lenniük, aki az utóbbi évek során a barokk éneklés egyik világszinten is legkiválóbb alakjává lépett elő.
Barbara Strozzi bár operát nem írt, műveiben a műfaj eszközeinek kiváló bortokosának mutatkozik, ami nem csoda kora legkiválóbbjától operaszerzőjétől tanult. A barokk szerzők célja a hallgató érzelmeinek befolyásolása volt, mint említettük, legyen szó, vallásos vagy világi zenéről. Nem csak hatásosan, érzelmeket gazdagon kifejezőn kell tudni énekelni ezeket a szólamokat, amelyeket az olaszok nagyon is extrovertált módon kívántak meg előadni, hanem a hatást fokozandó gyakran hangi bravúrokkal, díszítésekkel, ékesítésekkel, kell őket fűszerezni, ezek elemi alkotórészei az előadásnak. Noha a felvétel mostohán bánik a térrel - ha a hangzás némi távlatba lenne helyezve, élvezetesebb élménnyé tehetné a lemez hallgatását - az kiderül, Baráth Emőke a feladat mindkét aspektusával tökéletesen elszámol. Érző, hús-vér nőt mutat fel Strozzi dallamai mögött, de a többi áriában is, csodálatraméltó könnyedséggel alkalmazva a fifikás technikai eszközöket, régebben az ilyen teljesítményt nyújtó énekesnők kocsija elől fogták ki a lovakat.
Voglio Cantar
Strozzi, Cavalli, Cesti, Marini, Merula művei
Baráth Emőke szoprán
Il Pomo D'Oro, Francesco Corti
Universal-Erato, 2019
Himmelsmusik
Johann Christian Bach, Johann Sebastian Bach, Schütz, Theile, Tunder és mások művei Céline Scheen szoprán, Philippe Jaroussky kontratenor
L'Arpeggiata, Chritina Pluhar
Universal-Erato, 2018
