A folyamatos forradalom-paradigma
Ma már szerencsére mindenki forradalmár,
ha frissen piacra dobott könyvedben
nincs egy kis gyújtóbomba-hajigálás,
nincs forradalmi vízió a jövő kukásmellényes
lázadóiról, akiket nagyon gonosz erők
tizedelnek arctalan kommandósok
maszkja mögé rejtőzve, könnygázsprével,
hát akkor, öcsém, a szent fát letedd!
Miért ne lehetnék én is nonkonformista,
mint mindenki más, REBEL feliratú pólót
rendeltem a neten, nagyon király, csippantós
kártyával veszek hozzá egy csomó
kiegészítőt, ma már a nagyikák is
rózsaszín, vasalt bakancsban mennek
zumbázni, olyan forradalmi ez is,
tök jó, a régi gátak leomlottak,
papa tök vagány a füves cigijével,
melyhez az anyagot kolumbiaiak
szállítják életük kockáztatásával,
miért nincs ez még engedélyezve,
kérdem én, mikor akkorát üt,
hogy a körúti szalonban felnyíratott
ősz pánkhaj csak úgy lobog
a szélben, és izzik az ember vére
a bio vegánburgertől, melyhez
kézműves sört is letoltunk párat,
paleo mandulatorta is jár a forradalmi
gyomornak, nehogy már desszert
nélkül vívjunk a világszabadságért.
Díványszörfösként járjuk be a
világot, annyira frídom Tenerifén
a tengerparton pörögni, ott, ahol
nincs sok túrista, csak mi, mert ugye
a forradalmár exkluzív ember,
nem buta tucat-utazó, szívében
atombomba a világegyetem.
A forradalmi életforma fenntartásához
persze muszáj egy rohadt multinál
gályázni, de ott is AC/DC
szól a fülinkben, és összevigyorgunk
az osztályvezetővel, mert tudjuk,
ő is csipázza a horzsoló gitárt,
szétütött fotóinkat persze dehogy
toljuk fel a netre, hiszen alvóügynökei
lehetünk csak a nagy lázadásnak,
szánjuk a koszlott évfolyamtársakat,
akik retrófarmer helyett még mindig
a régi cuccokat nyüvik, és azt hiszik,
hogy egy ápolatlan, loncsos szakáll
rögtön favágószexuális,
meg hogy még mindig divat
az izzadságszag, a forradalmár
sosem igénytelen, hányingerkeltő
parfümcsóvát sosem húz maga után,
de némi diszkrét David Beckhamet
detektál, aki hozzá közel hajol.
Dacos figura, hozzá közel
nem hajolhat bárki csak úgy,
kiposztolja vak dühét a világba,
régi fotókat szkennel, akkor a girhes
felsőtest még nem volt ciki, tetkószalon
se termett minden bokorban, de nagyon
megvolt az életérzés, Wartburg
csomagtartóján ülve elszívott dekkek,
vad tekintetek, melyek mindent IS
tudnak, kőbányai sörök. A forradalmár
kultúrát fogyaszt nagykanállal,
netflixel és spotifyozik, eretnek
véleményei vannak tekintélyekről,
és égbe meneszt senki által nem ismert
művészeket, ők az igaziak. De a
szellemi arisztokratákról is megvan
a véleménye, ő hisz az alulról jövő
dolgokban, például a graffitiben,
a gigapartykban, Bob Dylan Nobeljében,
David Bowie filozófiájában, a konzum-
idiotizmus diszkrét bájában. Már megint
hajnalban szól a rohadt ébresztője,
és még a Roverről is le kell kaparni
a jeget: I CAN’T GET NO SATISFACTION!
Szundi.
