Ha az ellenzék jól szerepel a voksoláson, az akár Recep Tayyip Erdogan pártja, az AKP jelentős népszerűség csökkenését vetítheti előre. A tavaly június 24-én megrendezett parlamenti voksoláson a politikai erő 42,6 százalékot szerzett, ami az abszolút többséghez ugyan nem volt elég, de lepaktált Erdogannal a nacionalista Devlet Bahceli-vezette MHP, amely a parlamenti többséget is biztosította az elnök által irányított tömörülés számára. Ez utóbbi párt ugyan nem lett a kabinet tagja, de nagyon is jól járt. A gülenisták elleni tisztogatások után ugyanis mintegy 100 ezer embert kellett pótolni a közigazgatásból, a rendőrségtől, az igazságszolgáltatásból. Az MHP egy sor híve került vezető pozícióba, így a párt befolyása nagyobb, mint valaha.
A mostani felmérések nem arról tanúskodnak, hogy a március végi voksolás sétagalopp lenne az AKP számára. Bár a török közvélemény-kutatásokat fenntartásokkal kell kezelni, az azért sokatmondó, hogy egyik idén készült felmérés szerint sem éri el a kormánypárt népszerűsége a 40 százalékot. Sőt, a Piar ügynökség legutóbb már csak 35 százalékon látta, mindössze kilenc százalékkal előzte meg a szociáldemokrata CHP-t. Ha az MHP szavazatait az AKP-hoz adjuk, akkor megállapíthatjuk, a kormány és az ellenzék fej-fej mellett halad.
Mi az oka a török kormánypárt egyértelmű visszaesésének? A demokráciaellenes intézkedések annyira nem rázták meg az embereket. Ennek több oka lehet. A 2017 júliusában végrehajtott puccskísérlet után Erdogan megfélemlítette a társadalmat, elhallgattatott egy sor független médiumot, illetve hadat üzent a kurdoknak országon belül és kívül – Szíriában. Ám a törökök egy részének már nagyon elege van a csapból is folyó propagandából. Erdogan a 2000-es években annak köszönhette népszerűségét, hogy rendbe tette a gazdaságot, s miniszterelnöksége alatt jelentősen emelkedett az átlagbér, ám a szabad piacgazdaságot veszélyeztető intézkedései miatt sok befektető faképnél hagyta az országot, s súlyos pénzügyi válság alakult ki. A tavalyi utolsó negyedévben 2,7 százalékkal apadt a gazdaság. A török nemzeti valuta, a líra mára magához tért ugyan a tavalyi sokk után, az életszínvonal csökkenését azonban nem lehetett megállítani. 2009-2016 között az infláció egyszámjegyű volt, 2017-ben azonban már elérte a 11 százalékot, 2018-ban viszont meghaladta a húsz százalékot úgy, hogy az átlagbér alig nőtt.
Az AKP ezért azokban a városokban, ahol többségben van a helyi polgármesteri hivatalokban, sátrakat állított fel, s a piaci ár feléért árulja a krumplit, a hagymát és más zöldségeket. Egy kiló krumpli például 33 eurócentnek megfelelő összegért kapható, egy kilogramm paradicsom ára pedig fél eurónyi líra. Ez a lépés is a török kormánypárt idegességét jelzi. Az AKP hívei szerint szó sincs erről mindez Erdogan zsenialitását tükrözi, hiszen a nagy kereskedelmi hálózatokat így kényszeríti az árak mérséklésére.
Az AKP számára létfontosságú, hogy megőrizze a nagyvárosokat. Ankarában azt a Mehmet Özhasekit indítja, aki Kayseri polgármestere volt, s miniszterként is szolgált már. Ám túl jó választásnak azért nem nevezhető, mert a fővárost alig ismeri. Az sem javítja a kormánypárt esélyeit, hogy a helyiek igen elégedetlenek Ankara fejlődésének ütemével. Ezért nem kizárt, hogy a CHP jelöltjét, Mansur Yavast választják meg városvezetőnek, aki Beypazari városrészét mintaszerűen fejlesztette fel. Isztambulban viszont jobbak az AKP esélyei, itt Erdogan jobbkeze, Binali Yildirim száll ringbe.
Ugyanakkor a CHP-nek is meg van a maga baja. A pártban hatalmi harc dúl a pártelnök, Kemal Kilicdaroglu és az elnökjelöltként indult Muharrem Ince között.
