A negyvennapos böjt a IV. századra vált általánossá a keresztény világban. Mivel a vasárnapokat az egyház nem tekinti böjti napnak, a VII. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt, így hamvazószerdától húsvét vasárnapig éppen negyven a böjti napok száma - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia MTI-hez eljuttatott közleményében.
A XI. századig a böjt olyannyira szigorú volt, hogy késő délutánig semmit nem ettek, húst, tejterméket és tojást pedig egyáltalán nem fogyasztottak. Az egyház mára enyhített a szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre megmaradt a szigorú előírás:
E két napon és a nagyböjt többi péntekén a 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst. A görögkatolikus egyházban hamvazószerda előtti hétfőn kezdődik a nagyböjti időszak.
Mint írták, Jézus tanítása szerint a böjt
A hús fogyasztása az ókori, középkori ember számára ritka, ünnepi alkalomnak számított, vagyis az erről való lemondás valóban a bánat és az önmegtagadás kifejezőeszköze volt. A modern ember nemcsak a hústól való tartózkodással böjtölhet, lemondhat például a dohányzásról, az édességről, a szórakozásról is, miközben nagyobb figyelmet fordít embertársai szükségleteire.
Ferenc pápa 2019-es nagyböjti üzenete szerint
Az ország több vidékén végeztek a negyvenölést, azaz egy nap csak egyszer ettek. A népi hiedelem szerint a hamvazkodásnak tisztító, gyógyító hatása van, és távol tart minden rosszat. A nagyböjti bűnbánatot a menyecskék egyszerűbb, sötétebb színű ruhája is kifejezte. Esküvőt ilyenkor nem tartottak, tilos volt a dalolás, a fütyülés, a tánc és a muzsikaszó. Ez az időszak csendességével alkalmat adott a haragosoknak a kibékülésre – írta a Sokszínű Vidék.
A néphit szerint, aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje. Előfordult, hogy a templomból hazatérők összedörzsölték a homlokukat az otthon maradottakéval, hogy a fejfájás őket is elkerülje. A hamvazószerda és a nagyböjt első vasárnapja közti három napot semmi- vagy csonkahétnek nevezték. A hamvazószerda utáni csütörtököt pedig kövér- vagy zabálócsütörtöknek, mert akkor már ismét lehetett húst enni, például a farsangi maradékot. Innen ered a Torkos Csütörtök is.
